Hét év után elvette szerelmét Kefir
2020-09-26  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Kecskés Tibor, művésznevén Kefir hét, szerelemben töltött év után összeházasodott párjával, Kecskés-Mihályi Mariannal.

 

A V-Tech zenekar egykori énekese, Kefir és kedvese, Mariann 2011-ben ismerkedtek meg az iWiW közösségi oldalon, s a boldogságuk azóta is tart.

A Fókusz kameráit beengedték életük legboldogabb eseményére, így a nagyközönség is részese lehetett a nagy napnak.

A lagzit augusztus 31-én tartották, így a most bevezetett járványügyi korlátozások nem álltak az önfeledt mulatozás útjába. Kefirék azonban próbálták óvni idősebb szeretteiket, ezért fokozottan ügyeltek a biztonságra.

Az újdonsült ara nagyon izgult, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Elmondta, enni és inni sem tudott, annyira stresszelt.

A lagzin a Nyári család, majd Kis Grofó felelt a hangulatért, s – a képkockákat elnézve – jól meg is táncoltatták a násznépet.


Az ifjú házasok rövid időn belül gyerekeket is szeretnének. Mint elmondták, addig nem állnak meg, amíg fiuk és lányuk is nem születik.

Forrás: Blikk