Döbrösi Laura álma megvalósult
2025-08-23  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Augusztus 19-én este nem először – és vélhetően nem utoljára – lép színpadra Döbrösi Laura az Anima Sound System együttessel. A népszerű művésznő ismét megmutathatja, hogy nem csak színésznek, de énekesnek is kiváló.

A 32 esztendős Döbrösi Laura tízéves kora óta dolgozik filmforgatásokon, tizenkét évesen lett a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió tanítványa. A televíziónézők a több évadot is megélt Aranyélet című sorozatból ismerhették meg, később pedig – sok más szerep mellett – A mi kis falunkban is lehetőséget kapott.

A közelmúltban azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy elmélyedt az arcjóga rejtelmeiben, és úgy nyilatkozott, küldetésének tekinti, hogy segítsen a hölgyeknek élvezni a szépségüket.

Döbrösi Laura nem mondott le a színészetről és az éneklésről, de egy új elfoglaltságot talált magának, ami egyre több idejét leköti. Az Aranyélet sztárja arcjógával foglalkozik, és egy interjúban úgy fogalmazott: az a küldetése, hogy segítsen a nőknek élvezni a szépségüket.

Laura nem csak színészkedik, hanem több zenei projekt aktív részese is, amelyek közé tartozik a közös munka az Anima Sound Systemmel. A legendás magyar együttes tavaly szeptemberi, fővárosi koncertjén már mikrofont ragadt, és azonnal belopta magát a rajongók szívébe. A sikeres kezdés után a folytatás sem maradt el, a kőszegi kötődésű Laura, immár az Anima család tagjaként ott volt a csapat nagyszabású „hazai” estjén Szombathelyen.

Döbrösi Laura korábban sem titkolta, hogy egészen ifjú korától dúdolta a zenekar dalait, így örömmel csatlakozott az együtteshez. Szombathelyen a kedvenc Anima-dalát, a Tekerdet adta elő.

„Gyerekkori álmom volt az Animával énekelni, boldog vagyok, hogy ez megvalósult” – mondta Laura egy videóban.