7 sminkes trükk, amit neked is ismerned kell!
2021-04-20  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

Különleges programunk lesz, viszont nagyon kevés időnk maradt elkészülni? Hoztunk pár szuper trükköt, melyeknek köszönhetően kis időráfordítással is szuper lesz a sminkünk.

1. Íves szempillák gyorsan

A szempillagöndörítő egy rendkívül közkedvelt és praktikus eszköz, amivel szuper íves pillákat tudunk varázsolni. Azt azonban nem is sejtettük, hogy a hatását még fel lehet erősíteni, méghozzá hő segítségével. Mindössze a hajszárítónkra lesz szükségünk. Melegítsük fel a göndörítőt, picit hagyjuk hűlni, majd lássunk neki a szempilláink göndörítésének. A végeredmény lélegzetelállító lesz!

 

2. Dús pillák

Ha nem a vágyott eredményt kapjuk egy dúsító hatású szempillaspirál használatával, akkor van egy szuper tippünk: a kifestett pilláinkra szórjunk némi púdert. Ezt természetesen csukott szemekkel tegyük meg, továbbá akkor, amikor még nedvesek a festéktől a pilláink. Ezután várjuk meg, hogy megszáradjon a festék, így ráragad a por, majd ezt követően vigyünk fel még egy réteg szempillafestéket. 

3. Nagyobb szemek

Egy szuper trükk, ha nagyobbá szeretnénk varázsolni a szemeinket, illetve üdébb tekintetre vágyunk, ha egy fehér szemceruzával húzzuk ki a vízvonalunkat. A végeredmény magáért beszél!

 

4. Cicaszemek

Ha segítség nélkül nem tudunk szép cicaszemeket varázsolni, akkor próbálkozzunk némi ragasztószalaggal. Ragasszuk ferdén a külső szemzughoz, méghozzá úgy, hogy meghosszabbítjuk vele a szempillakoszorú ívét a szemöldökünk végéig. Ezután emellett húzzuk végig a szemhéjtust, így tökéletes cicaszemeink lesznek.

5. Ajakápoló használata highlighterként

Csillogó tekintetre vágyunk? Akkor két lehetőségünk van! Az egyik, hogy világos és fénylő szemhéjpúdert kenünk a szemöldökünk alá. A másik, szintén hatékony megoldás pedig, ha szemhéjpúder helyett ajakápolót használunk erre a célra.

 

6. Telt ajkak

Az erős és intenzív színű rúzsok optikailag vékonyítják az ajkainkat. Ennek elkerülésére is van egy szuper trükkünk! Mielőtt kirúzsoznánk a szánkat, először egy világos concealerrel húzzuk végig az ajkaink kontúrját, majd ezt követően fessük ki azokat. Ennek köszönhetően sokkal teltebbnek fog tűnni a szánk.

7. Rúzs fixálása

Ha azt szeretnénk, hogy minél tartósabb legyen a rúzsunk, akkor vehetünk speciálisan erre a célra készült terméket, vagy kipróbálhatjuk a következő trükköt is. A megszokott módon rúzsozzuk ki a szánkat, tegyünk rá egy vékony kozmetikai kendőt, majd némi átlátszó púdert is vigyünk fel, így sokkal tartósabb lesz a hatás.

Forrás: Activebeauty