Béres Alexandra több időt szánna a családjára
2017-08-04  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Béres Alexandra és családja megtanulta értékelni az élet szépségeit. Minél többet meg szeretnének élni, semmit nem akarnak elhalasztani.



Béres Alexandra és családja azután döbbent rá az élet múlandóságára, amikor nagyjából egy éve Alexandra Amerikában élő apósa eltávozott az élők sorából. A család nehezen vészelte át az ezt követő időszakot. A nehézségben viszont még jobban összekovácsolódtak, még jobban elkezdtek figyelni egymásra. Elhatározták, hogy minél több közös élménnyel szeretnének gazdagodni.



„Akkoriban mindketten egy nagy belső fogadalmat is tettünk. Ennek lényege, hogy mostantól a lehető legtöbb időt töltjük a szüleinkkel, és annyi közös élményt szerzünk, amennyit csak lehet. Így loptuk el azután pár hónapja az apukámat síelni, az anyukámat pedig most vittük magunkkal egy olaszországi nyaralásra. Krisztián Egyesült Államokban élő édesanyját is nemrég látogattuk meg, és rövidesen ő is eljön hozzánk egy hónapra.” – mesélte Alexandra.

Alexandra a gyermeknevelésben is fontosnak tartja, hogy lányai minden percben érezzék, mennyire szereti őket. Próbálja óvni őket minden rossztól. Még negatív hírektől is, amikor rémisztő híreket mondanak a rádióban, rögtön lehalkítja azt.



Forrás: Blikk