Elhalasztotta várva várt esküvőjét Pamela és Bence
2020-03-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Halasztódik Hódi Pamela esküvője. Noha a modell és focista párja, Tóth Bence úgy tervezték, nyár elején állnak oltár elé, a világszerte terjedő koronavírus-járvány nekik is problémát okoz, a veszélyes vírus az ő terveiket is felülírta, így a modell és szerelme hosszú napokig tartó őrlődés után jobbnak látta, ha inkább választanak egy másik időpontot – írja a hot! magazin alapján a Femina.

– Az a nap, amikor hivatalosan is összekötjük az életünket, nem telhet feszültségben. Szeretnénk élvezni már a szervezést is, tervezgetni – mondta hot! magazinnak Hódi Pamela.

A modell hozzátette: egyúttal a családalapítással is várnak.

– Nyári esküvőre vágyunk, így sajnos benne van a pakliban, hogy csak jövőre házasodtunk össze, ami ebben az esetben egyet jelent azzal, hogy a családalapítással is várunk. A nászúton szerettünk volna belevágni a babaprojektbe, hiszen mindkettőnknek fontos, hogy a kicsi úgy foganjon meg, hogy mi Bencével már férj és feleség vagyunk. De ami késik, nem múlik – fogalmazott Pamela.

Forrás: Blikk