Közös házba költözött Hosszú Katinka és szerelme
2020-06-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Minden jel arra utal, Hosszú Katinka (31) valóban megtalálta az igazit. A háromszoros olimpiai bajnok úszócsillag kapcsolata párjával, Gelencsér Mátéval (34) eddig is harmonikus volt, most azonban újabb szintet lépett. A szerelmesek ugyanis közös kertes házba költöztek Szentendrén.

– Elsősorban a szép környezet, a dimbes-dombos táj miatt választották a települést. Emellett a fő szempont az volt, hogy Katinka könnyen el tudjon jutni a Duna Arénához, ahol az edzéseit végzi. Nagyon vágytak már arra, hogy legyen saját otthonuk, régóta készültek rá, s most nagyon boldogok. Két-három héttel ezelőtt tudtak beköltözni a házba – árulta el a Blikknek Hosszú István (58), a sportoló édesapja, aki szerint lánya életére pozitívan hathat az új környezet. – Katinka rengeteget utazott az elmúlt években, ráadásul nem volt olyan ház vagy lakás, amelyet igazán a magáénak érezhetett volna. Ez a gond megoldódott, így egész biztosan jó hatással lesz az életére.

Hosszú Katinka és Gelencsér Máté több mint egy éve élnek kiegyensúlyozott kapcsolatban. Az úszóklasszis komoly hercehurca után vált el amerikai férjétől, korábbi trénerétől, Shane Tusuptól (32), s most boldogabbnak tűnik, mint valaha. Szerelmével sülve-főve együtt vannak, gyakran a szárazföldi, erőnléti edzéseket is közösen végzik. A koronavírus-járvány kirobbanása előtti időszakban Gelencsér kivétel nélkül az összes versenyére elkísérte kedvesét. Támaszt nyújtott neki többek között akkor is, amikor elváltak az útjai edzőjével, Petrov Árpáddal (38).



Hosszúék nem egyedül költöztek be a szentendrei házba, velük tartott közös házi kedvencük, Zeusz is. A farkaskutyát az úszó akkor mutatta be rajongóinak, amikor a barátját felköszöntötte annak születésnapja alkalmából.

„Boldog szülinapot, Máté! Bemutatom Zeuszt, az új családtagot” – írta a közösségi oldalán megosztott fotóhoz a sportoló.

A koronavírus-járvány miatt egyelőre nem rendeznek nemzetközi versenyeket. Hosszú ennek ellenére igyekszik magát továbbra is jó erőnléti állapotban tartani, megállás nélkül edz. Legutóbb gyerekekkel közösen is tréningezett.

„Gyakoroltam a lábtempót a gyerekekkel, nagyon nyomták” – írta közösségi oldalán a sportoló.

Forrás: Blikk