Channing Tatum és Jenna Dewan elvált
Lezárult a válóper, így immár hivatalosan is külön utakon folytatja az életét Jenna Dewan és Channing Tatum. A sztárpár végre fellélegezhet és továbbléphet, hat hosszú évvel azután, hogy a színésznő beadta a válókeresetet. Már csak egy bírói jóváhagyásra van szükségük, hogy véget érjen az évekig húzódó dráma kettejük között.
A megegyezés részletei nem nyilvánosak, de a TMZ megszerezte a kötelező érvényű megállapodást, amit mindketten aláírtak: Jenna és Channing már szét is osztották a vagyonukat, vagyis eldöntötték, ki mit kap, sőt, a gyerektartásról is megállapodtak .
Jenna Dewan és Channing Tatum
A híres volt pár közös kislánya, Everly már 11 éves. Jenna Dewan még 2018-ban adta be a válókeresetet, ám a dolgok korábban elég zűrösnek tűntek, ugyanis Tatum azzal is megvádolta volt feleségét, hogy elhúzza a válásukat, így minél több tárgyalásra akarja felosztani az ügyüket, míg ő azon van, hogy minél hamarabb lezárják kettejük válását.
A sok dráma ellenére mindketten megtalálták a boldogságot, csak más mellett: Jenna Dewan nemrég hozta világra a harmadik, Steve Kazee-vel közös gyermekét, míg Channing Tatum Zoe Kravitz-cel turbékol.