Széphalmi Juliska számít exférjére az elkövetkező időszakban
2021-09-12  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Nemcsak az elmúlt egy év, de az elkövetkező, hosszabb időszak is igazi próbatétel lesz Széphalmi Juliska számára, akire a RTL Klub Survivor műsora után egy hosszabb műtét megpróbáltatásai várnak.

 

A Madách Színház táncművésze számára nagy tétje van a rá váró térdműtétnek: további táncos karrierje áll vagy bukik rajta – erről is beszél a Best magazinnak adott interjújában. Ám nem kímélte az élet előtte sem: hét év házasság után szakított színész férjével, Sánta Lászlóval és a közös otthon helyett most már új környezetben próbál rendet tenni maga és ötéves kisfia, Lacika körül.

– Lelkileg nagyon megviselt a válás, a csomagolás, majd a különköltözés – idézi fel emlékeit a művésznő, hozzátéve: mindezt a kalandreality külföldi felvétele is nehezítette.

Térdszalagszakadásával a napokban megy kórházba, de az ezt megelőző időszak volt számára az igazi karantén, főleg, hogy egyáltalán nem sportolhatott.

A művésznő elmondta, nagyon számít közelre költözött exférjére az elkövetkező időszakban.



„A szeretet és közös gyermekünk sorsa örökre összeköt bennünket. Laci minden bizonnyal az elkövetkező hetekben oroszlánrészt vállal majd a gyerekünk körüli teendőkben” – fogalmazza meg elvárásait az orvosi beavatkozásra váró Juliska, aki szerint a gyerek boldogsága mindkettejük számára a legfontosabb életcél.

Forrás: Blikk