Exvőlegénye bőröndökkel jelent meg Hódi Pamelánál
2020-06-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Árulkodóak lehetnek a képek, amelyeken Hódi Pamela exvőlegénye, Tóth Bence látható. A férfi annak a 13. kerületi társasháznak a közelében tűnt fel, ahol korábban együtt élt a pár.

A Ripost olvasói fotói alapján a különös felvételek akár arról is árulkodhatnak, hogy a pár újra egymásra talált. A képeket beküldő kíváncsi szomszéd egy bőröndöt is felfedezett Bencénél, amiből messzemenő következtetéseket vont le.

„Nem hittem a szememnek, amikor megláttam Bencét a ház parkolójában. Hétfőn reggel volt, éppen hazafelé sétáltam, amikor megpillantottam őt. Meglepődtem, hiszen egy ideje nem láttam a házban, de olvastam is, hogy már nincsenek együtt Pamelával. Egy kis bőröndöt húzott magával, ezért rögtön azt gondoltam, hogy talán ott is aludt, különben minek lenne nála ennyi cucc... A költözéshez egy ekkora bőrönd túl kicsi” – találgatott a Ripost olvasója.

A sztárpár egyébként májusban döntött úgy, hogy külön utakon folytatják. Már az esküvőt tervezgették, amikor Bence elköltözött a 13. kerületi közös otthonukból. Kiderült, kapuzárási pánikja miatt bontották fel a jegyességüket, amiért a végsőkig küzdöttek. Bár még nem tudni, tartogat-e számukra közös jövőt az élet, mindenesetre a felvételek bizakodásra adnak okot a rajongóknak, hiszen már korábban is volt jele, hogy a sztárpár a kibékülés útjára lépett.

Forrás: Blikk