Hab ID Regisztráció OpenID
  Szerinted   írj   küldj  
 
printsend

Heves indulatokat váltott ki a gyermektelenségi adó ötlete

  • egoni
  • Közélet
  • 2010. 09. 14. 11:44
  • átlag: 2,28

Küldés ismerõsnek
Captcha

30 és 60 éves kor között fizessen különadót az a férfi és nő, aki nem nevel gyereket - hangzott el a komoly indulatokat kiváltó mondat Boross Péter egykori miniszterelnök szájából.

Persze meg is indokolta, miért legyen így: aki nem nevel gyereket, annak kiadása sincs rá, vagyis nem vállalja azt a terhet, amit más igen, tehát fizessen. A meddő nőkkel kapcsolatban azt mondta: nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből, a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadóval lehet hozzájárulni.

A Családi Nevelésért Alapítvány a volt miniszterelnök mostani felvetésénél is radikálisabb javaslatot juttatott el tavaly az akkori kormánynak: 10%-os gyermektelenségi adó kivetését szorgalmazták a 24 éven felüliekre.

Csökkenő gyermekvállalás

Húsz év alatt megkétszereződött Magyarországon azok száma, akik szerint rosszul dönt az a pár, amelyik három gyermeket vállal: 1988-ban 13%, 1997-ben 21%, tavaly már 25% vélekedett így - derült ki egy 2009-ben készített demográfiai tanulmányból. Arra a kérdésre, hogy általánosságban hány gyermek ideális egy családban, 2001-ben még csak a megkérdezettek 12%-a válaszolta, hogy egy gyerek, míg tavaly már közel 17%.

A 31 éves Járai Máténak mindkét ötlet szerint fizetnie kellene. A házas, de még gyermektelen művész az úgynevezett gyermektelenségi adót abszurd ötletnek tartja.

"Csak szűkebb környezetemben két-három nőismerősömről tudom, hogy évek óta szeretne a férjével gyereket, de egyelőre nem sikerült nekik. Már most egy életre szóló fájdalom alakult ki bennük, hogy esetleg soha nem lehetnek anyák. Ez az ötlet olyan magánéleti kérdéseket feszeget, amihez egy kormányzatnak semmi köze" - mondta indulatosan a színész.

Katzirz Dávid, a Pick Szeged csapatkapitánya idén töltötte be 30. életévét. "A sportolóknál nagyon nehéz a családalapítás, hiszen mindig benne van a pakliban, hogy hosszabb-rövidebb időközönként csapatot, olykor még országot is vált az ember. Ebbe a gyermekvállalás nem fér bele. Elmúltam 30, szeretnék hamarosan gyereket, ám ezt az ötletet nem igazán tudom támogatni" - hallottuk a válogatott balátlövőtől.

A Fészek Nagycsaládosok Szegedi Egyesületének elnöke, Taryné Péter Ágnes 3 gyereket nevel. "A meddő nőket ilyen adóval büntetni nem szabad: a különböző orvosi vizsgálatok és beültetések így is nagyon drágák" - fogalmazott az elnök. Ugyanakkor megjegyezte: ha valaki csak azért nem akar gyereket, mert az sokba kerül, annak valamilyen formában tényleg támogatni kellene az olyan bátor szülőket, akik esetenként 7-8 gyermeket nevelnek.

"Feltételezem, hogy aki nem vállal gyermeket, nyugdíjat azért szeretne majd kapni. De ha nem lesz, aki dolgozzon, akkor ki fogja előteremteni ezt a pénzt?" - tette fel a kérdést Taryné Péter Ágnes. Véleménye szerint az adóból befolyt összeg egy része azokon a klinikákon lenne a legjobb helyen, ahol a meddő pároknak próbálnak segíteni a szakemberek.

(Forrás: Délmagyar)

szingli.jpg

Értékeld a bejegyzést!

KOMMENTEK:

csuporka 2011-05-25 14:46:09
A gyereket nem a nemzetnek és az államnak szülöd, hanem magadnak. Mert a nemzet és az állam nem támogat. A gyes 25ezer a csp 12900ft. Élj meg. Jah és ez egy vezetőbeosztásból gyesre ment emberé.....
nem is egy átlagkeresetüé. Mert a harmadik évben csaka minimális támogatás jár. apuka pedig 7 év után lett elküldve a munkahelyről, mert román bevándorlókat alkalmaznak inkább, mert azok olcsóbbak. Akkor kötelezzenek, ha van háttér.
Krisztike 2011-01-27 12:10:59
Hunor!
Elfogadom a te véleményed, viszont én azt mondom, hogy engem ne merjen senki azért bírálni, mert az önrendelkezési jogomnál fogva azt tartom, hogy én nem fogok erre a nyomorra egy gyereket se világra hozni! Akárhogy is ítél el érte mindenféle senkiházi!
Hunor 2011-01-20 21:16:41
Kedves emberek.

19 éves főiskolás nemzeti érzelmű férfi vagyok. A hozzászólásom után lehet sokan azt fogjátok gondolni, hogy mit tud ez a fiatal srác az életről. Mindezek ellenére elmondom mit gondolok, mert szerintem nagyon is helyesen látom. Bár véletlenül bukkantam erre az oldalra, de ha már rátaláltam véleményt alkotok.

Nekem is tervem a gyermeknevelés mint minden normális embernek, 2-3 gyerekes apa szeretnék majd lenni ha eljön az ideje, hisz ez a nemzet fenntartás alapja. Végig olvastam pár hozzászólást és mindenkinek van valamennyi igaza a dologban. Azok oldaláról nézve tényleg erkölcstelen és diszkriminatív akiknek nem lehet biológiai okból gyereke. Viszont ott vannak a fattyú homoszexuális állatok, és azok akik nem hajlandóak gyereket nevelni, mert egyszerűen dögök hozzá, hogy felvállalják azt amiért élünk. Mert az életnek semmi értelme nincs az ebadta világon, ha nem hagysz senkit hátra a véredből. Az élet rendje az utódlás. A magyar nemzetnek fenn kell maradnia és ehhez utódokra van szükség, amit mi tiszta vérű magyar emberek hagyunk hátra magunk után.

A probléma alapból ott kezdődik, hogy be kellene tiltani a fogamzásgátló szereket amik meddővé teszi a nőket, jog nélkülivé kellene nyilvánítani minden buzit és biszexet akik csak erkölcstelen fertői egy társadalomnak és nemzetnek. A normális emberek kétkezű munkájával megtermelt haszonból a buzi kapjon nyugdíjat ? Egy nagy fenét. A másik dolog az, hogy egy lyukas forintot se szabadna adni a cigányoknak segélynek. Abból élnek a mi pénzünkön, hogy gyermeket csinálnak halomra és a nyomorban élnek mint az állatok. Dolgozzanak mint a tisztességes magyar ember. Ha erre nem képesek akkor dögöljenek éhen.

Ha mindezek megvalósulnának máris nem lenne ennyi meddő nő és akinek van esélye a gyermekszülésre az ingyen orvosi beavatkozásban részesülhetne abból a pénzből ami azokra a dolgokra megy el amit fent felsoroltam.

A magyar nemzet ha végre feleszmélne és ahelyett, hogy egymásra támad minden szarság miatt, inkább összefogna és a sarkára állna, akkor egy sokkal jobb világban élnénk és gyermekeink egy biztos jövőbe születnének.

A nemzet alapja a család. Az tény, hogy a politikusok többsége csak zsebre teszi a pénzt és magasról tesz mindenre. De ha az emberek nem változtatnak a mentalitásukon és nem fognak össze akkor nem is lehet semmit elérni csak mosni a szánkat, hogy ez is rossz meg az is rossz.

Én szeretném, ha a gyermeken majd egy szaporodó és erős nemzet tagjaként egy jó hazában nőne fel ahol érdemes élni és meghalni.

Azoknak akik a jobb élet reményében itt hagyják a szent hazát, a kárpát medencét, hogy menjenek csak. Mert gyávákra nincs szüksége a nemzetnek.

A hazáért élni vagy halni kell itt, ahol atyáink vére folyt!
Krisztike 2010-11-21 16:30:16
Éppen ez az! Attól mert van néhány kölke, azt hiszi, hogy különb(ek), pedig néhánynak több a gyereke, mint a munkaviszonya, és nem csak a kisebbségekre gondoltam. Ráadásul, adnak rá egy lapáttal, hogy még uszítják is ellenünk őket, sokakat sikerrel, mint például jelenleg is ez a vén a kriptaszökevény. Azok akik okádnak ránk, a legtöbb azért vállal 6 vagy több kölket, hogy ne kelljen dolgozni, és ezek merik kiejteni azt a pofátlan hülyeséget, hogy az ő kölkük tart el minket később! Soha, mert ezek nem fognak 1 napot dolgozni, mert a szüleik se szeretnek, de ez csak az egyik, a másik meg lehet külföldre mennek, a harmadik, hogy 10-20 éven belül nyugdíjrendszer se lesz, (összeomlik, amit a politikusok az elmúlt évtizedekben csutka üresrs lopták!) tehát úgy baromság ahogy van ez az egész duma. Gyűlölgessenek csak a prolik, de ilyen pénzt ugyan nem fogunk fizetni nekik egy vasat se, ráadásul a fiatalok el is mennének ebben az esetben külföldre, aztán körül lehetne nézni az országban, azért mondtam, szerintem gumicsont, de ha nem az lenne, akkor biztos így lenne, ahogy leírtam.
Anita 2010-11-20 12:57:39
Igen tudom, de akkor ők mi jogon várnak segítséget a meddő emberektől?
Krisztike 2010-11-20 12:17:07
Anita!
Azok annyira gyűlölik a gyerekteleneket, hogy egy kanál vízben meg tudnának fojtani minket, nem hogy még ilyen segítséget várhatnál tőlük!
Anita 2010-11-19 16:59:18
Ennyi erővel akkor mi, meddő emberek is kaphatnánk segítséget a gyermekesektől, hogy anyagilag segítsenek minket abban hogy részt tudjunk venni a lombikbébi programmban, azaz hogy állják az alkalmankénti közel 500 ezer forintos gyógyszereink árát!!!
Krisztike 2010-11-18 17:00:51
Okika és az Anita véleményével egyetértek!
Anita 2010-11-16 13:35:13
A másik az hogy én sem (és a hozám hasonlóan egügyi okokból meddő társam) mondtam senkinek sem hogy legyen ennyi és ennyi gyereke! Így is lehetne nézni nem????
Qkika 2010-11-09 14:44:34
A kurva annyát a Borossnak, hogy fulladjonn a saját szarjába bele.....
Anonymous 2010-10-29 13:54:30
Kedves Anita,

Nem megmondta a Boross úr, hogy ebből ne kreáljunk érzelmi kérdést? Tartsd magad ehhez, és ne tessék ilyen piszlicsáré dolgokkal előhozakodni.

(egyébként őszintén sajnálom, és szívből kívánom, hogy lehessen majd egyszer saját gyermeked, és hozzá egy megértő párod, aki meg is marad melletted)
Anita 2010-10-23 18:40:38
Sziasztok!

