Király Viktorék először mutatták meg kisfiuk arcát
2020-07-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Két hónappal ezelőtt jött világra Király Viktor és felesége, Virág Anita első közös gyermeke, Kolen, akinek az arcát most mutatták meg először. Arról is meséltek, hogyan telnek mindennapjaik a kisbabájuk mellett.

A Story magazin címlapján mutatta meg először első közös gyermekének arcát Király Viktor és felesége, Virág Anita. A Megasztár korábbi győztese és szerelme valósággal úsznak a boldogságban, amióta kisfiuk, aki a Kolen nevet kapta, két hónappal ezelőtt a világra jött. A magazinnak a baba születéséről is részletesen meséltek: mint mondták, bár azt hitték, van még idő a csöppség érkezéséig, ám egy vizsgálat során a hatoslottó-sorsolás háziasszonyánál beindult a szülés.

– Nyilván az ember 8-9 hónapig tudatában van, hogy egyszer csak megérkezik egy új élet, de mindig van egy olyan érzésed, hogy jut még idő erre meg arra… És akkor rádöbbensz: Jézusom, lehet, hogy ma szülők leszünk?! Elárulom, Anita végig pityergett örömében – mesélte a Story magazinnak az énekes, aki végig a felesége mellett volt a szülésnél, amely csodás élmény volt a számukra. Az ezt követő feladatokra nagyon felkészültek, ám a szülők elképzelt szabályait a kis Kolen hamar felrúgta. Rájöttek, a baba megnyugtatásában a saját módszereik lesznek a nyerők, ezért nem csak Viktor, de Anita is énekel Kolennek.

 

– [Anita] nagyon tehetséges, kitartóan gyakorol... Lehúzhatom a tehetségem a vécén, vége a karrieremnek, mert anyaszerelem van, Kolen csak Anita hangjára figyel – magyarázta csipkelődve az énekes, aki hozzátette: szeretné, ha a fia kétnyelvű lenne, fürdetésnél például csak angolul beszélnek hozzá. – A nap nagy része persze, egyelőre Anitáé – mondom, anyaszerelem van –, ami természetes, ő az, akitől elolvad, akitől folyton mosolyog Kolen. De majd kiharcolom én is a mosolyát.

– Nem tudjuk megállni, hogy ne fotózzuk, úgy érezzük, minden mozdulatát meg kell örökítenünk. Megtelt a telefonom babafotókkal – magyarázta az énekes, aki hozzátette: az állandó fotózgatást indokolja az is, hogy Amerikában élő ikertestvére, Beni még nem látta Kolent, s nem tudja azt sem, mikor találkozhatnak. Az ő kisfia, Kai már három és fél éves, így Viktor nagyon várja, hogy a gyerekek is láthassák egymást.

Forrás: Blikk