Bedurvult Brad Pitt és Angelina Jolie válása
2018-08-10  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Brad Pitt visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint nem támogatja megfelelően anyagilag a gyermekeit.



Angelina Jolie úgy véli, Brad Pritt túl kevés gyerektartást fizet. Ám szerdán az 54 éves színész cáfolta ezt az állítást, és azzal vádolta meg feleségét, akivel válófélben van, hogy megpróbálja manipulálni a sajtót a pár hosszúra nyúló válási procedúrája során.

Az ATV az MTI-re hivatkozva azt írja: Brad Pitt több mint 1,3 millió dollárral, vagyis 360 millió forinttal járult hozzá Jolie és hat gyermekük kiadásaihoz azóta, hogy a pár 2016-ban különvált, s a gyerekek elsődleges felügyeleti jogát Jolie kapta meg.



A Los Angeles-i feljebbviteli bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a színész további 8 millió dollárt adott kölcsön Jolienak, hogy a színésznő új házat vehessen.

Pitt ügyvédei válaszként úgy fogalmaztak, hogy a színésznő állításai „alig burkolt erőfeszítések a sajtóban megjelenő hírek manipulálására”.

Mint ismert, a 43 éves színésznő kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva adta be a válókeresetet: Angelina Jolie azért döntött a válás mellett, mert nem értett egyet azzal, ahogy férje a gyerekekkel bánik, akiket állítólag bántalmazott is. Pittet a gyermekvédelmi és az FBI-vizsgálat is tisztázta utóbbi gyanú alól, nevezetesen, hogy durván bánt a fiával, Maddoxszal egy privát repülőút alkalmával. A gyermekek felügyeletének ügyében a végső döntés még nem született meg.

A színésznő kedden a válási procedúra gyorsítását hangsúlyozta, mert azt szeretné, ha 2018 végére ismét egyedülálló lehetne.



Forrás: Blikk