Curtis hazautazott Dominikáról Judit születésnapjára
A tavalyi év fáradalmait és a koncertszezont Dominikán pihente ki Curtis az elmúlt napokban a barátaival, L.L. Juniorral és KKevinnel. A paradicsomi környezetbe egyedül utazott, a kedvese nélkül, aki itthon várt rá. Barnai Judit ma töltötte be a 31. életévét, amely alkalomból a vőlegénye is hazautazott, hogy elsőként és személyesen köszönthesse fel.
Curtis tavaly nyár végén romantikus utazásra vitte a szerelmét, Barnai Juditot, aki az induláskor még mit sem sejtett arról, hogy a rappernek más tervei is vannak. Dániába, azon belül is Koppenhágába utaztak, ahol az előadó féltérdre ereszkedett és megkérte a kedvese kezét. Judie természetesen örömmel mondott igent, ezzel végleg véget vetve a találgatásoknak, miszerint válságba került a kapcsolatuk.
Hazaért a kedvese szülinapjára
Az esküvő időpontját 2026-ra tűzték ki, hiszen még rengeteg az elintéznivalójuk addig. A sztárpár egy ideje Budapest agglomerációjában él a közös otthonában, ugyanis nemrég megvették álmaik házát. Korábban a gyerekvállalás témája is felmerült köztük, ugyanis mindketten szeretnék bővíteni a családjukat. A kosárlabdázó a hullámvölgyek után szerelmesebb, mint valaha, és teljesen megbízik a kedvesében. Ezt bizonyítja az is, hogy hosszabb időre elengedte év elején a rappert egy dominikai nyaralásra a barátaival. Curtis a minap hazatért, éppen a párja születésnapja előtt, akit éjfélkor köszöntött fel. A Boldog születésnapot! című dalt tette be háttérzenének, a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában pedig jól látható, hogy a kutyájuk is közéjük bújt az ágyba.
– De szeretlek titeket! Ilyen szép köszöntést egyből – hatódott meg a menyasszony.
A csinos sportoló 31 éves lett, amelynek alkalmából egy érzelmes posztot is megosztott az előadó.
– Isten éltessen, szerelmem? Kívánom, hogy minden álmod teljesüljön?? Boldog születésnapot – fűzte a szülinapos posztjához Curtis.