Bogdán Blankánál fél éve tombol a szerelem
2025-01-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Nehéz éveket tudhat maga mögött Szandi lánya, hiszen a családjától távol, egyedül kellett helyt állnia Amerikában. Bogdán Blanka nem egyszer kötött ki kórházban ez idő alatt, a szülei pedig itthonról aggódtak érte. Szerencsére mostanra pozitív irányt vett a fiatal szépség élete, és szerelmesebb, mint valaha. Fél éve alkot egy párt az új kedvesével.

Szandi lánya, Bogdán Blanka már több mint három éve az Egyesült Államokba költözött. Kezdetben bébiszitterként dolgozott, illetve, amikor elhagyta az országot még pár kapcsolatban volt, ám nem sokkal később eltűntek a közös képek, ugyanis szakítottak a volt kedvesével. Az énekesnő legnagyobb gyermeke akkor nem beszélt akkor a szétválásról, de a kapcsolati státuszát is egyedülállóra módosította a közösségi oldalán. Tavaly nyáron azonban egy titokzatos férfi kezdett el feltűnni mellette, majd hamar kiderült, hogy egy párt is alkot Ricardóval, akivel olyan gyorsan szintet lépett a kapcsolatuk, hogy Seattle-ben egy közös lakásba költöztek.

Hat hónapja együtt

Blanka örömmel osztotta meg a hírt, miszerint fél éve, hogy egymásra találtak a kedvesével. A fiatal szépségről süt a boldogság, és csak úgy csillog a szeme, ha a szerelmére néz. Egy romantikus videós összeállítással ünnepelte a félévfordulójukat. A felvételeken spagettit esznek közösen, úgy, hogy a végén összeérjen a szájuk, a karácsonyi díszkivilágítás alatt csókolóznak, énekelnek és együtt dekorálják a karácsonyfát is az új otthonukban.

„Hat hónap a legjobb barátommal” – írta a szerelmes videóhoz.