- egoni
- Közélet
- 2010. 07. 05. 13:00
- átlag: 1,05
A házban lakó nő az ágy alá rejtette gyermekeit.
Három lövést adtak le vasárnap éjszaka a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házára. Arra a házra tüzeltek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll. A házban lakó nő a lövéseket meghallva legurította alvó gyermekeit az ágyról, majd az ágy alá rejtette őket.
"A ház utca felőli oldalán három golyó ütötte lyukat fedeztek fel, és hétfő reggel értesítettük a rendőrséget" - mondta a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője. Fercsák László megjegyezte, hogy a megtámadott ház lakóinak nem esett bajuk és nincs közük a 2006. október 15-én történt olaszliszkai gyilkossági ügyhöz.
Emlékezetesen nagy felháborodást kavart, amikor négy évvel ezelőtt gyermekei szeme láttára halálra verték a településen Szögi Lajos tiszavasvári tanárt annak a roma kislánynak a hozzátartozói, akit a férfi az autójával elsodort; a gyerek az árok szélén elesett, de nem sérült meg. A Debreceni Ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt.
(Forrás: MTI)
- balagekv
- 1433 bejegyzés
- átlag: 2,29
- egoni
- 374 bejegyzés
- átlag: 3,94
- heavy
- 250 bejegyzés
- átlag: 3,78
- Pityesz
- 130 bejegyzés
- átlag: 3,00
- BergR
- 25 bejegyzés
- átlag: 4,00





KOMMENTEK:
Pffff......
A hivatalos rendőrségi kommentéárt is mellékelhetted volna. Csak az egyensúly, pártatlanság, esélyegyenlőség érdekében.
A férfiak sehol?
1.) betörni voltak éppen
2.) ott voltak mind a 100-an, csak a sajtóhírekben nem szerepelnek.
Így jobban könnyekre fakad a kedves (bamba) olvasó... peersze, csak egy ártatlan szegény nő volt ott pár ártatlan kisgyterekkel...
Aaaaaaa!!!!!! A könnyeimmel küszködve nem bírom folytatni a hozzászólást
Mert a tetves naplopó parazita niggerje nem tudott semmilyen nyomot mutatni a rendőröknek. Csak a nyavajgás és a fehérekrre való köpködés motiválta.
Na most lehet neki golyót adni. De most akkor komolyan.
egoni, ha már leírsz valamit, legalább ne hallgasd el a felét! Ez nem a zindex.
SZÓLJ HOZZÁ!