Voksán Virág ismét babát vár
2019-12-05  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Hatalmas, de örömteli meglepetés érte néhány hónappal ezelőtt Voksán Virágot (36) és párját: ismét gyermekáldás elé néznek a szerelmesek. Kisfiuknak, Beninek (1), aki egyébként éppen a napokban mondta először az anyukájának, hogy „mama”, hamarosan kistestvére születik.

 

– Benike tervezett baba volt és mindenképpen szerettünk volna neki testvért, de kicsit több szünetre gondoltunk korábban. Két-három év korkülönbséget terveztünk a babák között, de az élet máshogy hozta, és igazi ajándékként érkezik a második kisbabánk! Érdekes, ezúttal a párom valahogy jobban megérezte, hogy érkezik a kis jövevény, mint én – mesélte a Blikknek Virág.


A dj immáron négy hónapja hordja a szíve alatt a picit, akinek a nemét egyelőre nem lehet tudni. Virág nem izgul amiatt, hogy a tervezettnél korábban lesz kétgyermekes édesanya, tudja, hogy az új élethelyzettel járó kihívásokat is sikerrel oldja majd meg.

– Lehet, hogy az elején nehezebb lesz, mert mindketten picik lesznek még, de később minden gyermekkori élményt együtt élhetnek át. Érdekes, eleinte egy gyereket szerettem volna biztosan, és számomra is meglepetés volt, hogy Beni érkezése után alakult ki bennem az az érzés, hogy jó lenne neki egy kistestvér. Milyen boldogság lehet karácsonykor két kisgyerekkel és két kiskutyával együtt ünnepelni! – árulta el a vonzó lemezlovas, aki kismamaként visszavett a tempóból.

Forrás: Blikk