17 éves koromban volt egy nagyon komoly műtétem, melynek során eltávolították mindkét petevezetőmet, tehát csak mesterségesen lehet gyermekem. Most 28 vagyok.Lelkileg nagyon megvisel a tény hogy ez a helyzet velem. Maga a mesterséges megtermékenyítés is rengeteg pénzbe kerül, mivel a gyógyszereket melyek szükségesek megvenni, nagyon drágák. (arról nem is beszélni hogy milyen lelkileg is megterhelő procedúráról van szó) A másik az hogy nagyon kevés férfi vállaja be a mesterséges megtermékenyítést. Azaz: nem jókedvemből nem lesz gyerekem. Az pedig hogy még adózzak is emiatt az egyszerűen embertelen és diszkriminatív.
Riti28 2010-10-14 12:26:54
Nagyon fel vagyok háborodva!!!!!Ez a személyes jogokat sérti!!Talán a probléma gyökereit kellene megoldani.rendes munkahelyet,tisztességes fizetéssel!!Talán nem azok számát kellene gyarapítani akiket az állam tart el!!Talán meg kellene vizsgálni hazánkban mennyi meddő házasság van.Talán a meddőségi beavatkozásokat támogatni kellene nem gyermektelenségi adót kivetni!!!!!!!!Kedves Boross Péter neked pedig havi 80000ft fizetést kellene adni amit oszd be és utána gondolkodj gyermektelenségi adóról!!!!!!!!!!!!!!!
Krisztike 2010-10-11 09:05:27
A. Roberta! Téged meg ki kérdezett???? Parasztvakítás, mert kiderült, hogy ugratás ez a gyerektelenségi hülyeség, én befejeztem, de csak rágjátok tovább a gumicsontot! Hahaha!!!
Klaudia 2010-10-11 04:55:21
Anonymus: "Ha egy diplomás munkát akar találni, akkor talál. Kivéve, ha annyira alacsony szintű a szakmai tudása, hogy képtelen használni. "

Akire gondoltam, amikor írtam a kommentet, nos, neki a szakmai tudásával semmi baj nincs, hanem az érvényesülési képessége egyenlő a 0-val. Csak átfutottam az írásaidat, de egyetértek veled, a lényeget jól eltaláltad, csak az a helyzet, sokan vannak az országban, akik csak dolgozni szeretnének, és a konkrét szakmai tudásukon kívül nincs meg a személyiségükben az a plusz, amivel a "jég hátán" is meg lehet élni. És ezt szerintem nem kellene elvárni az emberektől, hanem az lenne az elvárható, hogy a jó szakmai tudással rendelkező, átlagos emberek átlagosan jól élhessenek. Ha valakiben van egy kis többlet, akkor hajrá, de a sima átlag "rendes" embereknek is lehetőséget kéne adni a normális életre.
A. Roberta 2010-10-09 23:17:50
Krisztike, ha valakinek más a véleménye, és azt káromkodás nélkül leírja, akkor nem kéne ilyen primitív paraszt (de nem földműves) módon megnyilvánulnod. Gondolom, anyád helyett az utca nevelhetett téged ilyen értelmi nyomoroncra. Jobban is járna az ország ha elhúznál külföldre.
Nota bene: kurva gyorsan.
Anonymous 2010-10-09 22:42:29
Krisztike drága, ha értenéd azt, amit leírtam, már sokkal jobb lenne a helyzet. Az a nagyobb baj, hogy azt sem érted, amit te írsz le. Ne aggódj, nem az eszedért szeretünk.
Krisztike 2010-10-09 18:26:03
Te agyatlan anonymous! Látszik hogy te nem is a földön jársz. Biztos, hogy a felső 10 ezerhez tartozol. Nyilván azért tartozol ahhoz a szűk csürhéhez, támogatóiho aki az állammal akarja eltartatni a kölkeit (tisztelet a kivételnek, és nem csak a cigányok)! Igaza van a Klaudiának, ha itt bevezetik ezt a diktatórikus megkülönböztető sarcot, amiben valószínű beledöglenénk, előtte lelép az országból az összes fiatal, aki teheti, azt megbaszhatják! Akkora államcsőd lesz, mivel az aktív munkaerő elmegy, hogy te is mehetsz az anyád picsájába mehetsz a borosshoz, te primitív cinikus állat.
Anonymous 2010-10-09 14:53:20
Klaudia, téged mi akadályoz abban, hogy az elíthez sorold magad ahelyett, hogy a b....gatott csoporthoz tartoznál? Csak a nézőpontnak kell változnia. Vajon tudod, hogy ma Magyarországon az, akinek van saját tulajdonú fedél a feje fölött, van annyi pénze, hogy a szükséges napi élelmiszert megvegye magának, van legalább két váltás ruhája, az a világ lakosságának kevesebb, mint 2 %-os felső rétegébe tartozik?
És akkor most lehet újra értelmezni a hazai nyomorküszöböt. Panaszkodni könnyű, és igen sok értékes időt vesz el feleslegesen a rendelkezésre állóból.
Anonymous 2010-10-09 14:45:55
Ha egy diplomás munkát akar találni, akkor talál. Kivéve, ha annyira alacsony szintű a szakmai tudása, hogy képtelen használni. Ezen lehet vitatkozni, csak felesleges, mert ez tény. Nem kevesen csak azárt nem dolgoznak, mert bár lehetne munkahelyük, de annyira a lakhelyükhöz ragaszkodnak, hogy gyávák elköltözni az ország másik szegletébe. Ha valaki mondjuk bányamérnök, az ne Siófokon keressen munkahelyet! Vízimentő meg ne a Bakonyban akarjon úszást oktatni.
Aki 10-20 ezres tartozást tol maga előtt, az lehet boldog is. Sokan millióst tolnak. Én is kb. 12 éve többmillióst tolok magam előtt, de egy cseppet sem idegesít. Nem azért, mert ne szeretném már rendezni, hanem mert tudom, hogy az, akinek tartozom nyugodt, hisz látja, hogy folyamatosan működik és fejlődik a cég, ahol dolgozom. És nem is szeretném, ha 20 ezer lenne a tartozásom a jelenlegi milliós nagyságrend helyett, az ugyanis azt jelentené, hogy romlott a helyzetem. Amíg valakinek a gondolatai napi 24 órán át akörül forognak, hogy 20 ezret kifizessen, az képtelen a problémát kívülről látni. Ez pedig korlátozza a megoldáshoz szükséges konstruktív gondolkozást.
Persze nem vagyok annyira naív, hogy azt képzeljem, ezt mindenki könnyen megérti és elfogadja. De ez nem is nagyon zavar, mert ennek a gazdasági helyzetnek a helyes értelmezése nem mindenkinek könnyű. A vállalkozók (akik nem csak nevükben, hanem felfogásukban azok) biztosan bólogatnak. És ők is mosolyognak, mert nekik is milliós nagyságrendű a tartozásuk általában.
A tartozás az üzleti élet velejárója, nem káros, hanem előmozdítő, inspiráló állapot.
Klaudia 2010-10-09 06:36:39
Boross Péter jobban tenné, ha hátralévő idejét a hobbijainak szentelné, és szedné a gyógyszereit, mert akkor talán kevesebb hülyeséget beszélne. Mást már zártosztályra vitetnének ennyi hülyeség után.
Klaudia 2010-10-09 06:28:41
"támogatni kellene az olyan bátor szülőket, akik esetenként 7-8 gyermeket nevelnek."

Támogatja már őket az állam, segélyekkel.
Ők nem bátrak, hanem felelőtlenek, és már 16 éves korban szülnek, iskolai végzettségük max. 8 általános. Na kik ők?
Klaudia 2010-10-09 06:23:18
A Boross úr valószínűleg meghibbant. Talán előbb olyan körülményeket kéne teremteni az országban, hogy normálisan fel lehessen nevelni egy gyereket. Ha az emberek jelentős része nem küzdene filléres gondokkal, akkor valószínűleg szívesebben vállalnának több gyereket. Vagy mint a cigányok? Éljenek segélyeken?
Magam részéről mire megtaláltam életem párját, addigra túl voltam egy nagyműtéten, úgy hogy, ha akarnám sem lehetne már gyerekem, de mint ahogy kifejtette, ez nem "érzelmi kérdés".
Ha ilyen adót kivetnek, akkor én részemről húzok el az országból, ez már csak hab a tortán!
Azt hiszem, a legtöbb embernek a vágya egy boldog család, munkahely, élhető körülmények. Az utóbbiak hol vannak?
Diplomás emberek szó szerint éheznek, és 10-20 ezres adóságokat tologatnak maguk előtt, mert nem találnak munkát, lakást vettek, nem tudják fizetni. Miből lesz a nyugdíj, ha az sem talál munkát, aki dolgozni szeretne? A gyerekből? Aki munkanélküli lesz? Az átlagemberekről már az utolsó bőrt is lehúzták, akik fizetni tudnának, meg úgy sem fognak, mert megtalálják a módját. Adózott minimálbér terve? A legegyszerűbb a gyengéket támadni, az erősekkel meg összefogni, és takargatni a szennyest. Inkább a sok sumákolást kéne megszüntetni az "elitebb" körökben, és nem a jónépet baxogatni.
roe 2010-10-04 23:49:16
Nem jó ötlet gyermektelenségi adó, inkább gyermektartási adó
Krisztike 2010-10-03 17:47:37
Swad!
Telitalálat volt!
swad 2010-10-03 16:59:16
jah..ideje megújulni "+tisztelt" elv?társak!
legalábbis őszintén megújítani a pártotok nevét Magyar SZADISTA Pártra! XD
büdös komcsxk!
swad 2010-10-03 16:54:32
mmmm ha nincs gyerekem, akkor adózzak azért... ha van akkor meg azért (pelenkaáfa,bébigyógyszerdejóhogyolcsó stb)
ha nincs autóm akkor fizessek már autónemhasználati díjjat , hameg nem dohányzom, akkor fizessek légszennyezés-kerülési adót sötöbö... tessékmondani ilyen ötletek után MÁ BELŐLEM IS LEHET MINISZTER? 8))) vagy bárkiből? :D (esőadó... aszáj-adó földadó kerék adó ablakadó kéményadó adó adója áfa áfája a..d pics.ja) :D XD
Anyus 2010-09-29 22:37:06
Egy nő mindent megtesz azért, hogy legyen gyereke vagy azért hogy ne legyen. Nekem két gyermekem van, a másodikat is 10 év után mertük bevállalni, amikor már úgy gondoltuk talán egy kicsit könnyebb lesz. De nem hogy könnyebb lenne egyre nehezebb. Harmadik gyerekre gondolni se merünk! A mai világban!!! Én nem az államnak akarok gyereket szülni, hanem magamnak és a férjemnek. Eddig se álltam sorban segélyért pedig mind a ketten minimálbéresek vagyunk. Gyermektelenségi adó!!! Viccc!!! Kinek jó ez!!! Szívesen vállalnának gyereket a családok ha élhetőbb országban tudnánk élni és tényleg ingyenes lenne az oktatás. De amíg az alapvető feltételek nincsennek meg addig senki se fog gyereket vállalni. Már lassan az adók adójának az adóját fogjuk fizetni. De az a kérdés hogy kinek a zsebébe fog az a pénz vándorolni?
Évi 2010-09-28 14:15:23
Évek óta próbálkozunk a párommal, hogy kisbabánk legyen. annyi megaláztatást amit mi kaptunk a kórházakban....
annyi fölöslegesen elköltött tízezrek.... de persze ha nem akarnék nő lenni..azt támogatja a TB.

