Így ápold száraz bőrödet a téli hidegben
2019-12-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

Száraz ajkak, hámló fejbőr, érdes kezek. A kinti hideg és a benti meleg közötti állandó hőmérséklet különbség miatt több ápolásra van szüksége az igénybe vett bőrnek.

A hideg, a szél és a fűtés: ez a trió pokoli kombinációt alkot a bőr számára. „A dermesztő külső hőmérséklet és az ehhez társuló kisebb páratartalom nedvességet von el a bőrtől, és így kiszárítja azt – magyarázza dr. Rainer Hügel, bécsi bőrgyógyász. – Ráadásul a faggyúmirigyek télen kevesebb faggyút és ezáltal kevesebb védelmet nyújtó zsírt termelnek.” Ezentúl még a bőr vérellátottsága is korlátozott, mert a vérerek összehúzódnak, hogy a meleget a test belsejében tartsák. „A tél a fűtött helyiségek száraz levegőjével párosítva extrém terhelést ró a bőrre” – mondja Hügel.

Ahogy csökken a hőmérséklet odakint, úgy lesz egyre nagyobb a bőr igénye az ápolásra. És ezt valóban komolyan kellene venni, ahogy a bőrgyógyász fogalmaz: „Különben kiszárad a bőrünk, berepedezik, erősebben hámlani, feszülni és viszketni kezd.” Ráadásul a száraz bőr nemcsak kozmetikai probléma: „Többé nem tudja a védőfunkcióját teljes mértékben betölteni. Így a baktériumoknak könnyű dolga lesz, bőrirritáció és ekcéma léphet fel.”

A kiszáradás megelőzése érdekében télen válasszunk egy gazdagabb bőrápoló krémet, vagy a megszokott termékkel napjában többször ápoljuk bőrünket. „Így nem kell a bőrnek egy új ápolóterméket megszoknia, és ezzel az irritáció esélye is csökken” – mondja Hügel.

Ha alapvetően egy magas víztartalmú testápolót használunk, és a téli hidegben hajlamos kiszáradni a bőrünk, akkor a szakértő azt ajánlja, hogy váltsunk egy zsírosabb ápolótermékre. „A krémek és  a kenőcsök alapvetően több zsírt tartalmaznak, mint a testápoló tejek. A normál bőr ápolására az úgynevezett olaj-víz emulziók kiválóan alkalmasak. Gyorsan beszívódnak, és használatuk után nem hagynak zsírréteget a bőrön. A hozzáadott karbamid természetes módon köti meg a vizet a legfelső bőrrétegben, ami pedig csökkenti a bőrszárazságot.”

Hügel tanácsait összefoglalva a téli ápolást illetően: válasszunk egy magasabb olajvagy zsírtartalmú krémet, ezzel kenjük be az egész testünket, és a talpakról se feledkezzünk meg. „A lábon lévő bőrkeményedés a kor előrehaladtával egyre érdesebbé válik, az apró, alig látható sérüléseken pedig könnyűszerrel áthatolnak a fertőzések. Ezért ezek konzekvens ápolása ugyancsak nagyon fontos.”

A bársonyos kezek kúrája

A hideg napokon a kezünk ápolására is különös gondot kell fordítanunk. „A kézfej felső részén alig található zsírszövet, ott nincsenek izzadságmirigyek, és zsírmirigy is csak egész kevés” – magyarázza a bőrgyógyász. Ráadásul a fogvacogtató hidegben a mirigyek még kevesebb zsírt termelnek. A bőr elveszíti védőfunkcióját, és még a nedvességtartalma is csökken. Szárazzá, hámlóvá és sebezhetővé válik. Az ezáltal létrejövő repedések begyulladhatnak és fájhatnak.

A megfelelő téli ápolás már a tisztálkodásnál kezdődik: „Langyos vízzel és egy kímélő, pH-semleges szappannal ideális ezt elvégezni” – mondja Hügel. Túl sok szappant sem szabad használni, mivel ezek kioldják a bőrből a zsírt, és ezáltal a kézbőr még jobban kiszárad. Ezt követi a visszazsírozó krémmel való hidratálás. A jó terméket arról ismerhetjük fel, hogy nem tartalmaz túl sok vizet, mégis hamar beszívódik. A karbamid, vagyis az urea itt is gondoskodik arról, hogy a nedvesség megfelelően elraktározódjon. A hatás pedig már rövid időn belül érezhető.

Néha-néha érdemes a kezünket egy kúrával is kényeztetni: a kézápoló krémbe tegyünk egyszerűen csak pár csepp testápoló olajat, ezzel este a tévé előtt vastagon krémezzük be kezünket, és húzzunk rá két frottír mosdókesztyűt vagy egy szövetkesztyűt, hogy az ápolóanyagok jól be tudjanak szívódni. Az érzékeny körömágyak ápolására kiválóan alkalmasak a speciális körömolajok, melyeket a berepedezett részekre ajánlatos felvinni. És a fagyos napokon sose hagyjuk el kesztyű nélkül a házat!

