- egoni
- Politika
- 2011. 01. 14. 14:01
- átlag: 3,73
A miniszterelnök szerint nem lehet elbújni a munka elől, és helyette szociális juttatásokat remélni. Orbán Viktor ezt az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pénteki budapesti bemutatóján hangsúlyozta, ahol közölte: Magyarországot ésszerűen újjá kell szervezni, a gazdaságpolitika középpontjába a munkát kell állítani.
Az Új Széchenyi Terv célja, hogy talpra állítsa a magyar gazdaságot, beindítsa a növekedést, és 10 év alatt egymillió új munkahely teremtését segítse elő - mondta Orbán, aki szerint a magyar embert megöli a tétlenség, és minél kevesebben dolgoznak az országban, annál rosszabb lesz élni Magyarországon, mert a hangulat is egyre rosszabb lesz.
Kifejtette: Magyarországon jelenleg a munkára képes embereknek csak az 55%-a dolgozik, míg az EU-ban ez 65%. "Ez nem maradhat így" - mondta. Álláspontja szerint ha nem fogadjuk el azt a tételt, hogy nem lehet elmenekülni a munka elől, akkor nincs esély a gazdaságpolitika sikerességére. A strukturális reformprogramoknak ezért éppen az az értelme, hogy mindenkit meghívjon és bent tartson a munkaerőpiacon.
Orbán szerint van valami kéjes aberráció a magyar közéletben, amely minden egyes gazdasági konferenciától azt várja, mikor ejtik ki azt a bűvös szót, hogy megszorítás. "Sosem fogom megérteni, hogy a baloldal gazdaságpolitikai logikájának miért áll a középpontjában a megszorítás, és miközben egyébként a saját társadalmi bázisuk is retteg ettől, miért éreznek kéjes kielégülést, amikor azt mondhatják, hogy most megszorítunk. Kétségkívül, Magyarország nem költhet annyit, mint amennyit költ; vannak célok, amelyekre nem költhet, mert nem igazolhatók azok, vagy mert pazarlóak, és vannak bevételek, amelyeket nem szed be, pedig be kellene, ezért a kiadásokat csökkenteni kell, bizonyos területeken pedig a bevételeket növelni."
Hangsúlyozta azonban, hogy ez nem megszorítás, hanem újjászervezés, a kormány politikájának középpontjában ezért Magyarország ésszerű újjászervezése áll: ez fogja magával hozni a kiadások csökkentését és a bevételek növekedését, ez fogja helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt, ez tartja majd 3% alatt a költségvetési hiányt, és teszi lehetővé az államadósság csökkentését.
A választások óta eltelt kilenc hónapot értékelve Orbán Viktor közölte: az ország készen áll a teljes megújulásra, a magyar államháztartás az egyik legstabilabb Európában, az ország nem szorult a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére, a piacról finanszírozza magát, és most elindít egy olyan gazdasági tervet, amely talán egész Európa számára példamutató lehet.
A kilenc hónap eredményei között említette például a politikai osztály létszámának megfelezését, a "hamis számokra" épülő büdzsé stabilizálását, a minden idők legalacsonyabb kulcsára épülő, arányos adórendszert, az alacsony társaságiadó-kulcsot, az ismét hároméves gyest, a kettős állampolgárságot, az állami vezetők "horribilis jövedelmeinek megzabolázását", a bűnözéssel szembeni szigorúbb fellépést és az adóhivatal korszerűsítését.
(Forrás: MTI)
- balagekv
- 1433 bejegyzés
- átlag: 2,29
- egoni
- 374 bejegyzés
- átlag: 3,94
- heavy
- 250 bejegyzés
- átlag: 3,76
- Pityesz
- 130 bejegyzés
- átlag: 3,00
- BergR
- 25 bejegyzés
- átlag: 4,00





KOMMENTEK:
HOL VANNAK A GYÁRAINK? HOL VAN IPARUNK? HOL VAN A HÍRES MEZŐGAZDASÁGUNK?
HOL VANNAK A CUKORGYÁRAINK ????
HOL VANNAK A MUNKAHELYEINK?
A NEM MENEKÜLHET EL SENKI A MUNKA ELŐL MONDAT PEDIG REMÉLEM A KISSEBSÉGRE FOG VONATKOZNI!!!!MÁR IDEJE LENNE, MERT EGY IDŐ UTÁN SENKI NEM FOGJA ŐKET ELTARTANI..LASSAN KIHALUNK!!!!
