3 dolog, amire még jó a gyömbér – a megfázáson túl
2021-09-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Tudtad-e?

A gyömbér ma már majdnem minden élelmiszerbolt polcán megtalálható. Elsőként a keleti konyha jut róla eszünkbe. Az exotikus indiai curryk és a thaiföldi konyha wokban készült remekműveinek elmaradhatatlan eleme. Ázsiában azonban a mindennapi gyógyászatnak is része.

Fűszerként való felhasználása mellett hazánkban is egyre népszerűbb a gyömbér, mint a téli megfázásos tünetek enyhítésére bevethető fegyver. Mézzel, citrommal finom gyulladáscsökkentő tea készíthető belőle. Az azonban már kevésbé köztudott, hogy a gyömbér hatékony hányinger-csillapító.

ÉMELYGÉS ELLEN

„A gyömbér felhasználásának tudományos alapját a gyökér hányinger-csillapító hatása adja. Számos egyéb okból használják Ázsiában, azonban erről a tulajdonságáról tudunk legtöbbet. Kimondható, hogy ugyanazt a csillapítást képes kiváltani, mint egy komoly hatású, ugyanerre a célra alkalmazható gyógyszer. Erre vonatkozóan ma már több tucat tudományos vizsgálat áll rendelkezésünkre, ezért Ázsiában a gyömbért főzés mellett gyógyszerként is használják” – tudta meg a Mindmegette dr. Csupor Dezsőtől, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar docensétől.

A FÁJÓ ÍZÜLETEK IS SZERETIK

Egyre több adat szól a gyömbér gyulladáscsökkentő hatásáról is. Elsősorban ízületi panaszok esetén hozhat jótékony eredményt. Ázsiában a hagyományos gyógyászatban rendszeresen használják különböző gyulladásos betegségek kezelésére, továbbá alkalmas megfázásos tünetek enyhítésére is. Reflux esetén is érdemes kipróbálni.

Meghűlésben nem csak gyulladáscsökkentőként funkcionál, kórokozó ellenes hatása is van. Ezzel magyarázható, hogy megfázásos betegségekben többek tapasztalata szerint csökkenti a tüneteket.

JÓT TESZ A HANGNAK

A gyógyszerész megerősítette továbbá, hogy az énekesek számára a fellépések szünetében elmajszolt friss gyömbér alkalmas a hangszálak frissítésére és regenerálására. „A jó gyömbér csípős, serkenti a vérkeringést, emiatt fogyasztása hasznos lehet a hangszálaknak is” – összegezte Csupor Dezső.

Forrás: Mindmegette