Így készült a Szigetre a várandós Horányi Juli
Horányi Juli a közösségi oldalán jelezte, hogy várandósan is kilátogat a Sziget fesztiválra. Az énekesnő reméli, hogy húsz év múlva majd a fiával bulizhat ugyanott.
– Kismamaként most még a várban sétálgatok, de holnap ilyenkor már én is a Szigeten leszek. Rájöttem, hogy várandósság ide vagy oda, nem szeretném kihagyni – üzente Horányi Juli a Halászbástyánál készült videójában.
– A Sziget a generációk hangja, és én elképzeltem, hogy mennyire menő lenne húsz év múlva majd a fiammal szigetelni. Persze, csak ha ő is benne van, és nem ciki neki, hogy az anyukája is ott van vele – ábrándozott az énekesnő.
Horányi Juli augusztus elején szintén az Instagramon jelentette be, hogy 41 évesen gyermeket vár, kisvártatva pedig az is kiderült, hogy fiút hord a szíve alatt.
„Két év próbálkozás után, amikor végre megtörtént a csoda – ráadásul teljesen természetes úton –, leírhatatlan hálát és boldogságot éreztünk. A várandósság egy teljesen új fejezetet nyitott az életemben. Különösen örülök annak, hogy 41 évesen élhetem át ezt, hiszen most érzem magam teljesen érettnek és készen az anyaságra. Bízom benne, hogy a mi történetünk másoknak is reményt és erőt ad”.