Dolgozni dolgozni .. és önök miért nem teszik ezt? Mert semmi érdemleges nem történik az önök napjai és hónapjai mögött.Ekkora államadóságnál még mindíg csak a kimenekítés a mi terhünkre.100%-os rokkant vagyok mégis dolgoznom kell /amíg van hol/hatalmas kínok között mert akkor éhen halnék .
Nem akarja, hogy dolgozzanak a rokkantak?akkor állapítson meg akkora nyugdíjat amiből fenn tudom magam tartani és nem megyek könnyes szemmel a fájdalomtól dolgozni .
Elfelejtett korosztály "RatkósokW"
A mi korosztályunk ugyancsak kivette eddig a részét a munkából, de sajnos a leépítések miatt mégis minket a mostani 50-eseket küldik el akik pont nyugdíj előtt állnak, és még diszkriminációt is alkalmaznak velünk szemben a munkáltatók.
Eddig egy Kormánynak sem volt eszébe, hogy mi is létezünk, élünk, legalábbis élni szeretnénk, dolgozni, de fillérekért közmunkában 3 hónapig, hogy utána megint újra munkanélküliek legyünk, valami megoldás kell, de nagyon sürgősen, hogy nekünk is legyen majd nyugdíjunk lehessen. "Nem alamizsnát kérünk /Szoc Segélyt/ de tisztességes munkát, tisztességes bért, hogy családunkat el tudjuk tartani, gyerekeinket segíteni.Ez már nem tűr halasztást! MUNKA? MUNKA!
Átkellene gondolni azt is, hogyan lehetne azoknak az embereknek segiteni, akiknek nincs lakása, vagy földönfutok lettek. Nagyon sok településen, faluban, városban van olyan lakás amely eladásra vár. Miért nem használják fel ezeket, hogy ne menjenek tönkre, hanem hasznositani lehetne. Csak össze kellene fogni, feltéképezni ezeket. Hiszen igy is lehetne gazdaságosabban gondolkodni. Pl. örököltünk többen egy jó állapotban lévő házat(kb.100m2--es 650 négyszögol bekeritett telekkel) és már 1 éve nem tudjuk eladani. Pedig Egy család simán megtudna élni belőle,mert jó állapitban, és lehetne bármit termelni amit nem kelle megvenni. PL. füszerpaprikát, dinnyét stb. Sajnos bármerre kerestem megoldást nem sikerült semmi. Még a Máltai Szeretetszolgálat is inkább albérletet fizet. Pedig már ezen a pénzen meglehetett volna venni.És még sok ilyen és ehhez hasonló dolog lenne,csak összekellene fogni az Önkormányzatoknak és áttekinteni a dolgokat.
Köszönom ha elolvassa.
Megnéztem.
Ilyen hibát a gyerekek szoktak elkövetni a homokozóban ...
"Ez nem rendszer váltás hanem új karakterek akik ugyancsak élősködő paraziták mint előző bajtársaik kiknek egy a cél, a görcsösen megkaparintott hatalom megtartása"
Magyarországon nem csak növekvő megélhetési bűnözés van, hanem egy komoly réteg "megélhetési politikus" is. Nagyszerű adottságokkal rendelkező hazánkban szemmel látható a káosz és a gazdátlanság.
Rengetegen vagyunk akiknek még 10 év /vagy ha emelik a korhatárt/ több van hátra nyugdíjig!
A szüleim akik a hátukon vért izzadva vitték ezt az országot a kommunista rendszer alatt most a negyvenéves politikusok akik az iskolapadból csöppentek bele a politika bűvös profitáló világába döntik el azt hogy a 60 ezer Forint nyugdíj az nagyon sok pénz mert ennek a feléből is meg tudnának élni. Kérem honfitársak van önöknek szüleik, nem Bajnai Gordonra gondoltam meg a volt KISZ club társakra. Ez nem rendszer váltás hanem új karakterek akik ugyancsak élősködő paraziták mint előző bajtársaik kiknek egy a cél, a görcsösen megkaparintott hatalom megtartása.
Azt üzenem Orbán úrnak hogy nem kellene már félrevezetni a Magyar népet a hülyék azok nem itt élnek, a kérdés az lenne mikor lesz az a nap amikor mindenki aki tud és akar dolgozni annak önök tudják biztosítani az alapvető feltételek. Ha ön olyan bátor ember miért veszi olyan sok naplopó ember körül.
Ha felére csökkentenénk a parlamenti képviselőket az ország még mindig működne, munkahelyteremtésnek a parlament igazán jó hely, én is dolgoznánk ott és biztosan nem bújnék ki a munka alóla nyugdíj kezdetéig.
De azért nem adjuk fel küzdünk még élünk és tudjuk hogy egyszer minden jóra fordul.
