Dér Heni készen áll a családalapításra
2020-02-26  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Megtalálta a nagy őt Dér Heni! Az énekesnő hosszú, szingliként töltött évek után végre azt érzi, megtalálta azt a férfit, akivel szívesen megöregedne. Párjával, Bakos Gergővel, aki a Konyhafőnök című műsorban tűnt fel, már a családalapítást fontolgatják.

– Tudom, hogy szinte még friss ez a kapcsolat, de van úgy, hogy minden olyan magától értetődő. Én már tíz éve is azt mondtam, ha jönne a baba, boldog lennék, és gond nélkül átrendezném az életemet, Gerivel pedig ez most már teljesen egyértelmű. Bármikor jöhet a babánk! – mondtal a Borsnak az énekesnő, aki már az első találkozásuknál érezte, komoly kapcsolata lesz Gerivel.

Dér Heni a lapnak azt is elárulta, ő adta meg a kezdőlöketet a dolognak: a tavaly nyári főzőműsorban szúrta ki párját, akire majdhogynem egyből rá is írt a közösségi oldalán. Tulajdonképpen együtt is élnek a második randitól kezdve. Az énekesnő, akinek két éven belül mindkét nagymamája elhunyt, hozzátette: biztos abban, hogy szeretett nagyszülői odafentről segítik őt, hogy családot alapíthasson.

Forrás: Blikk