Ashton Kutcher három nővel csalta Demi Moore-t
2017-07-28  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Ashton Kutcher (39) jelenleg feleségével Mila Kunisszal (33) tartózkodik hazánkban, de nem ez a színész első házassága. A Blikk sorozatában felidézzük, hogy Kucher hat évig volt Demi Moore (54) férje, míg végül 2011-ben elváltak.



A pár még 2003-ban találkozott egymással egy baráti vacsora keretében. Kutcher ekkor még csak 25 éves volt és hiába volt a színésznő nála 16 évvel idősebb, találkozásuk mégis szerelem volt első látásra. Már rég vége volt a vacsorának, amikor ők ketten még mindig egymással beszélgettek. Kapcsolatuk komolyságáról Demi Moore számolt be egy 2005-ös Harper’s Bazaar- interjúban.

– Lelki társak találkozásáról beszélünk. Szerintem ez tényleg megadatott nekünk. Úgy érzem, házasok vagyunk és nincs szükségünk valami hivatalosra – mondta a színésznő.



Ennek ellenére még ugyanabban az évben összeházasodtak Beverly Hillsben. Összesen 100 vendég vett részt a szertartáson, köztük ­Moore volt férje, Bruce Willis (62) és három közös lányuk. Kutcher és Willis között nem volt semmi feszültség.

Úgy tűnt, szerelmük örökké tart. Együtt vettek részt jótékonysági projekteken, még egy közös szervezetet is létrehoztak. Ennek ellenére is felreppent a pletyka, miszerint a színész három különböző nővel is megcsalta feleségét. A színész a hír hallatán be is perelte az ezt terjesztő lapot és ekkor még Moore is kiállt mellette, de nem sokkal rá komoly gondjaik akadtak.

Moore és Kutcher már a hatodik házassági évfordulójukat is külön töltötték. Kutcher a haverjaival utazott el, ám egy titokzatos szőkeség azt állította, hogy vele ünnepelt a színész.

Nem kellett sokat várni utána: 2011. november 17-én Demi Moore bejelentette, külön folytatják útjaikat.

– Hatalmas szomorúsággal és nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy befejezem hatéves házasságomat Ashtonnal – nyilatkozta a színésznő.

A bejelentés után csak két évvel váltak el hivatalosan is. A színész egy nyilatkozatában elmesélte, hogy hálás is a válásáért, hiszen a fájdalom mellett most már megérti, min mehettek keresztül anno a szülei.



Ashton Kutcher nemcsak jó barátja lett Demi Moore előző házasságából született gyermekeinek, de a színész igazi apafigura volt a lányok számára. Mostohagyermekei elnevezték MOD-nak, ami a my other dad, vagyis az én másik apám rövidítése. A színészt rosszul is érintette, hogy a válásuk után nem láthatta a lányokat, mert ő saját gyerekeinek tekintette őket.

Forrás: Blikk