Csókos ajkak a hideg ellenére

Az ajkainkat is megviseli a hideg és szeles idő. Nincs saját zsírmirigyük, ráadásul a bőr is igen vékony rajtuk, és csak kevés zsírszövet párnázza ki őket. Ezért a külső kozmetikai segítség kulcsfontosságú. A cserepes ajkak ápolására a legalkalmasabbak a növényi viaszok és zsírok, mint például a jojobaolaj. Ezek víztaszító réteget képeznek az ajkakon, melyek a bőrben lévő nedvességet bent tartják, és így megóvják a kiszáradástól. Különösen hatékonyak a zsíros krémek, melyeket érdemes lefekvés előtt felvinni.

A cserepes ajkak hatásos házi ellenszere a tejzsír, a körömvirágkenőcs és a méhviasz. Kenjük be mézzel a szánkat, hagyjuk rajta három percig, majd pedig töröljük le – de semmi esetre se nyaljuk le. Mivel az ajkak állandó nyelvvel való benedvesítése abszolút tabu. Lehet, hogy az első pillanatban kellemes érzés, de a hideg, a szél és a fűtés okozta száraz levegő miatt pillanatok alatt elpárolog róla a víz, ami az ajkakat még szárazabbá teszi, mint amilyenek előtte voltak.


Feszülés, viszketés, hámlás

A tél a fejbőrt is megviseli „A hideg évszakban a problémát nem is elsősorban az alacsony hőmérséklet, sokkal inkább a fűtés miatti alacsony páratartalom okozza – mondja Hügel bőrgyógyász. – Ez a kombináció kiszárítja a fejbőrt, ami viszketéshez, kipirosodáshoz vagy akár fájdalmas gyulladás kialakulásához is vezethet.” A sapkaviselés sajnos ugyancsak ront a helyzeten.

Hügel szerint a gyakori hajmosás és a stressz is komoly igénybevételnek teszi ki a fejbőrt: „A samponok kioldják a zsírokat a fejbőrből, a stresszhormonok felerősítik a faggyútermelést, ami újra és újra a természetes gombák elszaporodásához vezet. Ennek a jele a finom korpák megjelenése, vagy akár a gyulladások kialakulása.” Az alkoholt tartalmazó hajvíz és a hajformázó termékek ugyancsak irritálhatják a fejbőrt. Ezért nem szabadna heti három alkalomnál gyakrabban hajat mosni, és ahhoz is pH-semleges termékeket kellene használni, a hajszárítót pedig érdemes a leghidegebb fokozaton működtetni. Télen a bőr és a haj is rendkívül hálásak egy olajos pakolásért: heti két alkalommal masszírozzunk egy teli snapszos pohárnyi olíva- vagy ligetszépeolajat a fejbőrbe, és hagyjuk rajta egész éjszakára. Reggel pedig mossuk ki az olajat egy kíméletes samponnal a hajunkból.

Aktív hideg elleni védelem

A bőrt a szabadtéri sportolás közben sok inger éri. Az extrém hőmérséklet-változások, a forró zuhany vagy a síelés, illetve a futás utáni szaunázás igencsak megterhelő lehet számára. „Ezért is fontos, hogy sportolás után bőrünket megfelelő mennyiségű zsírral lássuk el” – mondja Rainer Hügel, bőrgyógyász. Síeléskor védjük bőrünket az agreszszív UV-sugarak és a hideg ellen.

A zsír és a magas faktorszámú UV-védelem elengedhetetlen fontosságú. Ugyancsak jó szolgálatot tesznek a napfényvédőt, valamint természetes zsírokat – például kakaóvagy sheavajat – tartalmazó ajakápolók. A cinktartalmú kenőcsök használatát viszont mellőzzük inkább, mivel azok a bőrt csak még jobban kiszárítják. Akármennyire is hideg van odakint: aki fut, az a hideg ellenére is megizzad, ami ugyancsak kiszárítja a bőrt. „Ezért futás közben javallott az arcbőrt speciális hideg elleni védőkrémmel bekenni” – tanácsolja a bőrgyógyász.

A zsírosabb, úgynevezett „cold cream”-ek egy vékony izoláló és védőréteget képeznek a bőrön. Védelmet nyújtanak a hideg ellen, és megakadályozzák, hogy a bőr sokat veszítsen a nedvességtartalmából.

A kocogókör után érdemes kis szünetet beiktatni és eleget inni. „Ha ugyanis akkor zuhanyozunk, amikor még nagyon gyors a véráramlás bőrünkben, zuhanyozás után is tovább fogunk izzadni” – mondja Hügel. Az ápolókészítmények így nem tudnak olyan jól beszívódni. alkalomnál gyakrabban hajat mosni, és ahhoz is pH-semleges termékeket kellene használni, a hajszárítót pedig érdemes a leghidegebb fokozaton működtetni. Télen a bőr és a haj is rendkívül hálásak egy olajos pakolásért: heti két alkalommal masszírozzunk egy teli snapszos pohárnyi olívavagy ligetszépeolajat a fejbőrbe, és hagyjuk rajta egész éjszakára. Reggel pedig mossuk ki az olajat egy kíméletes samponnal a hajunkból.

Forrás: Activebeauty