Gáspár Győzőéknek új realityjük lesz
2024-04-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Gáspár Győzőnek kétsége sincs afelől, hogy sokan nézik majd az új realityjüket, mivel szerinte kíváncsiak rájuk az emberek.

A régről ismert Győzike Show után 14 évvel Gáspárék címmel tér vissza a TV2-n Gáspár Győző és családja, akik ismét beengedik a nézőket az otthonukba, megmutatva ezzel a mindennapjaikat. Győzikéék új műfajt teremtettek a televíziózásban 2005-ben azzal, hogy kiteregették a magánéletüket ország-világ előtt, és bár a lányaik nem élvezték annyira a forgatással együtt járó kritikákat és ismertséget, könnyen lehet, hogy ők is szerepelnek majd a vadiúj realityben.

A családfő a Tények Pluszban árulta el, miben tér el a műsor az egykoritól, illetve mire számíthatnak a nézők.

„Sok mindenben más lesz, a gerincünk is fáj, felmegyünk az ötödikre és lihegünk. A baráti körünk más lett, a gondolkodásunk más lett, elkoptak a barátok. Láthatják azt is a nézők, hogy kik voltak mögöttünk, illetve kik voltak előttünk, kik támadtak be minket, kik fenyegettek minket...” – mesélte a kamerák előtt Győző, akinek az a célja, hogy mosolyt csaljanak az emberek arcára. Az ezzel kapcsolatos negatív véleményeket azonban nem tudja hova tenni.

A kommentelők… hogy 'nem nézem, én nem fogom nézni, ez a színvonal kell Magyarországra, utálom őket, gyűlölöm őket, kidobom a tévét az ablakon..' Na, ezt nézném én meg! Azt rögzíteném, hogy egy rajongó kidobja a tévét az ablakon, amikor megy benne a Győzike Show. Hát, úgy fogják nézni, mint annak a rendje! Mert a magyar ember milyen...?! Kíváncsi. Ezért nézni fogja

– jelentette ki a showman.