Britney Spears exférje durván kiakadt
2019-09-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Az elmúlt hónapok tanúsága alapján úgy tűnhetett, hogy az egykori popdívának, Britney Spearsnek végre sikerült távol maradnia a drámáktól, ám nagyon úgy tűnik, ismét botrányok övezik az énekesnő életét. Nemrégiben az édesapjával gyűlt meg a baja.

Britney Spears

Az E! News információra hivatkozva a Velvet azt írja, hogy az énekesnő exférje – Kevin Federline – azzal vádolta meg az apósát, vagyis Spears apját, hogy az bántalmazta 13 éves fiukat, Seant. Federline a lap információi szerint úgy két hete perelte be Britney apját, a vádiraton pedig az szerepelt, hogy Mr. Spears fizikálisan bántalmazta a kamasz gyereket. A források szerint az incidens a nagypapa lakásán történt.

Britney Spears

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, ám a bizonyítékok hiányában ejtették azt.

„A bizonyítékok áttekintését követően kiderült, hogy nincs elegendő információ a tekintetben, hogy Mr. Spears bűncselekményt követett volna el.”

Federline ennek ellenére távoltartási végzést kért Jamie Spears ellen, illetve hallani sem akar arról, hogy a fiai a közelébe menjenek. Egy bennfentes szerint Kevin nem akarja, hogy a férfi részt vegyen a fiúk fegyelmezésében, pláne nem ilyen durva módon.

Kevin Federline

Forrás: Blikk