Szilágyi Áron először elhagyta későbbi feleségét
2021-08-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Nem csak a harmadik olimpiai bajnoki címéért, de a feleségért is alaposan meg kellett vívnia Szilágyi Áronnak.

A 31 éves korára már háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron kilenc éve jött össze feleségével, a szép, szőke Bettivel. Mivel a lány is vívott, nem volt számára ismeretlen az élsportolók világa, és tisztában volt azzal, mit jelent egy sportember párjának lenni. Csakhogy még nagyon fiatalok voltak, amikor a tiniszerelem kialakult Áron és közte, ráadásul a fiú a pekingi olimpiára is készült éppen, ezért szakított a lánnyal. A nagy célokra törő sportoló ugyanis úgy érezte, az olimpiai felkészülés mellé sok még egy kapcsolat is. Aztán amikor vége lett az olimpiának, ismét kereste a lányt, de Betti addigra már mással járt.

Aztán négy év telt el a szakításuk után, amikor is Áron ismét jelentkezett. Egy születésnapi üdvözletet küldött a volt kedvesének. Betti azonban nem hitt a második újrakezdésben, ráadásul Áron Londonban is olimpiai bajnok lett. A lány ettől kezdve biztos volt abban, hogy az ár most már elsodorja tőle hajdani kedvesét. Ám nem így történt. Áron már másnap írt neki, és Betti ismét bizalmat szavazott a kapcsolatuknak. Három évvel később megtörtént a lánykérés, majd jöhetett a hét országra szóló menyegző is, ami két napig tartott. Az első napon a család, és a legszűkebb barátok társaságában mondták ki egymásnak az igent, míg a második napon az egyházi esküvő után 180 ember mulatott az ifjú párral. Azóta is a legnagyobb boldogságban élnek egymással, amit az is jelez, hogy még az eredményhirdetés előtt elsőként a feleségét hívta az immár háromszoros olimpiai bajnok kardozó.

Majdnem elmaradt az esküvő

Becsúszott néhány olyan apró baki az esküvő szervezésekor, ami kis híján meghiúsíthatta volna az esküvőt. Például elfelejtették befizetni az anyakönyvvezető díját, aki csak két nappal a boldogító igen kimondása előtt telefonált rájuk emiatt. Ehhez képest már csak apró bosszúság volt, amikor kiderült, hogy a menyasszony megrendelt cipője kicsi lett…

Forrás: Blikkruzs.blikk.hu