Paradicsomos csirketekercsek zöldségesen
2021-06-04  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

HOZZÁVALÓK:

50 dkg csirkemellfilé    

2 ek olaj       

15 dkg sűrített  paradicsom      

10 dkg zöldborsó           

15 dkg csemegekukorica           

2 marékfriss bazsalikom

          

frissen őrölt bors            

6 db réteslap              

10 dkg olvasztott vaj

 

ELKÉSZÍTÉS:

1. A csirkemellfilét alaposan megmossuk, majd kicsi kockákra vágjuk. Ha ezzel elkészültünk, akkor egy magasabb falú serpenyőben felforrósított olajon megpirítjuk. Ha a csirke már kifehéredett, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a borsót, a leszűrt és lecsepegtetett kukoricát, valamint a felaprított bazsalikomot. Ezután addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul. Közben sózzuk és borsozzuk.

2. A réteslapot kitekerjük, majd megkenjük őket olvasztott vajjal. Ezután 3-3 lapot egymásra rétegezünk, így kapunk majd két tekercset. Következő lépésben a két háromrétegű lapon egyenletesen elosztjuk a csirkés ragut, feltekerjük, aztán mindkét rudat 8-8 szeletre vágjuk.

3. Előveszünk egy tűzálló tálat, amit először alaposan kivajazunk, aztán állítva elrendezzük benne a szeleteket. Végül 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük a kis tekercseket. Magában is isteni finom, ám paradicsommártással kiegészítve még ízletesebb lesz.

Forrás: Mindmegette