UI. még nem készült el a plakátom " ingyen is dolgozom"
egy dolognak azért örülök hogy Magyar vagyok és remélem egyszer az ország is velem örül...
Mi ez egy manipulatív szindarab?
Senki nem azt modnja, hogy alkalmazottként kell munkahelyet találni. Akinek van egy kis esze, az neki áll, beleugrik a mélyvízbe, és megpróbál úszni.
Amit Gabi írt, az tiszteletre méáltó. De aki csak alkalmazottnak jó, az ne csodálkozzon, ha nála olcsóbban, alacsonyabban képzett másik potenciális rabszolga kapja meg a munkahelyet.
Munka márpedig van. Csak meg kell találni. Persze, mondhatjátok, hogy könnyű helyzetben vagyok, mert van munkám. Csak jelzem: megcsináltam magamnak a munkahelyet, és most nincs főnököm, nem cseszeget senki, ha akarok dolgozom, ha nem akarom, nem dolgozom. Ez ilyen egyszerű. Szemléletmódot, hozzáállást kéne váltanotok!
Tökéletes egyetértek Önnel, 2 leány édesanyja vagyok, egyedül neveltem őket, nagyon nehéz volt. Mindig dolgoztam, volt pár év, amikor több állást is betöltöttem. Sajnos, jelenleg nincs munkám, hiába próbmálkozom, megnézik, mikor születtem. és ennyi. Nem kell már az 5o es korosztály sehova sem.Pedig egészséges, pontos, nyelveket beszélő ember vagyok. Az átlagosnál kicsit magasabb müveltséggel. Ez nem kell ma már senkinek.
Mi is tenni akarunk még. Remélem, hogy sikerül összefognunk! jELENTKEZEM öNNÉL! ÜDVÖZLETTEL Edina
Hol élsz te dinoszaurusz, a Marson?
Első körben tán meg kéne tanítani a sok sütyürütyüt normálisan gondolkozni, és leszoktatni őket a mindennapos nyavajgásról. Továbbá ajánlatos lenne kirugdalni őket az önsajnálat nevű, erősen visszatartó erejű népszokásból.
Az sem ártana, ha lehetőséget adna a jelenlegi vezetés a gondolkozásra, ami sajnos az előttem szólóra is igen jellemző. Mondjuk szép is lenne, ha az orvosok, matematikusok, fitikusok és más értelmiségi munkát végzők elmennének esztergapad mellé, kapálni, evőpálcát faragni, stb. Ezután már csak a régi jó kommunista baromság üthetné fel a fejét, amely szerint az értelmiség kizárólag a kapitalista csökevény, amit ki kel irtani.
Aki pedig nem is hajlandó dolgozni valamiféle etniaki diszkriminációra hivatkozva, azt el kell zavarni kényszermunkára.
Kedves kommentelők! Gondolkodni biztos nehezebb, mint a magatok életét munkával jobbítani. És akkor most ne gyertek nekem azzal, hogy nincs munkahely! Munka van, aki dolgozni akar, az talál munkát. Aki meg csak a saját posványában szeret dagonyázni, az tegye! De ha lehet, közben inkább kussoljon!
Kérem adjon meg email elérhetőséget is.
Köszönöm
Tízmillió koldus országa leszünk így lassan, és mondhatom, Móricz Zsigmond, Ady, József Attila sorai sajnos ma is időszerűek!
Én hiszem, vallom, tudom, hogy a tehetős emberek között is vannak jólelkű, segítőkész emberek , csak nem tudják, hogy kinél van nagy baj, hol kellene segíteni.
Tiszteletteljes üdvözlettel:Szemán Éva
Egyetértek Önnel!Nem akarok elbújni a munka elöl!Szociális juttatások helyett dolgozzunk!!!Én, személy szerint sok más társammal együtt dolgozni, alkotni szeretnék, tenni valami hasznosat, szépet, jót adni tehetségemből, tudásomból, tapasztalatomból!Megdöbbentő, de így igaz:Ma Magyarországon senkit sem érdekel az a téma,amivel én foglalkozom:a 14-18 év közötti korosztály a legveszélyeztetetteb!!!Már kinőtték a védőnőket és a gyermekorvosokat, az iskolában nincs rájuk elegendő idő a pedagógusok túlterheltsége miatt, otthon nem sok figyelmet kaphatnak, mert a szülők túlhajszoltak, éjt nappallá téve robotolnak a túlélésért...
