Curtis majdnem elkésett a saját esküvőjéről
2025-08-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Meghitt és szerelmes pillanatokban volt része Curtisnek és Székai-Barnai Juditnak augusztus 11-én, amikor kimondták a boldogító igent. A sztárpár öt évvel ezelőtt szeretett egymásba, így mindketten meghatódtak a ceremónia alatt, a rapper is majdnem elsírta magát. Kiderült, hogy az előadó majdnem lekéste az esküvőjét.

Curtis és Barnai Judit közel egy évvel azután, hogy eljegyezték egymást, hivatalosan is összekötötték az életüket augusztus 11-én. A sztárpár titokban állt oltár elé, a ceremónián pedig olyan közéleti szereplők is jelen voltak, mint Balázs Andi színésznő vagy Balogh Eleni modell. Judie, aki ezentúl a Széki-Barnai Judit nevet viseli, s nem is lehetne boldogabb feleségként, a ceremónia alatt többször is könnyezett a meghatottságtól, akárcsak a 60-70 főből álló vendégsereg.

„Nagyon örültünk annak, hogy ott voltak a szeretteink és a barátaink. Megható volt, párszor el is pityeredtem, de van ez így” – mondta a szertartás után az újdonsült feleség. Curtis is alig tudta türtőztetni magát, elérzékenyült, sőt, majdnem el is sírta magát.

„Amikor először megláttam Judie-t, én is majdnem elsírtam magam. Könnybe lábadt a szemem, de tartottam magam, igazi profi voltam, legalább most az egyszer az életben” – vallotta be a rapper.

Miután kimondták a boldogító igent, az újpesti városházáról a Szusza Ferenc Stadionba mentek, hogy férjként és feleségként fotózkodjanak. Curtis előző kapcsolatából született kisfia, Doncsi is jelen volt az esküvőn.

„Igazi férfi volt, jól állta a sarat; kicsit izgult, de ez nem baj. Amit kértünk tőle, amit elmondtak neki, azt tökéletesen végrehajtotta. Jó volt, hogy ő is a részese lehetett a szertartásnak” – büszkélkedett az apuka.

Curtist a bátyja, Tibor kísérte az oltárhoz, míg az apukáját szintén fiatalon elvesztő Juditot az édesanyja vezette a vőlegény elé. A zenész anyukája néhány hete kórházba került, ezért a ceremónia után rögtön meglátogatták, hogy átadják a köszönőajándékukat neki.

Igen ám, de nem volt bakitól mentes a nagy nap, ugyanis Judit hamarabb indult el a közös otthonukból készülődni az esküvőre, és magával vitte Curtis kocsikulcsát, így a rapper majdnem lekéste az esküvőjét.

„Majdnem nem értem oda a ceremóniára! A kedves feleségem elvitte magával a kocsikulcsot. Annak a kocsinak a kulcsát, amivel aztán mindenki szeretett volna távozni az esküvőről. A taxi szerencsére visszaért vele” – idézte fel az előadó, aki mindenféle kifogás nélkül betartotta a menyasszonyának tett ígéretét, vagyis nem ivott alkoholt.

 

„Az előző héten megkért, hogy ne fogyasszak alkoholt sem a koncerteken, sem az Újpest meccsein, sem a kisfiam születésnapján. És akkor még a mai nap reggelén elvitte magával a kulcsot. Azt gondolom, friss férjként a jóindulatom próbára lett téve. De megugrottam ezt a feladatot” – dicsekedett Curtis a hot! magazinnak.

Mint mondták, nászútra csak 2026-ban terveznek menni, a családalapításra pedig akkor kerülhet sor, amikor Judie abbahagyta a kosárlabdázást.