Boross Úr! Járja körbe az országot és csinálja fel ÖN a nőket egymás után hátha egy ekkora majomnak sokkal könnyebben összejön!!! maga igazi vadbarom! talán előbb támogatni kellene az embereket hogy gyermeket vállaljanak. ja, 85000 ft lesz a minimál, abból leadózunk meg lemegy belőle a járulék és marad havi nettó 50000. abból tarts fennt egy háztartást TE VADBAROM!!!
Krisztike 2010-09-27 08:56:36
boroceauseescu...
Dokika 2010-09-26 13:25:49
Boross Ratkó Péter....
Krisztike 2010-09-25 20:43:40
Egyetértek!
xyz 2010-09-25 14:26:57
Ahhoz viszont, hogy szaporodjon a magyar, megfelelő körülményeket kell teremteni. Egy újabb retorzió semmilyen boldog családot, vagy családok tömkelegét nem eredményezheti. Aki boldogan fizetne felesleges jogcímeken jövedelmeiből, annak ajánlanám, hogy segítsen az egészségügyön és az oktatáson adományokkal!
Krisztike 2010-09-24 20:25:01
Csaba!
Én ezt nem úrnak, hanem vendéglátósnak, vagy hóbagolynak hívom. Teljesen igazad van a laccka78-al, nekem is, és az összes hozzászólónak is ez a véleménye. Elvakult egy kis ostoba csávó lehet. Amíg nem lesz teljes átrendezés, munkahelyteremtés, rendrakás az országban, addig szerintem az emberek 90%-a leszarja, hogy fogyunk! Ha ezt bevezetnék (nem tudni?) akkor tényleg beindulna az állam összeomlása, mert rossz esetben elmennek a fiatalok külföldre, adófizető nem sok maradna az országban, mert ki dolgozna? A 70 éves nénike, a rokkantnyugdíjas, a cigányok, a sokgyerekes egy része, aki a pénzért csinál gyereket (tisztelet a kivételnek!)? Az első 2 csoport (Nyugdíjas/rokinyugdíjas)nem tud, az utóbbi meg nem akar dolgozni. Ezért csodálkozom az ilyen lacikán, szerintem nem jut el neki odáig! Nem beszélve, egyes elmebeteg alapítványok abortusztilalmat is emlegetnek, AGYRÉM! Amúgy elolvastam a V. Tvrtko könyvét a romániai AIDS-es beteg gyerekekről, BORZALMAS!!! A ceausescu időben is volt ilyen (biztos tudod is!), hát ez kellene még ide is, mert nincs elég bajunk, de amíg a vendéglátóst nem rúgja ki az alkotmányozásból a kormány, addig ezt erőltetni fogja, a sok hülyét meg lázítani, a "nemzet orvosa" (mikola) is ilyenekkel fenyegetőzött, már sehol sincs, bízom benne, hogy a kormány nem tudatosan engedte oda, és úgy jár, mint a "nemzet orvosa"!
Csaba 2010-09-24 18:17:55
Krisztike!

Addig emlegetted Lacc78 hozzászólásait hogy kénytelen voltam párat elolvasni.Az írásai mögött valami pénzügyi területen tevékenykedő embert sejtek,akinek elég beteg logikamenete van.Leírja hogy milyen szívesen fizetne gyermektelenségi adót.Szerintem itt az ideje hogy más jogcímen átutalhassa valamelyik gyermekeket segítő alapítványnak a becsült összeget,ha már annyira szívén viseli az ország sorsát.Hozzátenném még,ha nem egy torz értékrend szerint osztanák el a pénzt,akkor lehet hogy a hideg vízre se lenne elég az ő havi jövedelme.Persze ez nem az ő ötlete volt,csak más hülyeségét szajkózza - hiszen önálló gondolata nincs.Boross úr nevéhez fűződik a nagy találmány,őt nevezheti Lacc78 mesternek.Mivel is indokolt a mester?Azért kell bevezetni ezt az adót,mert a gyermektelennek nincs ilyen jellegű kiadása.Micsoda felismerés!Mintha nem lenne mindegy neki,ki mire költ.Tételezzük fel hogy nincs gyerekem és elköltöm a fizetésem 70%-át élelmiszerre,nyaralásra,bútorra,házra.A 30% gyűlik a bankba.Akkor nem mindegy hogy miből megy be az államkasszába az adó?Azzal most ne is foglalkozzunk hogy a tankönyv és a beton áthidaló esetén más az ÁFA!Még a bank is befekteti a pénzt.Az elköltött összegek adóznak és valahol munkahelyeket teremtenek.Inkább azon kéne agyalni,mennyire egészséges fogyasztói társadalmi szerkezet a jelenlegi,melyben jóval több közalkalmazott és köztisztviselő van mint termelő munkát végző és lényegesen több a havi átlagkeresetük.Ezt a pénznyelő gépezetet kell külső forrásból finanszírozni,nem a gyermektelenek nyugdíját.Utána meg lehetne vizsgálni,mennyire hatékony az adófizetők pénzének költése,különféle szépen papírozott és rakás szart nem érő programokra.Végül az APEH ellenőröket ügyvédekhez és orvosi magánrendelésekre kéne küldeni - hátha ott nem sűrűn adnak számlát.Nem biztos hogy Gizi nénire kéne fókuszálni,mikor nem ad egy csomó petrezselyemről nyugtát.
Krisztike 2010-09-24 15:05:08
Csaba!
Így van, akinél a lóvé, az diktál, a csórónak meg kusss! Valószínű, hogy nem ezért is dobták be, ezt a gyerektelenségi őrületet, hogy még jobban kifosszanak egy réteget, akit utálnak! Szerintem igen. Az igazság az, hogy a magyar emberek 1 harmada bamba, másik harmad beletörődő, a megmaradt lázadozik inkább csak a hasonló szélsőségek ellen.Ennek az országnak súlyos mentális problémája is van, nem beszélve még a lacc78-ka-félék lázításáról. És tartok tőle, hogy lehet teljesen törvényellenesek, személyiségi jogokat súlyosan sértő, egyéni életbe totálisan beleavatkozó ez az intézkedés, valahogy azt érzem, hogy itt mintha nem is lennének törvények sem, de legalábbis egy nagy kalap szart ér, szó szerint, és egy jogállamban(?) ez lehetséges? Erre értettem a diktatúrát, a pénz diktatúrája meg egyértelmű, nálun már legalább 20 éve létezik.
Csaba 2010-09-24 14:55:42
Kriszti!

Meglehetősen elkanyarodtam az eredeti témától,de most visszatérek rá.Nézzük csak meg a hozzászólások feletti cikkben Taryné Péter Ágnes véleményét a gyermektelenségi adóról!Szerinte egyenes logikai összefüggés van a gyerekvállalás és a nyugdíjfolyósítás közt.Igaza volna abban az esetben,ha 40 évig vonnák tőlem a nyugdíjjárulékot és elsikkasztanák - akkor tényleg valaki gyerekének kell a nyugdíjamat kitermelnie.Esetleg Taryné Péter Ágnes nyugdíját lefeleznék és elég lenne kettőnknek - ez is egy lehetséges megoldás.
Csaba 2010-09-24 14:34:46
Krisztike!

Az a totális diktatúra talán már létrejött - hívhatnánk akár a pénz diktatúrájának.Mondjuk működhetne az emberi gyarlóságra és kapzsiságra alapozva úgy,hogy megvásárolják a kulcspozícióban levőket.A többség simán követné őket és engedelmeskedne,hiszen tekintélyelvűek.Tulajdonképpen ha ez így működne,akkor szolgálhatna bármely állam apparátusa tudatosan vagy tudatlanul tetszőleges,de az államtól egyébként teljesen idegen érdekeket.Egyébként gondolom az is teljesen véletlen hogy a tömegtájékoztatásban,ahol úgy szeretnek dobálózni az idegen szavakkal - görcsösen kerülik a timokrácia és a plutokrácia kifejezéseket.Különben ez csak az én sci-fi történetem,melynek a valósághoz való bármi nemű hasonlósága csak a véletlen műve lehet.
Krisztike 2010-09-24 09:17:04
Csaba!
És ebben nagyon is bent volt ennek a kocsmárosnak is a keze, vagy volt köze hozzá, 1992-93-ban. Itt semmi jóra ne számítsunk, ha ezt még most is odaengedték, itt TOTÁLIS DIKTATÚRA várható! Ne hagyjuk magunkat!
Csaba 2010-09-23 20:06:59
Krisztike!

