Hajdú Péter elárulta, miért szakítottak a párjával
2019-06-27  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Hajdú Péter és a kedvese, Alföldy Anna majdnem fél évig voltak együtt, de végül búcsút intettek egymásnak. Hajdú most először nyilatkozott arról, hogy miért nem alkotnak már egy párt Alföldy Annával.

Hajdu Peter

Öt hónap után érezte úgy a sztár, hogy nem éri meg fenntartani a kapcsolatukat, jobb lesz, ha külön folytatják a nála 18 évvel fiatalabb lánnyal. A Reggeli műsorában számolt be a szakítás okairól: „Nem működött igazán. Ennyi, van ilyen, és ha nem működik valami, inkább el kell engedni” – mondta a tévés, aki azt vallja, a Nagy Ő megtalálásához sokat kell próbálkozni, de bízik benne, hogy egyszer megtalálja majd.

Mindkét fél egyetértett a szakítással, amelynek a legfőbb oka az volt, hogy nem éreztek előrehaladást a kapcsolatukban.

„Más érdeklődési körünk volt, nem éreztem azt, hogy mélyülne a kapcsolatunk az elmúlt 5 hónapban, de ő sem érezte.”

Hajdú Péter – aki láthatólag nem tört össze a szakítás után – egyelőre nem szemelt ki mást. Bár nincs egy kifejezett típus, akit maga mellett szeretne látni, mégis vannak olyan dolgok, amelyeknek a lányoknak meg kell felelniük, amennyiben a szívét szeretnék elnyerni.

Azt is elárulta, hogy az ő esetében miért különösen nehéz belemennie egy kapcsolatba. Tekintettel kell lennie a két gyerekére, valamint arra, hogy a média a mindennapjai része. Általában 1-2 hónapot bujkálással tölt, hogy kiderüljön, mennyire komoly a dolog, csak ezek után szereti megmutatni barátnőjét a nyilvánosságnak.
Forrás: Blikk