Idén érkezett volna Andy Vajna és Timi közös gyermeke
2019-03-14  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Döbbenetes vallomás, Andy Vajna halála előtt Tímea már az anyaságon gondolkodott: tervei szerint 2019-ben tényleg jöhetett volna a baba.



Vajna Tímea nem sokkal a férje halála előtt adott egy interjút Los Angelesben, amelyben őszintén beszélt arról, hogy idén születhetett volna közös gyermekük. Ám, mint tudjuk, a sors közbeszólt, pár héttel később ugyanis Andy Vajna elhunyt.

Az özvegy még a férje halála előtt beszélgetett a gyerekvállalásról John Hasulyóval, akinek azt is elmondta, szerinte milyen anya lenne.



„Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki, pláne azok után, hogy korábban már elveszítette a fiát. De akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, még egy év, még egy év… 2019-ben viszont komolyan elgondolkodnék rajta. Szerintem jó anya lennék. Ezt nem csak abból gondolom, ahogy az állatokkal bánok, hanem abból is, hogy amikor elmegyünk valakihez vendégségbe, a gyerekek imádnak engem” – idézte Tímea szavait a Story magazin.



A lap értesülései szerint Vajna Tímea még mindig arra törekszik, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot, ezért nem tért haza Andy Vajna külföldi temetése óta: célja eléréséért valószínűleg nyárig az Egyesült Államokban kell maradnia.

Forrás: Blikk