A már említett törvény erre épül: Emberi Jogok Nyilatkozata és Kiegészítő Jegyzőkönyvei.Magyarország több részletben írta alá:(1992.11.05.;1992.12.01.;1993.02.01.;
2003.11.01.).CETS005,CETS009,CETS046,CETS114,CETS117,CETS187 - az egyezmények rövidítései.Túlságosan ne merülj bele,mert nagyon felmegy a vérnyomásod!Különösen ha elolvasod hogy a részleges kárpótlással összefüggő ügyekben a magyar fél kizárta a nemzetközi bírósághoz fordulás lehetőségét.Nem tudom hány állampolgár hatalmazta erre fel őket.Pár újító ötletem nekem is lenne:a kiemelt nyugdíjakat levinném a havi szakmunkás minimálbér magasságába;a luxuscikkek ÁFA tartalmát felvinném 80%-ra.Ezek után a köztisztviselői réteg 90%-át elküldeném - biztos örömmel átképeznék magukat pékké vagy kőművessé.Egyes kimutatások szerint,állítólag 12-szeres a létszámuk az indokolthoz képest.Ja és amennyiben az logikus hogy a termelő munkásnak minimálbér közelében legyen a havi munkabére,akkor ugyanezt az elvet kéne követni a diplomások körében is - ott is van diplomás minimálbér.Alapvetően meg semmi nem indokolja hogy mondjuk egy vezető a munkás bérének nagyon sokszorosát vigye haza.Örülnie kéne hogy soha nem piszkolja össze magát és imádnia kéne a hatalmát.
Krisztike 2010-09-23 15:23:16
Utánajárva!
2003. évi CXXV. törvény 8. § pontjai!
Egyenlő bánásmód!
Ez a HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS, ezen belül, JOGELLENES ELKÜLÖNÍTÉS!
Ajánlva: lacc78-ka, és a többi homályökör követőjének!
Krisztike 2010-09-23 14:45:58
Csaba!
Úgy látszik a kocsmáros (hóbagoly)nagy ívben tesz rá! Csak azt nem tudom, mindenki tisztában van azzal a bizonyos 2003. évi törvénnyel, mert a vén fasz be akarja tenni az új alkotmányba! Ha ez megtörténik, azt hiszem, nézegethetjük magunkat, és ez még csak a kezdet, az önrendelkezési, személyiségi, és ami a legfontosabb SZABADSÁGJOGAINKRÓL még nem is beszélve! Szerintem ezzel a 2003. évi törvénnyel azonnal jogi elégtételt kell vennünk, mert végünk lesz, NEM SZABAD HAGYNI!!!! FIGYELMÉBE AJÁNLVA MINDEN GYEREKTELENNEK!
Csaba 2010-09-23 14:28:41
Elgondolkodtató hogy egy ilyen eszmefuttatás,az aktív politikai életből már kikopott idős és erkölcsileg nem kompetens személy szájából hogyan kerülhet ennyire reflektorfénybe.Nyugodtan megszólaltathatták volna a riportban az ápolóit,pszichiáterét,gyógyszerészét - de talán elég lett volna az elgurult gyógyszerét megkeresni.Most látom csak mekkora hiba volt bezárni a sok pszichiátriai osztályt.Egyébként a gyermektelenek adójára vonatkozó ötlete jogilag sem állja meg a helyét.Ha a gyermeket nevelő családnak családi adókedvezményt adunk és a gyermekteleneket külön adóval sújtjuk - akkor már utóbbiakat dupla hátrány éri.Mindenkinek figyelmébe ajánlom a következőt:2003.évi CXXV.törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 8.§ k)és l)pontjait.Ezek után érdemes Btk.paragrafusokat is olvasni,hátha a nagy nyilvánosság előtt való nyilvánvaló törvénysértésre való felhívás vagy felbujtás,esetleg már bűncselekményt is megvalósít.Örülök neki hogy ilyen "okos" belügyminiszterünk volt valaha!
Krisztike 2010-09-22 13:55:35
Anonymous 2010.09.15.15.06:44
Telibetalált, amit ennek a lacika78-nak felvázoltál, de őt ez sorry nem érdekli, mert nem a földön jár, meg szerintem fingja sincs semmiről, sőőőt fel sem fogja, csak mantrázza a néhány hozzá hasonló megélhetési hülyével, amivel a boross-féle senkiházik etetik. A szaporodást a nagy semmi trágyadombra. A vége volt jó csattanós, hát én is felajánlom neki, ha nem jó, csináljon magának kistestvért!
Krisztike 2010-09-21 16:12:44
Engem mocskoltak egyes proli-hírportálon, mert kifejtettem, az önrendelkezésünhöz, és személyiségi jogainkhoz való JOGOT. Az egyik, a másik a 12% munkanélküliség, de ezt a vén szart nem érdekli! Mit csodálkoztok, a meddőkről mit mondott ez a csúszómászó! Szarik ez mindenre, a lényeg a mennyiség, a minőség leszarva! Inkább azon agyalna, hogy visszafizesse az állami vagyont, amit kiloptak, az antallal 1990-94 között! Ezt azóta ugatja, mióta a kormány váltás megtörtént, Orbán miért nem rúgja picsán, mint a nemzet orvosát????
Krisztike 2010-09-21 15:53:22
DongóT Én is Fidesz-KDNP "lumpenproli"-szavazó vagyok, de mégis én valahogy írtózatosan hóbagoly-ellenes vagyok, sőt baltával a fejében szívesen látnám, na ehhez mit szólsz, ezek szerint a jobboldaliak sem mind agymosottak!
Krisztike 2010-09-21 15:45:13
Lacc78! Ha ennyire akarod, jöhetsz hozzám is, de te neveled fel, fasfej!
Moncsi 2010-09-20 10:10:42
A hír megdöbbentő. Ismét egy adó amit a magyarokra szeretnének kivetni. Nem kell. Én három gyermeket nevelek, teljesen önzetlenül. Azért mert én így szerettem volna. Egyik gyermekemet sem bántam meg, még akkor sem ha gyakran azt kell mondanom nekik, hogy erre most nincs lehetőségünk. Ha valaki úgy érzi, hogy nem tud egy gyereket sem felvállalni, vagy egyszerűen nem adatik meg neki ez a lehetőség, az nem büntetendő, ez felelősségteljes döntés. Sokan vannak az országba aki a gyereket eszköznek tekinti a célja eléréséhez, AZ BÜNTETENDŐ lenne!!!
De azzal nem lehet mit kezdeni, mert legalább az államnak fel kell vállalnia a felelősséget. Én a három gyermekem mellett akik a társadalomban emberi módon részt fognak tudni venni, adót fizetek. Míg azok akik arra nevelik a gyermeküket, hogy a társadalom szempontjából elég ha értéktelenül és bután viselkedni, azok nem fizetnek adót, nem dolgoznak, nem kell tenniük semmit azért, hogy elismerje őket a társadalom a kormány. Ez ellen senki nem szólal fel, és nem tesz hatékony retorziót. Pedig így, vagy úgy előbb- utóbb vége lesz!!!!
És az ilyen felszólalásokkal már a gyermektelenek is mellé állnak annak a törekvésnek, hogy az országba kompetens emberek legyenek és nem az emberi életforma megvalósítására képtelen egyedek.
Melinda30 2010-09-19 21:41:58
Sziasztok! Az csak egy dolog hogy minimálbérből nem lehet élni de mi mind a ketten a párommal együtt betegek vagyunk ő szívbeteg én allergiás aztmás illetve mindenre allergiás vagyok. Nálunk a gyerekválallás nagy gondot jelent hiszen kettőnk jövedelme nem éri el az 50000 ft-ot amit be kell osztani. Szóval Boros én úgy gondolom ne ezzel hanem inkább más dologgal foglalkozzon!
Anonymous 2010-09-19 18:24:15
a cigányokat kellene megadózatatni túl szaporodás miatt....az adó fizetők meg eltartják a marháikat........annyi gyereket összeszülnek követni nem lehet őket én olyan adót vezetnék be az adózzon akinek 3-nál több gyereke van mert az a FELELŐTLENSÉG ebben az országban nem az aki nem mer vállalni nem?imádom a gyerekeimet van 2 de már bánom hogy a másodikat bevállaltam annak idelyén mert ebben az országban nem lehet normálisan élni minálbérből
Akyrea 2010-09-19 10:47:30
Szerintem ez volt az egyik legprimitívebb megnyilvánulása Bososs Péternek, ha ezt komolyan gondolva mondta! ... De hacsak viccelt, akkor is rossz vicc volt!

benny 2010-09-19 00:06:36
Hova jut ez az ország? Ez a vén trampli meg mit képzel magáról, megmondja ki, hogy éljen?! Arra nem gondol senki, hogy sokan azért nem nevelnek gyereket, mert nincs miből, magukat is alig tudják eltartani! Énezni és szenvedni szülessen egy gyerek! Halálra dolgozza magát az átlag ember, és még a bőrt is lehúzzák róla! Ilyen hülyeséget kitalálni, GYEREKTELENSÉGI ADÓ! Lassan már a levegőért is fizetni kell! Ha minimálbérből kellene megélnie ennek a borossnak, lehet behúzná a farkát! jó dolgukba már azt sem tudják mit találjanak ki! Szánalmas banda!
Anonymous 2010-09-17 20:45:07
amilyen vén szar ő se nevel már gyereket.ha van neki az már rég házas lehet.
tehát ez a vén fasz fizessen elsőnek.mutasson példát.
ja és szarjon farfekvéses sünt.
Melinda30 2010-09-17 20:19:35
Üdv azt gondolom hogy a gyermektelenségi adó Boross szájából nem kellett volna mert fogalma nincs arról mit érez egy nő ha nem lehet gyereke amit irt a meddő nőkről idézet az írásból:A meddő nőkkel kapcsolatban azt mondta: nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből, a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadóval lehet hozzájárulni. Nem kell érzelmi kérdés? ez elég érdekes szerintem azt gondolom hogy neki is adót kellen fizetnie ha nem lenne gyereke fel lenne háborodva!
A. Roberta 2010-09-17 17:39:34
Miért pont 30 év? Akkor inkább fizessen mindenki a nemi éréstől.
Lányok 14 évestől, fiúk 15 évestől. Kb.
Cigánylányok meg 10 évestől.
Cigányok akkor is ha van gyerekük vagy ha nincs gyerekük.
gedeon 2010-09-17 16:37:11
Adjanak normális fizetéseket, és akkor nem kell szétgürizni magunkat, és lesz pénz gyerekre! Ha csak ész nélkül csinálnánk a kölyköket akkor az állam meg az utca nevelné fel!!! Lásd romák!! a segélyért szülik a gyereket!
Anonymous 2010-09-16 22:47:49
Mégis megverte innen valaki ezt az alakot? ideje volt...
Lacc78 2010-09-16 20:54:18
Tisztelt Hozzászólók!

A témával kapcsolatos véleményemet cáfolhatatlan kinyilatkoztatásként közöltem. Véleményhez lehet jogom, kinyilatkoztatáshoz nem. Elnézést kérek mindazoktól, akiket az általam használt hangnem méltóságában sértett, hiszen a méltósághoz minden embernek joga van. Mélységes elnézését kérem minden értékes embernek, aki önhibáján kívül került nehéz helyzetbe.

Tisztelettel:

Lacc78
Lacc78 2010-09-16 19:56:37
Lacó:

A "lúzer"-ért bocs (tényleg!), de azért gondolkodj el azon, hogy jelenlegi helyzetedért mennyiben felelősek a körülmények és mennyiben Te magad. Én továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy az ember felelősséggel tartozik az életéért, és elsősorban ő maga a felelős azért, hogy viszi-e valamire vagy sem. A magasan képzett hajléktalanokat üdvözlöm, ha találkozok velük, majd dobok nekik egy százast.

Béke veled, druszám. Jó volt veled beszélgetni. Sok sikert kívánok további éveidhez, és bőséges gyermekáldást...
Anonymous 2010-09-16 18:37:39
Lacc banneg neked közöd nincs a közgázhoz. Pláne nem a foglalkoztatási részéhez.
Semmi köze a munkahelyek számának az életkorhoz. Aki akar dolgozni az talál munkahelyet vagy csinál magának. Aki meg cigány azt a sok hülye adózó eltartja kivégzés helyett.
veréb 2010-09-16 15:12:17
De hova tünik az a pénz,amit most fizetek a nyug.intézetnek? Jó,tudom,kell épiteni üvegpalotákat,muszály venni ki tudja hány Audit,fizetni kell egy rakás főigazgatót,sima igazgatót,hatalmas létszámu osztályvezetőt,ügyintézőt,stb. /országos,megyei,területi,stb./akiknek a fizetése,reméljük az új rendelet értelmében lecsökken két millkóra. Tehát annak rohagyon le a pofája,aki azt mondja a nyugdijast el kell tartani. Nem! A nyugdijas befizette azt a pénzt,amit a mindenkori állam elbasz mindenféle mocskosságra,nem pedig befekteti,ahogy az le van irva. Minden államnak a legjobb üzlet,a nyugdijra bekaszirozni az elöleget,közben az egészségügyi intézményeket lerobbantani,hogy minnél kevesebben érjék meg a nyugdijas kort. Rendkivül hülye elképzelés,hogy a most született gyerekek fognak valakiket itt eltartani,mivel 80%-elpárolog külföldre,a 10% munkaképtelen beteg lesz,a megmaratt 10%-befizetése kevés lesz a nyugdijintézet eltartására. És itt még nem beszélünk a most született hatalmas létszámu cigány gyerekekről,akiknek szintén fizetni kell a megélhetésüket mire felnőnek,ugyanis dolgozni nem fognak,eltartani nyugdijast pedig mégúgysem.Szeretném és tisztelettel kérem Lacc78 nevü bölcs lófaszt,hogy kiméljen meg a hülye,okoskodó barom szövegétöl.
Anonymous 2010-09-16 15:01:27
Sok ilyen hajléktalannal találkoztam én is. Egyetemi tanár, iskolaigazgató..

de fölösleges sajnos ezeket megpróbálni megmagyarázni Lacc78-nak. Egyetlen sarkalatos megoldást lát minden problémára-gondra: 'Magyar asszonyok, szüljetek' És akkor 30-40 év múlva minden frankó lesz. Mert valahol el kell kezdeni.

Próbáltam itt kihámozni, hátha mond valami olyat, ami józan és ép ésszel elfogadható, de vagy nem ismeri az életet, vagy még egyszer sem esett pofára. Először dühös voltam rá, most inkább szánom. Kívánom, hogy egyszer se kelljen megtapasztalnia se a munkanélküliséget, se azt, hogy mit tudom én... lesz egy felesége, és neadjisten meghal a gyerekük, aztán fizetheti az adót, mert ő nem nevel. Vagy ha a felesége depressziós lesz ettől, majd elküldi pszichiáterhez, hiszen olyan jó módszerek vannak rá....

