Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt 10 éve együtt van jóban-rosszban
2021-01-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

A Madách Színház büféjében látta meg először Nyári Darinka párját, Kiss Ernő Zsoltot még 16 évvel ezelőtt. A fiatal színésznőnek egyből feltűnt a magas és sármos fekete hajú férfi, aki épp sorban állt a színház büféjében. A barátságnak induló kapcsolatból hamar szerelem lett, majd házasság, ami már 10 éve tart jóban rosszban.

 

A színészek a „Volt egyszer egy csapat” próbái alatt melegedtek össze még 2005-ben, bár kapcsolatuk kezdetben barátságnak indult, amiből csak később lett szerelem.

"Ez szerelem volt sokadik látásra! Közös baráti társaságba jártunk a próbák után és nagyon sokat voltunk együtt. Így lett barátságból szerelem" – kezdi mesélni a történetet Kiss Ernő Zsolt a Jóban Rosszban és a Madách Színház színésze.

Darinka és Ernő hamar összeköltöztek, bár eleinte kétlaki életet folytattak, hol az egyik lakásban voltak, hol a másikban, míg végül egy év után úgy döntöttek, hogy Ernő feladja az albérletét és véglegesen összeköltöznek.

„Addigra már pontosan tudtuk, hogy milyen a másikkal lakni, hiszen minden napot együtt töltöttünk. Nagyon intenzív volt az összeköltözés előtti együttlétünk, hamar átestünk az ismerkedős fázison, olaszok módjára jól megnyúztuk egymást. Sokat veszekedtünk, sokat szakítottunk, míg végül úgy meggyúrtuk egymást, hogy ennyi idő után is ilyen jól tudunk együtt élni. Igazából az a titka a mi boldogságunknak, hogy egyikünk sem érzi úgy, hogy a másik uralkodna rajta. Mi ezeket a csatákat már az elején megvívtuk és mivel fontosnak tartottuk a kapcsolatunkat, ezért képesek voltunk átalakulni a másik kedvéért. Ezért mindketten sokat tettünk” – magyarázza Nyári Darinka a Blikknek, akinek a kezét férje az első éves évfordulójukon kérte meg Szentendrén a Duna korzón egy kereszt előtt.

„Kiugrott majdnem a szívem a helyéről, a gyűrű be volt gyűrve az ingemen egy kis zsebbe, magamhoz szorítottam Darinkát, aki megérezte, hogy valami böki őt az én mellkasomnál és már kezdek nagyon izzadni is. Egyszerűen csak annyit bírtam mondani neki, hogy: Eljegyezhetlek?! Ennyi volt össz-vissz, ami kijött a számon a nagy izgalomban, amire az volt a válasz, hogy: Igen!” – meséli a megható pillanatot Kiss Ernő Zsolt, aki ezek után egyből elment Darinka szüleihez és ott is megkérte a lány kezét, ezúttal Darinka édesapjától, aki szintén beleegyezett a házasságba, amire végül 5 évvel később került sor.

 

Az elmúlt 10 év alatt jó pár hullámvölgyet megélt a kapcsolatuk, de a féltékenység soha nem játszott szerepet egyetlen vitájuknál sem.

"A kimerültségből és a túlhajtottságból eredő feszültebb állapotok miatt rúgtuk össze a port néhányszor Darinkával, de soha nem tart sokáig köztünk a harag, mert mindig mindent meg tudunk beszélni és soha nem hagyjuk, hogy a bolhából azért legyen elefánt, mert nem mondjuk ki a dolgokat" – mondja a Blikknek Kiss Ernő Zsolt.

„Az is nagyon fontos, hogy ne kényelmesedjünk el egy kapcsolatban. Ne vegyük természetesnek azt, hogy a párunk minket választott, hanem igenis dolgozzunk meg azért, hogy a kapcsolat működjön, emiatt mi tudatosan figyelünk arra, hogy legyenek lopott időink és ne csak anya és apa legyünk a házasságban, hanem férfi és nő is” – mondja Darinka, aki 2012-ben adott életet kislányuknak Zoénak, akivel azóta is teljes életet élnek, sőt olyannyira imádják Zuzut, hogy nem is terveznek neki kistestvért.

"Nem tervezünk még egy gyermeket, minden tökéletes így, ahogyan van és élvezzük minden egyes pillanatát!"– zárja a beszélgetést Darinka.

Forrás: Blikk