32 év házasság után válik Vitray Tamás és felesége
2019-11-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Megdöbbentő hírt közölt a Story magazin csütörtökön: 32 év házasság után válik a magyar televízió egyik legikonikusabb alakja, Vitray Tamás (87).

 

A Blikk úgy tudja, már nyár óta nem él együtt a feleségével Vitray Tamás, a Blikk információi szerint pedig már januárban kimondják a házaspár válását.

 Vita nincs, mindenről megegyeztek, hiszen a legendás riporter – miután maga kezdeményezte a szakítást – gáláns úriemberként mindent hátrahagyott a feleségének, Kállay Bori (71) színésznőnek.

– A hír igaz – erősítette meg Kállay Bori a válás tényét, a Blikk megkeresésére azonban nem szeretett volna többet elárulni.


Ez azért is érthető, hiszen 71 évesen egyedül maradni nem lehet egyszerű. Sőt, komoly lelki fájdalom lehet átélni, hogy a szeretett férfi, aki öt évvel ezelőtt még szerelme bizonyítékául újra örök hűséget esküdött neki, egyszer csak kimondja: vége a 32 évnyi házasságnak. Maga Vitray Tamás sem bizonyult azonban bőbeszédűbbnek.

– Nem kívánok többet elmondani, ezen egyetlen dolog változtathat, ha a művésznő esetleg mégis úgy dönt, hogy megszólal – válaszolta a Blikk megkeresésére Vitray Tamás is, aki az elmúlt egy évben több sorsfordító dolgon ment keresztül.

Tavaly augusztusban – hatvan év után – végleg búcsút mondott a tévének, visszavonult, pár hónappal később pedig egy súlyos balesetet szenvedett, legurult a gödi házuk lépcsőjén, amely során több nyaki csigolyája is eltört.

– Mégis itt vagyok, élek, mozgok, ami akár csodának is nevezhető – mondta nemrégiben a Blikknek Vitray Tamás, akinek több hónapig tartott a felépülése.

Hogy a pályától való végleges búcsú vagy a halálközeli élmény gondolkodtatta el a jövőn, nem tudni, de a döntés végül megszületett, a riporter úgy döntött, egyedül éli tovább az életét. Azután, hogy elköltözött a közösen felépített és otthonná tett gödi házból, a Blikk információi szerint egy alig ötven négyzetméteres, társasházi legénylakásban éli a mindennapjait, ahol a hatvanéves tévés életmű emlékei és személyes tárgyai is még keresik a helyüket.

Ennek ellenére nem tart attól, mit hoz a jövő, a Storynak elmondta: nem fél az egyedülléttől.
– Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan – tette hozzá Vitray Tamás a magazinnak.

Nem Vitray Tamás az első, aki időskorban kezd új életet. Czeizel Endre 66 éves volt, amikor kiszállt az előző házasságából és újra megnősült, a kétszeres Oscar-díjas amerikai színészlegenda, Anthony Quinn 82 évesen szakított második feleségével, ám a korrekordot Gina Lollobrigida tartja. Az olasz sztár 91 évesen vált el, miután éveken át küzdött az igazáért. A színésznő ugyanis azt mondta, hogy soha nem ment hozzá ahhoz a férfihoz, aki azt állította, ő a férje. Végül egy hossszas bírósági ügy lezárásaként kimondták a válást.

Forrás: Blikk