Nem a tervek szerint alakult Hajdú Péter romantikus síelése
2020-02-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Romantikus útnak indult, kórház lett belőle. Hajdú Péter (44) és párja, Eszter eredeti terveik szerint az ausztriai hegyekben síeléssel töltötték volna a Valentin-napot, de végül egy helyi egészségügyi intézményben kötöttek ki.


– Levezettem nyolc és fél órát, ám mire megérkeztünk, belázasodtam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már az utazás előtt is beteg voltam, de voltam orvosnál, és úgy tűnt, már javul az állapotom, ezért is vállaltuk be a síelést. Első reggelre viszont nagyon rosszul lettem, a recepción azt mondták, nincs orvos, nincs más választásunk, be kell mennünk a kórházba – árulta el a Blikknek a tévés producer, akit az orvos – miután alaposan kivizsgálta – azonnal eltiltott a síeléstől. Hajdú ugyanis influenzás volt, ami felülfertőződött.

– A vérvétel és a különböző vizsgálatok után kiderült, hörghurutom van. Rögtön antibiotikumot kaptam, a doki pedig azt mondta, semmiképp sem síelhetek. A hegyi levegő és az oxigénkülönbség miatt könnyen tüdőgyulladást kaphatok, ami sokkal veszélyesebb. Ezt természetesen nem kockáztattam, így maradt a kirándulás és városnézés. Nem pont így képzeltem el a Valentin-napot, de Eszter így is helytállt, jól éreztük magunkat ebben a három napban – mondta Hajdú.


A tévés hét hónapja alkot egy párt a szintén a médiában dolgozó Eszterrel, kapcsolatukat igyekeznek megóvni, így nem árasztják el közösségi oldalaikat közös fotókkal, és szerelmükről sem gyakran nyilatkoznak. Eszter most kivételt tett, először szólalt meg Hajdúról.

– Valóban nem pont így képzeltük el ezt a pár napot, amikor tervezgettük, de bennem nem maradt hiányérzet. Persze, ha egy férfi beteg, az soha nem egyszerű, de szerencsére Peti napról napra egyre jobban volt, így az utunk végére már tudtunk kirándulni, felfedeztük a várost. Sőt, körbevezetett Innsbruckban is, ami elképesztően gyönyörű. Beszélgettünk, pihentünk és nevettünk a helyzetünkön, ám legközelebb majd bepótoljuk a síelést is. Így legalább okunk van visszatérni – nyilatkozta a Blikknek Eszter.

Forrás: Blikk