Elköltözött a kedvese Pintér Tibortól
2018-10-16  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Az elmúlt hetek állandó veszekedése és a nyilvános balhék – október elején élő adásban szólt be párjának Frida – annyira megviselték a szerelmeseket, hogy jelen pillanatban a szétköltözést találják az egyetlen megoldásnak annak érdekében, hogy megmentsék a kapcsolatukat.



– Sokszor ellentétes pólusaink vannak, de próbáljuk ezt egyensúlyba hozni. Most az lesz a legjobb számunkra, ha külön költözünk – árulta el Friderika, aki egyszerűen nem bírja tovább a jelenlegi életkörülményeket. A fiatal hajdúnánási lány a nyár elején költözött oda Pintér Tiborhoz, aki – amiatt, hogy szinte az egész életét a Nemzeti Lovas Színház tölti ki – évekkel ezelőtt a Kincsem Park egyik lovászlakában rendezkedett be.

– Nekem ez volt a legjobb megoldás, hiszen így mindig ott tudok lenni a lovakkal, és közvetlen közelről tudok intézkedni, ha bármilyen feladat felmerül – magyarázta Pintér, ám az ő praktikussága nem találkozott Friderika igényeivel.



A meglehetősen puritán és finoman szólva sem lakályos legénylakás nem jött be a lánynak, akinek elege van abból, hogy hiába takarít, pakol, próbál jó háziasszonyként rendet tartani, nem tud.

– Hiába takarítok, állandóan bejön a por, a lószag áthat mindent – sorolta a lány, aki szerint Tenya is sokkal hajlamosabb becsörtetni lovaglócsizmában anélkül, hogy figyelne a tisztaságra. Ezek a nézeteltérések újabb veszekedéseket szültek, amelyeket Frida egyre nehezebben visel.



A lány nemrégiben a Mokka adásában borult ki, amelynek a végén be is szólt szerelmének, aki ezek után egy élő rádióműsorban mondott megalázó dolgokat szerelméről, pontosabban Friderika intelligenciaszintjéről.

– Ő olyan lány, akinek ami a szívén, az a száján, de ezért is szeretem. Meg kell értenem, ahhoz, hogy ez működni tudjon, neki is boldognak kell lennie a kapcsolatban, és neki most egy igényes, szép környezetre van szüksége – látta be Pintér, aki maximálisan támogatja a kedvesét a döntésében, és hisz abban, hogy ez a lépés csak megerősíti a szerelmüket, mert mindketten úgy érzik, összetartoznak.



Pintér Tibor és párja nemcsak a mindennapokban csapnak össze, de a TV2 műsorában is. A legbátrabb páros felvételeit is végigveszekedték. Már az első részben azt kérte számon a színész a lányon, hogy nem avatja be a titkaiba, de a kedd esti, második részben is kiderül, hogy komoly problémák voltak közöttük bizalom terén.

– Az a bajom, hogy nem bízol bennem – hányta Fridi szemére Pintér, s a viták a szereplésükre és a feladatok teljesítésére is rányomták a bélyegüket.



Forrás: Blikk