Horváth Gréta újra randizik
2022-04-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Újjászületett és nyitott a szerelemre Horváth Gréta. Az influenszer lelkileg lezárta a házasságát, és ugyan minden oka meglehetne rá, a mély csalódás ellenére sem hajlandó keseregni. Sőt, randizgatni kezdett, igaz, sokkal óvatosabb, mint korábban volt.

Rengeteg ajánlatot kap, de alaposan meggondolja, kivel találkozik, hiszen nemcsak a saját, de a kisfia, Filip szívét is el kell nyernie a hódolónak.

– Úgy érzem magam, mint egy főnixmadár, nagyon mélyről hoztam magam vissza, önmagam egyik legjobb kiadása lettem. Túl vagyok egy traumán, de így utólag már hálás lehetek az életnek mindazért, ami történt, mert fejben is nagyon megerősödtem, és az életben soha nem voltam egészségügyileg ennyire rendben. 17 kilót fogytam, a kisugárzásom is teljesen megváltozott, és igen, ezt a férfiak is észreveszik – vallotta be Horváth Gréta, aki volt férjével Meggyes Dáviddal egy internetes társkeresőn találkozott, a mostani ismerkedésben azonban inkább a barátaira támaszkodik. Ennek talán az is az oka, hogy egy barát vagy ismerős által bemutatott férfi már átmegy egy szűrőn, így sokkal kisebb az esélye a csalódásnak.

– Soha többé nem fogok internetes társkeresési oldalakat használni. De szerencsére rengeteg barátom írt, de jó, hogy végre szabad vagyok, mert van egy ismerőse, akinek nagyon tetszem. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy most mindenkivel találkozom, de bevallom, voltam már randevún, és nagyon jól éreztem magam. Visszaadta a hitem a férfiakban, hogy vannak még igazi úriemberek – árulta el a műsorvezetőként is dolgozó Horváth Gréta, aki a Blikknek azt is elmondta, milyen férfi mellett tudná újra elképzelni az életét.

– Én egy klasszikus csaj vagyok, az érdeklődésemet először szellemileg kell felkelteni. Fontos, hogy a férfinak legyen humora, tudjunk beszélgetni, ne tereljen, ne érezzem azt, hogy fontos dolgoknál témát vált. Szeretem a beszélgetős, sétálós randevúkat, egy igazi őszinte, egyenes úriemberre vágyom, és meg kell mondjam, jó a felhozatal – nevetett a fiatal anyuka, aki természetesen a kisfia, Filip szívét és lelkét tartja a legnagyobb kincsének, így nagyon vigyáz arra, hogy senki se tudja újra megbántani őt.

– Az egy dolog, hogy én mire vágyom, de a legfontosabb férfi az életemben Filip, és a leendő páromnak ezt el kell fogadnia, így ha ismerkedek is, azt nagyon lassan teszem. Nem siet­tetek semmit, nyitott vagyok, de ha jó ideig nem lesz párom, azzal sincs semmi baj, nem vagyok párkapcsolatfüggő. Egyedül is jól érzem magam – jelentette ki Gréta.

Forrás: Blikk