Dombóvári István titokban megnősült
2020-06-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Dombóvári István összekötötte az életét szerelmével, Lillával.

 

Dombóvári István megnősült a hétvégén – mindez egy facebookos esküvői profilképből derült ki. A humorista már tavaly elárulta, hogy megtalálta az igazit Lilla személyében, és már akkor elmondta, hogy 2020-ban szeretne megházasodni, mivel készen állnak a családalapításra.

A hírt a menedzsere is megerősítette, de hozzátette: Dombi nem szeretne többet elmondani a magánéletéről.

„Megtaláltam a páromat, és úgy tűnik, hogy sínen vagyok. Lehet, hogy egy kicsit későn történt, de valószínű, hogy ez így volt megírva. Szerintem ezt nem mi irányítjuk, valakinek hamarabb sikerül, valakinek soha, nekem most” – nyilatkozta a Klubrádió tavaly novemberi adásában - írja a Femina.hu.

 

„Azt gondoltam, negyvenéves koromra három gyermekem lesz, és velük játszom majd. Imádom a munkám, úgy érzem, rengeteget dolgoztam azért, amit mára elértem, a tenyerén hordoz az élet, de a család hiányzik” – mondta a Best magazinnak tavaly áprilisban, hozzátéve: már az apaságra készül, Lillával nagyon vágynak egy kisbabára.

Forrás: Blikk