Süketnek hiába szól a nóta.
Lacó 2010-09-16 14:14:48
Én nem szégyellem magam,hogy csak ennyit értem el.De tényleg nem ismersz,és nem is ismerheted azt a körülményt amiben én voltam,illetve amiben itt véleményüket kifejtő emberek vannak.Egyszerűen fogalmazva,ítélkezel nem ismert életük felett,és felnőtt embereknek magyarázod az életet.Ezt szerintem a világon senki nem tűrné el.Valóban igazad van?Így kell tenned?Hidd el itt senki nem fog igazat adni neked,mert mindenki egyedi és meg ismételhetetlen.Lehet fogunk tanulni hibáinkból,de az is lehet,hogy nem.De az is biztos,ha ezt egy borsodi kiskocsmában adtad volna elő,előbb utóbb megvertek volna.Én hajléktalan szállón dolgoztam,és "a számok nem hazudnak"egyre több a magas iskolai végzettséggel rendelkező ember,akik ide kerültek.És nem mindenkinek jönnek be az életről elképzelt dolgai,mert ugye nem ismerjük mi van a következő oldalon.Én pedig ezt szeretném,hogy meg érts.Ezért írtam,"csak a bolond biztos a dolgában" ezért nem tartom helyesnek,hogy mindenre tudod a választ példának egyedi eseteket hozol fel.Mert a te olvasatodban,csak szerencsétlen,buta,lusta emberek vannak,és az olyanok mint te.Egyszerű felosztás.Te itt nem leszel okos,és nem fogadják el amit leírsz.
Rembrandtt 2010-09-16 13:35:11
Rohadt köcsög,buzi, Boros.
A jó kurva anyjába elmehetne a vén retekje.
A havi pár milliójával amit kap szívesen bevállalnék nem egyet, de akár négy gyereket is a geci genyládája.
Egyszer kapjam a kezeim közé azt a bumburnyák képét.
Lacc78 2010-09-16 12:59:56
Anonymous 1:

"Mi van, ha egyre több kismama lesz, lecsökkentik a GYESt egy évre, hat hónapra, két hónapra? Bevezetik az amerikai módszert: hat hétig otthon maradhat a gyerekkel, aztán irány dolgozni? Munkahely persze továbbra sincs. Nem fog a kereskedelem meg az ipar ugrásszerűen fellendülni azért, mert a magyar nők hirtelen átmentek tenyésztehénbe."

Ha egyre több kismama lesz, az a legjobb dolog, ami ezzel az országgal történhet :). Miért kéne a GYESt ilyen esetben visszavenni? Inkább ebbe fektessen az állam, mint bármi másba, a gyereknél egyszerűen nincs jobban megtérülő befektetés. Ugrásszerű javulásról meg nem beszélt senki, itt 30-40 éves időtartamokban kell gondolkodni, de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. És miért alacsonyítod le magadat, mint nőt? Én a gyermekvállalás kapcsán soha, semmilyen összefüggésben nem éreztem magam "tenyészbikának". Ha te gyereket szülsz, bármilyen körülmények között, attól még nő maradsz, sőt, sokkal inkább az maradsz, mintha nem szülnél.

"De a kormány kedvéért nem fogok harmincévesen szülni, ha én nem érzem úgy"

A harminc éves korhatár szerintem is abszurd. De aki harmincöt éves koráig képtelen fejenként egy gyerekről (tehát családonként kettőről) gondoskodni, az igenis fizessen.

"Most pedig ne vedd személyeskedésnek, de tényleg tudni szeretném: hány gyereket nevelsz? Miért vagy benne olyan biztos, hogy megmarad az állásod?"

Nincs családom, de életem legnagyobb vágya, hogy legyen. Szívesen fizetném a gyermektelenségi adót, még így 32 évesen is, mert ez figyelmeztetne, hogy minél hamarabb családot kell alapítanom. Így is lehet.
Az állásom meg olyan biztos, hogy a múltkor felhívtak egy hitelkártyacégtől, nem akarok-e velük szerződést kötni :). De ha valamiért mégis elveszteném, egy éven belül találnék helyette másikat. Addig meg élnék abból a megtakarításból, amit pluszmunkával szedtem össze. Közel egy évig az estéim, hétvégéim és néha az éjszakáim nagy része is odalett, de most biztonságban vagyok.

Anonymous 2:

Te egy piszok szerencsés ember lehetsz :). De a számok nem hazudnak, hidd el.
Anonymous 2010-09-16 11:17:04
Már bocsánat, de nem tudok úgy elmenni egy étterembe, moziba, felszállni egy buszra vagy elmenni nyaralni, akárhova...hogy ne vinnyogjon kánonba legalább 3 gyerek. A Balaton ilyen szempontból brutális, minden felnőttre átlag 5 gyerek jut, arról már nem is beszélve, hogy a lakásban a fejem fölött minden reggel 6-kor a szomszéd két kölykének trappolása ébreszt.
Hol fogyatkozunk annyira?????????
Anonymous 2010-09-16 10:58:07
Többek között ezért tolják ki a nyugdíjkorhatárt. Értem én, nem vagyok hülye.

Viszont ha ezt továbbviszem, akkor most gyorsan nekiállunk házasodni, szülni.

Mi van, ha egyre több kismama lesz, lecsökkentik a GYESt egy évre, hat hónapra, két hónapra? Bevezetik az amerikai módszert: hat hétig otthon maradhat a gyerekkel, aztán irány dolgozni? Munkahely persze továbbra sincs. Nem fog a kereskedelem meg az ipar ugrásszerűen fellendülni azért, mert a magyar nők hirtelen átmentek tenyésztehénbe.

Én maradok a véleményemnél: majd akkor szülök gyereket, ha úgy érzem, hogy itt az ideje, és a helye.

Akár harmincöt, akár negyvenévesen szülöm majd azt a gyereket (HA ÚGY ÉRZEM), az a gyerek akkor is ugyanúgy szeretve lesz!

De a kormány kedvéért nem fogok harmincévesen szülni, ha én nem érzem úgy.

És persze, (tudom, ne legyen belőle érzelmi kérdés), azért ahhoz kell egy férj, aki a gyerekem apja.

Most pedig ne vedd személyeskedésnek, de tényleg tudni szeretném: hány gyereket nevelsz? Miért vagy benne olyan biztos, hogy megmarad az állásod?
Lacc78 2010-09-16 09:53:15
Anonymous:

Párszor már leírtam, de a te kedvedért leírom mégegyszer. Az alapvető probléma az, hogy túl kevés a fiatal dolgozó, és túl sok az idős inaktív, akiket a fiataloknak kell eltartani. Emiatt a munkát magas adókkal és járulékokkal kell megterhelni. Ezeket bele kell építeni a termék vagy szolgáltatás árába, ami viszont így túl drága lesz, nem lesz versenyképes. Az ezt előálító munkahelyet tehát nem érdemes létrehozni. Szóval éppen akkor van kevés munkahely, ha kevés a fiatal, és nem akkor, ha sok. Bármilyen hihetetlennek tűnik, ez így van...
Anonymous 2010-09-16 09:37:04
'Mennyivel jobb lenne, ha egymillióval többen dolgoznának, nem?
'

De. Teremtesz nekik munkahelyet?
Lacc78 2010-09-16 09:28:33
gazsi:

Ezen most röhögni kellene?

klárka:

Megállapításom helyesnek bizonyult.

Anonymous:

"De jó, tegyük fel, hogy megnő a gyermekvállalási kedv. Senki nem fizeti ezt az adót. Ki fogja eltartani azokat a családokat?"

Ha megnő a gyermekvállalási kedv, annál jobb dolog nem is történhet ebben az országban... A gyermekvállalási adó pedig funkcióját tekintve nem annyira adó, mint inkább büntetés. Túl sok pénz szerintem nem jönne be belőle, viszont a gyermekválalással mentesülnének a megfizetése alól.

"Vagy pedig öt év múlva jön egy olyan törvényjavaslat, hogy ezentúl, akik nem tudják felelősségteljesen felnevelni a gyereküket, azoktól állami gondozásba kell vétetni. Mert nincs meg a megfelelő négyzetméter, étel, ruha, játék, stb.. mert a szülő hónapról hónapra él."

A "felelősségteljes gyermekvállalás" definícióját légyszi... A nagyapámék heten voltak testvérek, a nagymamámék meg öten. A Horthy-korszakban, ami nem volt egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. Mindegyikből tisztességes, dolgozó ember lett. Úgy látszik, akkor még nem törődött senki azzal, hogy "felelősségteljesen" vállaljon gyereket.

"Olyan jól eltartják őket a fiatalok, hogy most se győznek jajgatni a kevés nyugdíj miatt. És számolgatni a téli tüzelőrevalót."

Szerinted hárommillió dolgozó ember hogy tudná ennél magasabb szinten eltartani őket? Mennyivel jobb lenne, ha egymillióval többen dolgoznának, nem?

A. Roberta:

"és ha valaki felcsinált eddig öt nőt, de nem akar gyerektartást fizetni akkor most vallja be hogy ne fizessen gyermektelenségi adót????"

Nyomás a bíróságra! Ha bevallja, akkor lehet tőle tartásdíjat követelni...

Lacó:

Egyáltalán nem sértettél meg, ennél durvább dolgokon sem sértődtem meg. Nem az én műfajom. Nem "elképzelésem" van. Itt kőkemény tényekről és számokról van szó. Ha más a "véleményed", attól még a tények tények maradnak.
Eltaláltad, valóban elégedett, jó körülmények között élő polgár vagyok, és piszkosul büszke is vagyok erre, ugyanis megdolgoztam érte. A sok tanulásnak és munkának most lett meg az eredménye. "Hátszelem" annyi volt, hogy Drága Édesanyám óriási áldozatokat vállalva fizette a taníttatásomat. De a saját családomból is tudok olyan példát, hogy három (érted, három!) testvér, akiknek a családja olyan szegény volt, mint a templom egere, kivétel nélkül lediplomázott, pedig soha, senki nem mondta nekik, hogy tanuljanak. A legfiatalabb most végzett az ELTE-n. Programozó matematikus, ha Pesten marad, 150 ezres kezdő nettó garantálva.
(Csak zárójelben merem leírni egykori egyetemi tanárom, a Szegedi Füvészkert volt igazgatójának esetét, aki annak idején a pécsi szénbányában dolgozott, hogy finanszírozhassa az egyetemi tanulmányait).
Mindenkinek nagyon nagy a szája, amikor arról van szó, hogy az az ember saját döntése, hogy mihez kezd az életével. Igen, a saját döntése, de egyben a saját felelőssége is. Az a nagy helyzet, hogy a szabad döntést mindenki lelkesen üdvözli, a felelősséget viszont annál kevesebben akarják vállalni... Ez nem egy számítógépes játék, ahol ha nem sikerül valami, visszatöltöd a legutolsó állást. Meg nem is a szocializmus, ahol az ember szépen eltengethette az életét a nyugdíjig. Itt muszáj kihoznod magadból, amit tudsz, és akkor muszáj, amikor lehetőséged van rá. Ha nem teremted meg a megélhetésed alapjait 30 éves korodig, utána csak egyre nehezebb lesz, és egyszer csak azon veszed magad észre, hogy 45 éves vagy és nem vitted semmire. Az meg, hogy viszed valamire, nemcsak neked jó, hanem a közösségnek is, amiben élsz, mert egyrészt nem kell téged eltartani, másrészt adót fizetsz, gyerekeket nevelsz, akik felnőttként szintén dolgozni fognak, stb. Az életeddel szembeni egyéni felelősségvállalás egyben a közösséggel szembeni felelősségvállalás is. Ez nem vélemény, hanem egy sokáig elhallgatott, de mostanában újra felfedezett igazság, amit némi gondolkodás után bárki beláthat.
Anonymous 2010-09-16 09:26:03
'Lehet megköveznek ezért, de azon emberek táborába tartozok, aki hajlandó több adót fizetni, ha láthatóan ésszerű célra megy a pénz és valóban engem is el fog érni annak gyümölcse (pl.: jobb egészségügyi ellátás).'

