Hajdú Péter sms-ben szakított a párjával
2019-07-12  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Egy hónappal ezelőtt szakított 18 évvel fiatalabb barátnőjével Hajdú Péter. Annával közel fél évig voltak együtt, ám Hajdú úgy érezte, nem éri meg fenntartani a kapcsolatukat, jobb lesz, ha külön utakon folytatják az életüket.

Hajdu Peter

A tévés persze ezek után sem adja fel, úgy érzi, vár még rá egy lány, aki mellet felhőtlenül boldog lehet majd.

„Ha belátjuk, hogy sokkal jobb külön, akkor tovább kell menni. Én egyáltalán nem vagyok kapcsolatfüggő, tök jól elvagyok egyedül, de hiszem, hogy meg fogom találni azt a lányt, akivel újra boldog leszek!” - mesélte Hajdú Péter a Story magazinnak.

Előző kapcsolataiból és persze házasságából is igyekszik levonni a tanulságokat, hogy következő alkalommal már ne kövesse el ugyanazokat a hibákat. Így továbbra sem adja fel az ismerkedést. De azzal kapcsolatban, hogy szakítása után egy hónappal van-e már új kiszemeltje, nem sokat árult el, inkább rejtélyesen úgy fogalmazott, hogy ismerkedik.

Hajdu Peter

„Ismerkedem. Egyik barátom már egy éve szakított, és ő azt mondja, azért nem csajozik, mert a szerelmet keresi. De ha nem próbálkozik, akkor hogy találja meg? Természetes, hogy ismerkedni kell” - mondta Hajdú.

Azt is elárulta, hogy sms-ben vetett véget a kapcsolatának Annával - mivel egymásnak üzengetve ismerkedtek meg, szerinte így volt tökéletes a lezárás is.

„Annyit elárulok, hogy a legutóbbi kapcsolatommal SMS-ben szakítottunk, és azóta sem találkoztunk. Azt gondolom, bármennyire is érzik mindketten, hogy nem működik, nagyon rossz leülni egymással szemben, és megbeszélni, hogy legyen vége. … Régebben azt mondták, hogy milyen paraszt, aki SMS-ben szakít, de ma már így kezdünk el ismerkedni is! SMS-sel indult, és úgy is végződik. Szerintem ez tök normális” - árulta el a magazinnak Hajdú Péter.

Forrás: Blikk