Gyereket szeretne Nagy Ervin és párja
2018-11-13  /  Szerző:   /   Párkapcsolat A tavaly az Európai Filmakadémia által a kontinens legjobbjának választott színésznő elárulta, komoly feladat, hogy megacélozza a lelkét és kifelé határozott nő képét mutassa, amiben rengeteget segít neki a párja, egyben kollégája, Nagy Ervin (42).



– Nagyon igyekszem, hogy határozott legyek, de az ártatlan kislány mindig győz. Pedig szeretném megvédeni magam bizonyos helyzetekben. Ez egy mindennapos téma nálunk Ervinnel – mesélte a népszerű művésznő a Spektrum Home csatorna hétfőn 21 órától látható, Tesztbeszéd című műsorának felvételén.

Szerelme szerint Alexandrának van egy nagyon érzékeny oldala, valósággal oltalmazni kell őt.



– Bizonyos szempontból védtelen a világgal szemben, és annyira érzékeny az idegrendszere, mintha gyerek lenne. Nagyon el tud gyámoltalanodni, vannak helyzetek, amikor oltalomra szorul. Persze, megvan benne is a képesség, hogy ezen túllépjen, de ezt csak az tudja, aki vele él, avagy elég érzékeny arra, hogy észrevegye – árulta el Nagy Ervin.



Borbély Alexandra úgy hiszi, ha anya lesz, ezt az állapotot is végleg maga mögött hagyja. Kedvesével már szóba is került a gyerekvállalás, ám erre valószínűleg még várniuk kell.

– Azt gondolom, ha gyerekem lesz, nem lesz annyi időm és gondolatom, ami magam körül forog, és akkor majd nem leszek ilyen gyermeklelkű – mesélte a színésznő.

– Szeretnék gyereket, szerintem az a valódi élet, amit a családoddal töltesz. Most azonban az történt, hogy megkaptam ezt a díjat, ez pedig egy olyan zöldhullám, amit meg kell ülni. Kaptam sok ajánlatot, külföldről is, ezért most nem tehetem meg, hogy hagyom ezt elmenni. Leforgatom ezeket a filmeket, még ha teljesen másra is vágyom – tette hozzá Borbély Alexandra.



A színésznő a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó elismerést az Európai Filmdíjak gáláján. Később szerepelt az Oscar-gálán is, ám ott a filmet már nem jutalmazták, a nyitrai születésű színésznőt ennek ellenére számos ajánlattal találták meg.



Forrás: Blikk