Ez a gond. A másik meg, hogy szinte percről percre változnak a dolgok.

A nők nyugdíjkorhatárával is egyfolytában megy a szőrözés. Most éppen nem tudom, hogyan van, de arra hivatkozni, hogy azért szüljön egy nő, mert valakinek meg kell keresnie a nyugdíjat - PUSZTÁN erre hivatkozni ostobaság.

Ha jól értelmezem a vén hóbagoly szavait (bocsánatot kérek ettől a nemes és védett állattól), akkor 30-60 évig aki nem nevel gyermeket. Na most tessék mondani: aki pl. húszéves korától negyvenévesig nevelt, aztán szárnyára bocsátja a gyermekét, utána pedig élvezné a kettesben édes létet a párjával, az is fizessen? Hiszen még húsz év van a felső korhatárig, és MÁR nem nevel gyereket. Vagy be lehet számítani, amit addig nevelt? Egy gyerek hány év beszámítás?

A. Roberta

Itt nem arról van szó, hogy ki hány gyermeket nemzett, hanem hogy nevel. Tehát ha egy kanos legény öt nőt is felcsinált, nem hivatkozhat erre (elvileg), hogy 'no de kérem, én ötöt is nemzettem a magyar népnek', mert nem neveli.

Elvileg az adoptálásra is vonatkozik akkor ez, mert a gyerek NEVELÉSÉRŐL van szó. De ugye, megint egy rakat hátulütője van ennek is. Vegyük pl. hogy egy gyermektelen, ötvenes éveiben járó házaspár szeretne örökbe fogadni. Úgy tudom, van valami olyan, hogy korkülönbség, tehát nem biztos, hogy fogadhatnak még örökbe.

Ha örökbe akarsz fogadni, alaposan utánanéznek, hogy hány négyzetméter jut arra a gyerekre (nem ám úgy, mint Kínában), megfelelőek-e a családi-szociális körülményeid, van-e munkád - ez miért nem érdekel senkit, amikor arról van szó, hogy a magyar nő elljen rakásra, mint egy tenyésztehén, ha nem akarja ezt az adót fizetni?

Most pedig rondát fogok mondani, nem érdekel, ki szól le miatta, de az a kormány, amelyik tétlenül eltűri, hogy egy ötéves gyereket kitoloncoljanak a picsába Romániába, a disznók közé, na az aztán végképp ne gajdoljon a népességcsökkenésről!!
Lacó 2010-09-16 01:33:31
Mostanában senki sem mondhatja el,hogy biztos egzisztenciám van kedves Lacc78.Csak a bolond biztos a dolgában.Na most már tényleg szevasz.
Lacó 2010-09-16 01:03:32
Azt hiszem kedves Lacc78 nagyon megsértettelek a hülye jelzővel.Hogy nevezhetsz lúzernek mert nem építettem ki 45 éves koromra biztos egzisztenciát,?nézőpont kérdése.Nem nevezhetsz lúzernek,megtiltom.Van egy elképzelésed,azt itt előadtad.Váljék kedves egészségedre.Sajnos az itt hozzá szólók nem tudnak helyhiány miatt érdemben válaszolni neked.Nem ismered az életkörülményeiket,csak vagdalkozol,és azt hiszed valóban okosakat mondasz,és persze a többiek is vissza vágnak neked elég ingerülten.Az tűnik ki kedélyes fogalmazásaidból,hogy te elégedett jó körülmények között élő polgár vagy.Én nem kezdek el írni arról miért is nem építettem ki "biztos egzisztenciát"valószínű az én hibám is,hogy ez nem sikerült.Kibaszott nehéz valamit is elérni az életben,ha nincs hátszeled,és ha nem megfelelőek a körülmények.Látod nekem most annyim van,hogy tető van a fejem fölött,és dolgozok munkát vállalok,és közben valami biztos állás után is kajtatok.Lúzer vagyok.De engedd meg kérlek, a kúrva édesanyáddal szórakozz ne itt velünk,és mondj bölcsebbnél bölcsebb dolgokat,hogyan oldjuk meg életünket.A sértést vissza utasíthatod,és elnézésedet kérem.Bocsánatot kérek.De nagyon feketén fehéren látod a dolgokat.Ennyi ésszel,és ilyen nagyszerű gondolatokkal szerintem honatyáink sorában kellene lenned.Most már tényleg búcsúzom,Szia!
Szupcsi 2010-09-15 23:37:29
Szuper, hogy megvan a bevétel koncepciója, de azért jó volna tudni hova menne a kiadás? Ezt az egész "gyermektelenségi adó" dolgot nem gondolták át. Akkor most az állam azt akarja, hogy a megszokott támogatásokon felül ebből a pénzből finanszírozzák pl.: a különböző családbarát munkahelyek megteremtését/ösztönzését, vagy pedig egyszerűen csak a szinglik, akiket egy kalap alá vesznek a gyermektelen párokkal, fizetik ugyanazt az összeget?
Eddig csak azt lehet tudni, hogy szankcionálják a szingliket=>idézem "gátat vessünk a szinglik önzőségének". Ha fogy a népesség persze, hogy kell ellene tenni valamit, de egyáltalán nem hiszem, hogy az elsődleges ok az emberi önzőség lenne. Egyetértek azzal,hogy a családanyákat és a szülőképes nőket választás elé állítják. Az embereket csapkodják ki a munkahelyeikről, háztartási és megélhetési kiadások folyton emelkednek, és nem a stabil házasságok korát éljük. Ennyi erővel jöhetne megint az abortusz tilalom is :-(. Persze mentességet kapnának 30 éves korukig pl.: a munkanélküliek, vagy a lakással nem rendelkező párok stb., és aztán végre mindenki megkaphatná a maga kis bélyegét a homlokára, hogy kit miért lehet utálni. Gyermekeseket azért utálják majd mert miattuk mások komoly összeggel megrövidülnek (addig ők lehet nevetséges formában, vagy egész jelentéktelen összegben részesülnek belőle), szingliket meg az állam formálisan társadalomellenesnek kiáltaná ki. A romákat jobban gyűlölnék, mint valaha. A felelőtlen gyermekvállalás támogatásának ötletét még én sem favorizálom.
Család centrikus ember vagyok, és igen szeretnék gyereket, de "szarra nem lehet várat építeni". A több gyerek nem feltétlenül oldja meg a munkanélküliséget, de a nyugdíjat sem, max. a családon belüli idős ellátást, alacsony jövedelmekkel nincs fogyasztás, nincs fogyasztás, akkor nem akarnak vállalkozni, sem befektetni, nem keletkeznek munkahelyek. Az állam több gyermek esetén is spórolni akar, akár a közalkalmazottakon is, igaz a gyermekotthonok férőhelyeit komoly mértékben bővíteni kellene ezután.
Véleményem szerint elnevezték a legújabb bűnbakot, mert mindenki tudja, hogy az "önző szingli" a felelős mindenért a rizsa. Fizess, mert kellenek a babák, vagy légy hazafi és szülj! Lehet megköveznek ezért, de azon emberek táborába tartozok, aki hajlandó több adót fizetni, ha láthatóan ésszerű célra megy a pénz és valóban engem is el fog érni annak gyümölcse (pl.: jobb egészségügyi ellátás). De ez a fizess mert rossz vagy, és majd mi kitaláljuk mi legyen a pénzzel egyszerűen pofátlan. Remélem ennek az ötletnek csak nagyobb a hangja, mint az ereje.
Anonymous 2010-09-15 23:18:39
mzperx

Nyugodj meg, Gazsi nem roma, és amit írt, iróniából írta.
mzperx 2010-09-15 23:11:32
"Mikorra értitek meg bugyris parasztok,hogy csak azért vagytok eltürve,hogy dolgozzatok. A Roma,egy felsöbb rendü ember,ti paraszt,jobbágyok vagytok. Dolgozzatok,ha kell dupla müszakba is. A rák egye a beleteket."

gazsi!

te rohadt, retkes, tetves cigány, takarodj el a magyar földről, oda, ahonnan jöttél, vissza indiába, te lelki és szellemi nyomorék. Élősködj a k*rva anyádon, ne a magyar népen. Ha vadászni lehetne rátok, már rég döglött lennél. Nem vagyok rasszista, a kormányom tett azzá, hogy támogatja segélyekkel a fajtádat. Lopni, csalni, hazudni és ölni tudtok, semmi mást. A nyakad tekerném ki, te majomivadék.
klárka 2010-09-15 21:36:01
Lacc78,a szerény személyedet a buta pofáddal együtt leszarom!!!
A. Roberta 2010-09-15 21:20:46
és ha valaki felcsinált eddig öt nőt, de nem akar gyerektartást fizetni akkor most vallja be hogy ne fizessen gyermektelenségi adót????
mekkora egy pöcs ez a birkafej
Anonymous 2010-09-15 21:09:17
Gazsinál a pont.
gazsi 2010-09-15 21:06:03
Lacc78 te bunko genny, rohadjon le a husod,a rák egyen meg szenny paraszt.Keveset dolgozol,ezért kapunk ilyen kevés támogatást te rohadék. Bugyogsz,hogy el kell tartani másokat? Mikorra értitek meg bugyris parasztok,hogy csak azért vagytok eltürve,hogy dolgozzatok. A Roma,egy felsöbb rendü ember,ti paraszt,jobbágyok vagytok.Dolgozzatok,ha kell dupla müszakba is. A rák egye a beleteket.
Anonymous 2010-09-15 20:53:11
Nyugdíjasokra visszatérve még egy gondolat erejéig:

Olyan jól eltartják őket a fiatalok, hogy most se győznek jajgatni a kevés nyugdíj miatt. És számolgatni a téli tüzelőrevalót.

'Te meg ne sírj, ha majd nem kapsz nyugdíjat meg fizetned kell mindenért, (egészségügy, gyerekeid (ha lesznek olyanok) taníttatása, stb.), mert nem lesz, aki adót fizessen...'

Nem fogok, ígérem.
Anonymous 2010-09-15 20:49:23
'Te pedig máskor is a vaginádra meg a méhedre hivatkozol, ha népesedési kérdésekben nyílvánítasz véleményt?'

Igen. Mivel ez a népesedési kérdés pontosan erről szól. Ugyanis a gyerek a vaginámból és a méhemből jön. De említhettem volna péniszt és heréket is, mert ez a kérdés ott is matat. Márpedig a szaporítószerveinkhez senkinek semmi köze. Tudom, a gyerekvállalásról van szó. De mint ahogy mondtad, a gyerek nem a bokorból jön.

