A szakítás küszöbén áll Pintér Tibor és Frida?
2018-08-28  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Pintér Tibor (44) és Friderika (20) együtt érkezett a múlt héten Bajára az akkor még bemutatás előtt álló István, a király csapatépítőjére, ám még egy kényszeredett mosolyt sem váltottak egymással, sőt, időnként úgy tűnt, kerülik egymást. Frida szeme többnyire villámokat szórt, főleg akkor, amikor a Nemzeti Lovas Színház vezetője a Budapesti Operettszínház ifjú üdvöskéinek kedveskedett. A fiatal lány a Blikknek elárulta, valóban van feszültség közöttük.



– Tibor gyakran a fejemhez vágja, hogy semmi nem jó, amit csinálok – mondta mérgesen Friderika, hozzátéve: időnként úgy érzi, a színházi csapat sem igazán befogadó, pedig ő szeretne sokkal több mindenben segíteni a kedvese oldalán.

Pintér a Blikknek elismerte, valóban vannak konfliktusaik, és ebben ő is hibás.

– Lakva ismerszik meg az ember – sóhajtott a Tenya becenevű színész. – Én a társulatért élek-halok a hétköznapokban, ráadásul Fridinek szokatlan lehet a művészlét, nehezen illeszkedik be a csapatba. Ebben nem ő a hibás, egyszerűen mindenkinek megvan a feladata, és Fridi még nem találta meg az övét. Segít, ahol tud, ám be kell vallanom, sokszor én magam veszem ki a kezéből a munkát, mert szeretem, ha minden úgy van elvégezve, ahogy szerintem a legjobb.



Pintér azt sem tagadta, olykor a féltékenységgel is meg kell küzdeniük.

– Édesapám azt tanította, legyek kedves a hölgyekkel, és én ehhez tartom magam. Ám lehet, hogy neki nem kellemes látni, ahogy a csinos lányokkal viselkedem, avagy ők velem, ezért érezheti magát kényelmetlenül – ismerte el a Kincsem című musicalre készülő Nemzeti Lovas Színház vezetője, aki nem tagadja, általában teljesen lefoglalja a munka. – Én vagyok a társulat igazgatója, a darabok producere, rendezője, többnyire főszereplője is, így rengeteg mindenre kell figyelnem. Fridi helyét is meg kell találnunk ebben a rendszerben, de ezen még dolgoznunk kell együtt.



Tavaly decemberben Friderika egyszer már kidobta Pintér Tibort, mert a színész úgy viselkedett a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatásán, mintha nem lenne barátnője. Tenya nyíltan fűzte Tóth Andit, miközben Fridinek ezt otthon, a kanapén ülve kellett végignéznie. Pintér végül sírva kért bocsánatot a kamerán keresztül, hazatérve pedig kibékült a fiatal lánnyal.



Forrás: Blikk