Détár Enikő munkamániás
2025-01-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

60 évesen is kirobbanó formában van Détár Enikő, akit mindenben támogat a párja. A színésznő számos darabban és előadásban látható a mai napig, amiért nagyon hálás, de egyben keserédes számára az érzés, mert így szinte alig van ideje a szerelmére. Kiss Péterrel igyekeznek minden közös percet kihasználni, de Enikő bevallotta, változtatnia kell azon, hogy milyen fellépéseket vállal el és hányat.

11 éve van együtt a jelenlegi párjával, Kiss Péterrel, aki támogatja, a szerelmük pedig töretlen. Nem szeretik a tárgyi ajándékokat, inkább élményeket adnak egymásnak, és fontosak számukra a közös programok.

Détár Enikő igyekszik változtatni az elfoglaltságain, hogy több időt tölthessen a párjával.

Détár Enikő már 11 éve van együtt a jelenlegi párjával, akit – mint elmondta – akkor ismert meg, amikor a legkevésbé számított arra, hogy a szerelem betoppan az életébe. Ennek fényében a színésznő az elején nem jósolt sok jövőt a kapcsolatuknak. Amikor összehozta Kiss Péterrel az élet, mindketten válófélben voltak. Bevallása szerint éppen szétesett az életük, így azt mondta a jelenlegi kedvesének, hogy ha bármelyikük úgy érzi, szakítani akar, csak annyit mondjon a másiknak: köszi! Nos, ez azóta sem történt meg, hiszen töretlen a szerelmük. Bármennyire is nehéz összeegyeztetniük a napirendjüket, mindig találnak módot arra, hogy közösen töltsenek el időt.

– Szerintem Péternek bizonyos szempontból nehezebb alkalmazkodnia hozzám, mert én éjszakai bogár vagyok. Sokszor előfordul, hogy vidéken vagyok egy fellépés vagy előadás miatt, ahonnan hajnali kettőkor érek haza. Azt imádom benne, hogy ilyenkor megvár – mesélte a színésznő, majd a párja vette át a szót.

– Van, hogy akkor kelek, amikor Enikővel feküdni szoktunk! Minden napunk más, de úgy néz ki, hogy még ennyi év után is van igényünk egymásra, szóval valamit jól csinálunk – jelentette ki határozottan Péter. Mivel mindkét félnek vannak gyermekei, a sok program garantált.

– Ez benne a szép, hogy sosem elég, és több együtt töltött időre vágyunk. Ezért van az, hogy ha fel is borulok, vagy tudom, hogy két órát alszom majd, akkor is megvárom, amíg Enci hazaér – emelte ki Péter.

A művésznő és a kedvese – állításuk szerint – nem vágynak mindig wellnessezésre, kellenek randik és közös programok a hétköznapokban is. Épp ezért azt vallják, az otthonukban is szeretnek kettesben lenni, csak erre ritkán adódik alkalom. Mint említik, mindig pezseg a ház náluk, mindkettőjükben egyből bekapcsolnak a szülői ösztönök, ha váratlanul bejelentkezik valamelyik gyerek. Karácsonykor nem szeretik a tárgyias ajándékokat, inkább élményekkel lepik meg egymást, annak örülnek a legjobban. Ezen kívül fontosnak tartották megemlíteni, hogy nemcsak ünnepekkor ajándékoznak, hanem akkor is kedveskednek egymásnak, ha nincs éppen Valentin-nap, szülinap és egyebek. A színésznőnek rengeteg elfoglaltsága van, folyton teli a naptára, de igyekszik változtatni ezen:

– Nagyon szeretnék változtatni azon, hogy mit vállalok el és mit nem. Ez az én butaságom, hogy ha elmegyünk nyaralni országon belül, akkor is vállalok előadásokat. Volt olyan egyhetes nyaralás, ami alatt négyszer mentem el fellépni, Péter pedig háromszor tréninget tartani. Valamiért akkora a kötelességtudatom, hogy még pihenés közben is azon jár az agyam, hogy menni kell, el kell végezni a munkát – vallotta be őszintén Enikő.

A színészek nem akkor dolgoznak, amikor akarnak, hanem amikor hívják őket. Ezért is van bennem egy félelem, hogy ha egyszer lemondok egy előadást, lehet, hogy többé nem hívnak. Ez egyben felelősség is, de persze, nagyon is örülök neki, hogy 41 éve vagyok a színpadon, a munkám pedig egyben a hivatásom is

– tette hozzá.