'hogy szülsz-e gyereket egyáltalán, már nem. A gyerek nem terem bokorban, nem a gólya hozza, márpedig gyerekekre szükség van, mert belőlük lesznek a jövő dolgozói, akik eltartanak minket, ha megöregszünk.'

Ezért tart Kína ott, ahol.

De jó, tegyük fel, hogy megnő a gyermekvállalási kedv. Senki nem fizeti ezt az adót. Ki fogja eltartani azokat a családokat? Ki garantálja, hogy addigra lesz munkahely, olyan fizetéssel, hogy nem hónapról-hónapra kell élni?

Vagy pedig öt év múlva jön egy olyan törvényjavaslat, hogy ezentúl, akik nem tudják felelősségteljesen felnevelni a gyereküket, azoktól állami gondozásba kell vétetni. Mert nincs meg a megfelelő négyzetméter, étel, ruha, játék, stb.. mert a szülő hónapról hónapra él.

Ez egy puska, ami visszafelé is elsülhet. Ahogy most kijöttek ezzel, hogy 'gyereket nem nevelő 30-60-ig fizessen', úgy mi van, ha öt év múlva azzal jönnek ki, hogy 'gyereket nevelő fizessen'

Mert nincs rá garancia, hogy nem. Ez nem a népességről szól. Ez a nyúzásról szól.
Lacc78 2010-09-15 20:12:28
csirke:

"Lacc78 nagyokosnak. Miből gondolod,hogy én nyugdijas vagyok? Miért nem a témáról irsz? Ki kérte,hogy biráld a véleményeket?"

1. Előbb vagy utóbb bizony az leszel. Már ha lesz még akkor olyan dolog, hogy nyugdíj.
2. Mert Te sem arról írtál, hanem BP bácsit akartad vonat alá küldeni.
3. Téged se kért senki, hogy igen színvonalas kommenteket írogass. Csüssz.

klárka:

Önnel ellentétben szerény személyemben nincs meg az a képesség, hogy egynéhány komment után felállítsam az illető részletes jellemrajzát, ezért mindössze annyit állapítok meg Kegyedről, hogy tökéletesen alkalmatlan a normális emberi érintkezés bármilyen formájára.
Lacc78 2010-09-15 19:58:37
Anonymous:

"Hogy kivel hálok együtt, kinek szülök gyereket, a magánügyem."

Ez valóban az, de hogy szülsz-e gyereket egyáltalán, már nem. A gyerek nem terem bokorban, nem a gólya hozza, márpedig gyerekekre szükség van, mert belőlük lesznek a jövő dolgozói, akik eltartanak minket, ha megöregszünk.

"Nem érdekel, mi van Kínában. Majd ha kínai leszek, akkor fog érdekelni az egy főre eső négyzetméterek száma."

Pedig érdekelhetne. Nézd csak meg, hogy Kína merrefelé tart, meg hogy mi merrefelé tartunk.

"'tedd csak szét a lábackáidat többször is' (máshol is így hódítasz?)"

Te pedig máskor is a vaginádra meg a méhedre hivatkozol, ha népesedési kérdésekben nyílvánítasz véleményt?

"Nekem ne nyomjon a kormány stoppert a képembe, hogy 'van még egy éved 1. bepasizni 2. férjhez menni 3. gyereket szülni."

Te meg ne sírj, ha majd nem kapsz nyugdíjat meg fizetned kell mindenért, (egészségügy, gyerekeid (ha lesznek olyanok) taníttatása, stb.), mert nem lesz, aki adót fizessen...

Lacó:

"45 éves vagyok és nincs gyermekem,van egy barátnőm jó lenne gyereket vállalni,de...egészen egyszerűen magunkat is nehéz eltartani"

Aki 45 éves koráig képtelen volt stabil egzisztenciát kiépíteni, azt nevezhetem lúzernek?

Alibaba:

"Ismétlem magam juttasanak vissza járandoságukból vala mennyit a kedves honatyák.!!!!!"

Sajnos ennek csak morális jelentősége lenne, mert igen kevés "honatya" van az országban, a képviselők eltartása a költségvetés egy ezrelékét sem teszi ki.

Vera:

"Te nagyon hülye,barom vagy,ugyanis a nyugdijast a cigány naplopók közé sorolod?"

Dehogyis sorolom, tudod azért raktam vesszőket a szavak közé... De a tény attól még tény marad, a nyugdíjast is el kell tartani valakinek, még ha más okból is, mint a másik két kategóriát.

"Különben is,mire sértegetsz itt vélemény-nyilvánitokat?"

Azon az alapon, hogy ők meg a kommentjeikben sértegetnek mindenkit, akinek más a véleménye.

"Takarodj a p..ba te szar,mocskos,buzi állat."

Stílus, Verácskám, stílus. Én legalább nem káromkodtam...

Vali:

"Lacc78, micsoda szerencse,hogy ilyen okos szarok adják a hülye véleményüket,amire senki nem kiváncsi.
Tehát sza..ni a véleményedre és a pofádra."

Stílus, Valikám, stílus!

Dongó:

"Nem érdekel az etatista, nagyrészt Fidesz-KDNP-szavazó lumpenproletárok véleménye a kérdésről: a kormánynak semmi köze sincs az állampolgárok magánéletéhez. A gazdasági körülmények javításával kellene foglalkozniuk"

A gazdasági körülmények legjobban attól javulnának, ha születnének gyerekek, emiatt később több lenne a dolgozó, kevesebb munkát terhelő adót és járulékot kellene kivetni, emiatt olcsóbb (versenyképesebb) lenne a termelés, több maradna az embereknél, jobban élnének. Valakinek csak helyre kell tenni azt a hibát, amit az előző generációk elkövettek.

Üdvözlettel:

Egy diplomás, doktori fokozat előtt álló "lumpenproletár" (egyébként érdekelne, hogy ezt a szót melyik történelemkönyvből vetted? :))
klárka 2010-09-15 19:57:18
Lacc78, szövegedből azonnal megállapitottam,hogy szellemi fogyatékos,aberált,leépült emberi roncs vagy.Te is sokba kerülsz az adófizetőknek,ezért ha még tudsz egy keveset gondolkodni,tedd meg te is és ugorj.Nem fontos a vonat alá,jó ha valami magas létesitményről ledobod magad.
csirke 2010-09-15 19:33:10
Lacc78 nagyokosnak. Miből gondolod,hogy én nyugdijas vagyok? Miért nem a témáról irsz? Ki kérte,hogy biráld a véleményeket?
Vali 2010-09-15 19:04:08
Lacc78, micsoda szerencse,hogy ilyen okos szarok adják a hülye véleményüket,amire senki nem kiváncsi.
Tehát sza..ni a véleményedre és a pofádra.
Vera 2010-09-15 18:54:06
Lacc78, ezt irtad!
Mer' kevés dolgozó ember tart el sok nem dolgozót (nyugdíjas, cigány, naplopó, stb).
Te nagyon hülye,barom vagy,ugyanis a nyugdijast a cigány naplopók közé sorolod? Különben is,mire sértegetsz itt vélemény-nyilvánitokat? Takarodj a p..ba te szar,mocskos,buzi állat.
Alibaba 2010-09-15 18:17:40
Nem tudom milyen jogon szol bele ha még a volt Miniszterelnök hogy ki mire költse a nehezen + keresett kis pénzét! Köze nincs hozzá!!! Eddigi kormányzat csak elvenni tudott adni semmit!! Mi sem számoltatjuk el hon atyáinkkat mért kapnak annyi bért annyi juttatást az állami pénzböl amit mi adozok fizetünk!!! Jogállamban élünk jogunk van + keresett pénzünket kedvünk szerint elkölteni!!!!!!!Ismétlem magam juttasanak vissza járandoságukból vala mennyit a kedves honatyák.!!!!!
Lacó 2010-09-15 17:57:25
Lacc78 bármit írhatok,illetve írhatnak neked.1995.óta próbálok a felszínen maradni,45 éves vagyok és nincs gyermekem,van egy barátnőm jó lenne gyereket vállalni,de...egészen egyszerűen magunkat is nehéz eltartani.Hol van munkám,hol pedig csak szaladgálok utána.Valahol a létbiztonságot kellene megteremteni.Még az állat is valami vackot készít magának és utódjának.Most jelenleg ismét csak "szabadúszó" vagyok.Tudod,hogy milyen költségekkel jár az állás keresés? Azt hiszem ez a legnehezebb munka.Csak kiadása van.Nos miből kellene azt a gyermektelenségi adót kifogni? Szerintem egyszerűen hülye vagy. Na szeva drusza!
Anonymous 2010-09-15 17:45:51
'Ha meg nem kellesz nekem, majd kellesz másnak, ne add fel... '

Nekem ne nyomjon a kormány stoppert a képembe, hogy 'van még egy éved 1. bepasizni 2. férjhez menni 3. gyereket szülni.

Kezded már érteni, mivel van a bajunk?

Egy olyan országban, ahol nem azt kapjuk a munkahelyen, hogy 'ha nem tetszik, hogy be kell jönni ünnepnapon, majd akad helyetted húsz másik', egy olyan országban, ahol egy férfi nem azzal kezdi, hogy 'tedd csak szét a lábackáidat többször is' (máshol is így hódítasz?) Ne gyere nekem megint a stílussal. Nem tudom, mi trágár a vaginában meg a méhben, ezek női nemi szervek. És ismét azt mondom: a kormány ne kutakodjon se a vaginámban, hogy ki járt ott, (járt-e ott valaki), és a méhemben sem, hogy hányadik hónapban vagyok.
Anonymous 2010-09-15 17:37:41
Nem érdekel, mi van Kínában. Majd ha kínai leszek, akkor fog érdekelni az egy főre eső négyzetméterek száma.

'Akinek emiatt nem lehet gyereke, az ne fizessen, ez teljesen világos'

--> viszont Boross 'úr' azt mondta: ne kreáljunk érzelmi kérdést.

És ahol nem élnek, esetleg gyámolításra szorulnak a nagyszülők?

Értsd már meg: nem azt mondjuk, hogy ebben az országban CSAK ilyen emberek vannak.

