Erdélyi Tímea lezárta a múltját
2019-10-27  /  Szerző:   /   Párkapcsolat A színésznő rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt időben, stílusa által kívülről, személyiségfejlődésének köszönhetően pedig belülről is új ember lett. Lezárta a házasságát.

Erdelyi Timea

A színésznő az elmúlt időben szépen lassan elkezdett kinyílni, de nem csak a ruhatárát cserélte le: a nőiesebb külső egy talpraesettebb, határozottabb belsőt rejt. Az egykori bizalmatlanság és túlzott kötődés a múlté.

„Korábban túlzottan ragaszkodó voltam a párkapcsolataimban, mostanra lettem önállóbb és nyitottabb. Ha sarkosan akarok fogalmazni, mindig második apukát kerestem a férfiakban, mert akkor még szerettem, ha megmondják, mikor mit kell tennem” – vallotta be őszintén Erdélyi, akit akkor ért a nagy felismerés, amikor egyedül maradt. Azt érezte, védtelen, ám a véleménye megváltozott:

„Szép lassan kezdtem rájönni, hogy akár lehetnék én is a tápláléklánc tetején, nem kell áldozatnak lennem”.

Bár sokan sürgették, ő tartotta magát a saját tempójához. Bevallottan lassabban dolgoz fel dolgokat, mint mások, de ezt nem bánja, hiszen ez is csak hozzáad a személyiségéhez.

Erdelyi Timea

„Megtanultam, fontos, hogy ne rohanjanak hátra vagy előre, hanem hagyjam, hogy történjenek a dolgok, még ha keservesek is. Hoztam egy fontos és jó döntést: szakemberhez fordultam. Rájöttem, jót tesz, ha nem csak a barátaimmal beszélgetek és elemzem az életem helyzeteit. Most nyáron volt egy éve, hogy elkezdtem pszichoterápiára járni. Nagyon bátor dolog belenézni a tükörbe, amit elém tartanak, de legalább megtanultam úgy dönteni, hogy ne féljek a változástól.”

A sikert pedig az is bizonyítja, hogy Tímea épp költözik. Ez pedig egy elég nagy változás, ám míg régen megijedt volna a feladattól, szorongás helyett most élvezettel veti bele magát a munkálatokba.

„Új életteret tervezgetek. Lenyugodtam, sokkal boldogabb vagyok a mostani életemben.”

Forrás: Blikk.hu