Felmérések igazolják:Magyarországon van a legtöbb agresszió az iskolákban!Nézzük meg az előző évek diákagressziós botrányait!Én , Kiemelt Vezetőpedagógusként, diplomás kultúrmenedzserként, amerikai oklevéllel rendelkező NLP-Masterként azzal házalok, hogy lehetőséget kapjak az általam kidolgozott agressziókezélési módszer, az egészséges, mentálisan ép ífjúságért program bemutatására!!!Senkit sem érdekel a téma, a program, az ügy!
Pedig én még szülőként is érintett, tapasztalatokkal bőven rendelkező és tenni akaró ember vagyok!!!
Az ifjúság a jövő letéteményese, mindannyiunk nyugdíjalapjainak megteremtői ők, az ő egészséges fejlődésük, mentális egyensúlyuk, felelős felnőtté válásuk KÖZÜGY kellene hogy legyen!!!Augusztus óta nem kapok időpontot az oktatási tárca vezetőjéhez, az egészségügyi államtitkár helyettes úr nagyon rendes és segítőkész, jószándékú és cselekvőképes, de egymaga kevés ekkora horderejű gond kezelésében!Én, Szemán Éva, diplomás álláskereső státuszomban azért írom le mindezt Önnek, mert feltételezem, hogy elolvassa, s látni fogja, micsoda értékek hevernek itt, nálunk parlagon, miközben cselekedni kellene, mert NAGYON NAGY BAJ VAN AZ IFJÚSÁG KÖRÉBEN!!!
Kérem, jól gondolják meg a nyugdíjkorhatár kitolását, mert én például évek óta hiába kilincselek munkáért, már-már koldus szinten könyörögve, " kérem szépen, én még fiatal és aktív, energikus és kreatív, tanulékony és rugalmas vagyok," ez a kutyát sem érdekli, szóba sem állnak velem,mert csak azt nézik, hogy mikor születtem!!!Ha valaki ma, ötvenegynéhány évesen munkát keres, hát megnézheti magát!!!Szülőt ápolt, beteg gyermeket gyógyíttatott, gyermekeket nevelt, esetleg igazat mondott vagy kritikát gyakorolt és így kihullott a közszférából, akkor nincs az a hatalom, amely őt visszasegítené!!!Én itt most ezen a fórumon egy felhívást indítványozok az ÖTVENESEK nevében!!!Kérem, jelentkezzenek azon ötvenes társaim, akik szakmailag elismertek, sikeresek voltak, referenciákkal, egyházi ajánlással, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek és a 17ezer hatszáz forintos szociális segély helyett a végzettségüknek megfelelő munkabérért nyolc-tíz órát is dolgoznának aktívan, mindannyiunk, a nemzet, az ország javára,jelentkezzenek nálam az alábbi telefonszámon esténként:06-30-827-21-68-
Kérem továbbá azokat a tehetős , igaz keresztény, magyar honfitársaimat is, akik készek és képesek egy igaz ügy érdekében megszerzett javaikból áldozni is, befektetés gyanánt, mert egy mentálisan ép ifjúságért egyesület, s egy értük működő színház egész Magyarországon hiánycikk!!!Aki ezt a kérdést orvosolni szeretné, továbbá velem együtt úgy gondolja, hogy a mai ötvenesek még értékesek a társadalomnak és értük is szívesen kampányolna, jelentkezzék nálam!
A Mária Rádió szerkesztőségi titkárnője azt mondta nekem, hogy ők nem szociális intézmény,és naponta többszáz segélykérő levelet is kapnak, hát kérdezem én:Ez nem gondolkoztat el senkit?!Ha a Mária Rádióban nincs olyan műsor,amelyik összekapcsolja a bajbajutottakat a segíteni akarókkal, akkor szerkesszünk egy másik rádióban egy összefogás című müsort!!!Tudom, hogy lenne rá fogékonyság!!!Én szerkeszteni, műsort vezetni, riportokat készíteni is hajlandó vagyok csak legyen fórum!!!Hiszem, hogy a keresztény Magyarországon, MÁRIA országában igenis vannak a tehetős emberek között is jólelkű, segítőkész, tisztaszívüek, csak ők még nem tudják, hogy hol kell tenniük!!!
Mi, ötvenesek,fiatalabbak és idősebbek, Krisztusban hívők, értelmes és cselekvő emberek fogjunk össze és tegyük szebbé, biztonságosabbá, élhetőbbé ezt a gyönyörű országot!!!Csak az összefogás, az egymás segítése a kiút!!!TUDÁSSZINTÉZIS KÖRÖKET kell életre hívni!!!
Várom jelentkezésüket esténként az alábbi telefonszámon:06-30-827-21-68
Javaslom továbbá a kersztény-nemzeti kormányunknak, hogy a kilakoltatási moratórium mellet vezessék be a fűtési szezo
SZÓLJ HOZZÁ!