Azt mondjuk, hogy 1. a méhünk, és a péniszünk (nevezz kulturálatlannak megint, nem bánom), a magánügyünk. Hogy kivel hálok együtt, kinek szülök gyereket, a magánügyem. És a bölcs honatya emellett nem tért ki arra, hogy akinek gondjai vannak (amiket mind felsoroltam), az mit tegyen. Keményen, karakánul kifejtette, hogy 30-60 közt aki nem nevel gyereket, fizessen. És ezzel van a gond!
Dongó 2010-09-15 17:16:23
Nem érdekel az etatista, nagyrészt Fidesz-KDNP-szavazó lumpenproletárok véleménye a kérdésről: a kormánynak semmi köze sincs az állampolgárok magánéletéhez. A gazdasági körülmények javításával kellene foglalkozniuk, nem pedig belediktálniuk az emberbe, hogy mától bizony szaporodnak vagy fizetnek, mert az inkompetenciájukból adódóan képtelenek a pályakezdők hajlandóságát másképpen növelni a családalapításra/gyermekvállalásra, meg úgy általában arra, hogy ezen a Magyarországnak nevezett trágyadombon maradjanak.
Gréti 2010-09-15 16:39:39
Ez nevetséges! Akinek nincs gyereke, annak nincs vele kiadása, ez tény! De!! Akinek nincs gyereke, azt idős korában a kutya se fogja támogatni, vagyis azt a pénzt jó ha elteszi nyugdíj-kiegészítésre, mert nem lesz aki besegítsen a gázszámlába ha jön a tél. Szóval csak óvatosan az ilyen - most pont nincs kiadásod, ezért add ide azt a pénzt nekünk - dumákkal....
brandboy 2010-09-15 15:57:43
Tipikus magyar posztrákosista politikai megoldás.
Siker folyamatosan olyan társadalmat építeni olyan vezetőkkel,hogy 40 éve fogy a magyar.
Ez megoldaná,hogy több gyermek szülessen ? Nem
Miért pont 30 évtől "ketyegne" ez az adó ? Ez is röhejes önmagában a nemek közti biológia eltérés okán,de még van pár gond vele.
Az ilyen buta,proli demagógok még meddig fogják mérgezni a magyarság közgondolkodását ?
Lacc78 2010-09-15 15:55:35
Na látod, tudsz te kulturált (!) lenni, ha akarsz. Csak amit leírsz, az színtiszta demagógia, vagyis a kivételes dolgok tipikusnak beállítása. Hozzászólásodat olvasva arra kell gondolnom, hogy ebben az országban szinte csak megerőszakolt, meddő, rákos, AIDS-es, és egyéb testileg vagy lelkileg sérült emberek élnek, és csak mutatóban van néhány egészséges. A meddőségről és egyéb egészségügyi problémákról már írtam (olvass vissza). Akinek emiatt nem lehet gyereke, az ne fizessen, ez teljesen világos (csak az vele a gond, hogy a kivételezés a korrupció melegágya). A normális családi életre pedig nemhogy van lehetőség, de egyenesen ez a jellemző (legalábbis az ismeretségi körömben). Az anyagi helyzetük miatt síránkozók meg gondolkodjanak már el azon, hogy pl. Kínában sok embernek még 36 négyzetméter sem jut, és ott meg az a gond, hogy túl sok a gyerek. Hogy is van ez? A nagyszülők meg igenis segíthetnek a gyerekek felnevelésében, nincs abban semmi rossz, az öcséméknél is így van, nekik már van gyerekük.

Az okokat és következményeket pedig ne cseréljük már fel. Nem arról van szó, hogy a mai bizonytalan helyzet az oka annak, hogy kevés gyerek születik, hanem éppen ellenkezőleg, ez a bizonytalan helyzet (többek között!) amiatt állt elő, mert a 70-es és 80-as években nem született elég gyerek, így most nincs, aki dolgozzon és eltartsa az időseket.

A címemet nem tudom elküldeni, mert nem tudom a tiédet. Ha meg nem kellesz nekem, majd kellesz másnak, ne add fel...
Anonymous 2010-09-15 15:06:44
Lacikám, az nem kultúrált, hanem 'kulturált'

Járjon pszichiáterhez... Én meg erre azt mondom, erőszakoljanak meg téged. Én nem éltem át ilyen élményt, nem is szeretnék, de nő lévén el tudom gondolni, mekkora teher lehet.

Érdekesen állsz hozzá a dolgokhoz.

Lehet nprmális családi életet élni, hogyne, csak sajnos kis hazánkra nem ez a jellemző, és nem azért, mert 1. nem tesszük szét a lábunkat 2. lusták vagyunk pszichiáterhez menni 3. kifogásokat keresünk. Hanem mert ellehetetlenítik az életünket. Senkinek sincs biztonságban az állása. Mindez annak a kormánynak és azoknak a politikusoknak köszönhető, akik ezt a hülyeséget is meg akarják szavazni. Tökmindegy, melyik párt nevén hívjuk őket!

És ha van is normális családi életre lehetőség - mert van, nem tagadja senki.

de..

1. akit megerőszakoltak, és képtelen a nemi életre a trauma miatt - menjen pszichiáterhez, ugye?

2. meddő - hát aztán, nem kell érzelmi kérdést kreálni

3. betegség miatt nem tud szülni (rák, AIDS, stb... és a gyógyszerek is komoly kiadást jelentenek - akkor is fizessen, másnak legyen könnyebb, ha már neki nem

4. komoly egészségügyi kockázatot jelent neki a szülés (glaukóma, cukorbetegség, gyógyszerek, amelyek miatt nem eshet teherbe) - ha glaukómás, majd megvakul, kiváló iskolák vannak vakoknak. Ha cukorbeteg, majd bekómál, kiválóan ellátják majd a kórházban.

5. nincs munkája, a szüleivel szorong egy fedél alatt - majd a szülei felnevelik azt a gyereket.

Így gondolod, ugye? Nem is lenne ezzel gond, ha biztosítva lenne, hogy utána normálisan tudna élni a vak, a kómás beteg, és a rákos sem halna éhen. És ne gyere nekem azzal, hogy kifogások, mert ezek nem kifogások, hanem a való életből vett elég kemény példák, örülj, hogy nem esel bele egyik kategóriába sem.

Add meg a címedet, légyszíves, most már tényleg szeretném széttenni neked a lábamat.

Ja, hogy nem kellek? Hát, sajnos nem osztódással szaporodunk.
Lacc78 2010-09-15 14:47:35
Alibaba:

"Lacc78 !!!!!!Engem mért is hagyott ki ?????"

Talán azért, mert halvány dunsztom nincs, hogy mennyi BP bácsi nyugdíja. De csak azért, hidd el. A stílussal pedig csak a többi hozzászólást utánoztam.

Anonymus:

"Hát mi a rossebért fizetek magánnyugdíjpénztárat?"

Azért, hogy pénzügyi válságok idején jól csődbe menjenek, a befizetett pénzedet meg elbukjad... Én is fizetek, velem is ez történt két éve.

Anonymous:

"ALighanem azért hagyott ki, mert parlamenti képviselő, és személyesen érintette a hozzászólásod."

Nem talált. Nem vagyok parlamenti képviselő. Egy kutatóintézetben dolgozom, nettó fizetésem havonta 123 ezer forint, ha már a zsebemben túrkálsz.

Rosalie:

"Engem azért érdekelne, hogy teszem azt ha valakit gyerekkorában erőszak ért (testi/lelki) és ennek okán kifejezetten fél a gyerekektől, vagy vadabb esetben utálja őket, mert a részükről érte gyerekként az atrocitás, azzal vajon mi van?"

Járjon pszichiáterhez, ma már kiváló módszerek léteznek az ilyen fóbiák gyógyítására. Mellesleg sok kifogást hallottam/olvastam, hogy valaki miért nem akar gyereket, de eddig ez a világbajnok.

"Mellesleg legyél egyedülálló szülő, és nevelj három gyereket. 20 év múlva beszélünk, ha még nem vagy eltemetve..."

Tök jó, hogy a T. hozzászólókban eddig még ötlet szintjén sem merült fel az a lehetőség, hogy esetleg normális családi életet is lehet élni...

Anonymous:

"Ha a vén ürge nem annyira hülye lenne, mint amennyire, még gyanakodnék, hogy ő ír álnéven ide. A színvonalamat te még csak meg sem ütöd ezzel a magasfokú IQ-dal."

Tudod, van egy olyan magyar mondás, hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten". Hozzászólásodat olvasva eszembe sem jutott a Kegyeddel lefolytatott kultúrált eszmecsere lehetősége...
Alibaba 2010-09-15 14:22:45
Anonymous nagyon csipem a hozzászolásaidat. Lehet hogy igazad van.Ezek a firkászok szeretnek más kárára kioktatni mindenkit csak azért hogy maguknak a gesztenyét kaparhassák tovább is büntetlenül!!
Anonymous 2010-09-15 13:55:57
Alibaba..

ALighanem azért hagyott ki, mert parlamenti képviselő, és személyesen érintette a hozzászólásod.
Alibaba 2010-09-15 13:28:51
Lacc78 !!!!!!Engem mért is hagyott ki ????? Ön egy nagy tudású!!! Szinte mindenkit ki osztott!!!Hozzá szollása mit ne mondjak elbüvölő volt!!!!!!!Igen nagy egora val!!!
Anonymous 2010-09-15 13:16:27
"Feltételezem, hogy aki nem vállal gyermeket, nyugdíjat azért szeretne majd kapni. De ha nem lesz, aki dolgozzon, akkor ki fogja előteremteni ezt a pénzt?" - tette fel a kérdést Taryné Péter Ágnes.

Hát mi a rossebért fizetek magánnyugdíjpénztárat?
Anonymous 2010-09-15 13:08:59
'ha valakit gyerekkorában erőszak ért (testi/lelki) és ennek okán kifejezetten fél a gyerekektől, vagy vadabb esetben utálja őket, mert a részükről érte gyerekként az atrocitás, azzal vajon mi van?'

Szerintem lesz.rják... Itt nincsenek kitételek, hogy ki fizessen, meg ki ne, itt konkrétan teljesen erről van szó, hogy Ha nincs gyereked - fizess. A többi a kutyát sem érdekli.
Anonymous 2010-09-15 13:00:18
Lacc78

Ha a vén ürge nem annyira hülye lenne, mint amennyire, még gyanakodnék, hogy ő ír álnéven ide. A színvonalamat te még csak meg sem ütöd ezzel a magasfokú IQ-dal.

Nekem mondod, hogy tegyem szét a lábackáimat, nem is egyszer? Talán neked rakjam szét? Nő vagyok, nem tenyésztehén! Hogy a lábaimat kinek teszem szét, ahhoz neked sincs semmi közöd - többek között pedig ÉPPEN EZÉRT nem rakjuk szét, mert a férfiak közt van néhány ilyen tapló ősparaszt barom is, mint te.

Kár is, hogy nem vagyok a nejed, ilyen öntudatos férfinak, mint te, aki ennyi bölcs tanácsot bír osztogatni, biztos nincs gondja, hogy miből éljen máról holnapra, van saját lakása-autója, stb. Add csak meg a címedet, majd összejövünk, és ha okosan viselkedsz, még az is meglehet, hogy szétteszem a lábam!! Nem is egyszer!
Rosalie 2010-09-15 12:32:46
Ja igen, és Lacc78 a gyerekneveléshez nem mindig elég egy szülő. Ha valaki nem akar gyereket akkor ne pofázz bele, vagy pedig tedd szét szépen a lábikódat te is. Ja hogy te férfi vagy? nos az mindjárt más, oly könnyed nézőpontot ad. Ha legközelebb azt a tanácsod bírod adni valakinek, hogy tegye szét a lábát, előbb gondold végig az ő helyzetét is.
Mellesleg legyél egyedülálló szülő, és nevelj három gyereket. 20 év múlva beszélünk, ha még nem vagy eltemetve...
:)
Rosalie 2010-09-15 12:26:25
Engem azért érdekelne, hogy teszem azt ha valakit gyerekkorában erőszak ért (testi/lelki) és ennek okán kifejezetten fél a gyerekektől, vagy vadabb esetben utálja őket, mert a részükről érte gyerekként az atrocitás, azzal vajon mi van? A kormánynak semmi köze ahhoz, hogy lesz-e gyerekem vagy se. Sőt, a különböző szóvivőknek meg nagycsaládosoknak sincsen. Ha gyereke van, 1, 5 vagy 24 az az ő döntése. Ugyanúgy, ahogy én is el tudok menni óvszert venni, úgy ő is el tud menni. Ha pedig gyereket akart akkor oldja meg. És ne az én pénzemből.
Valamint a meddő párok kérdésében felmerül bennem, hogy ezek az emberek csak a saját kölküket tudnák szeretni? sok gyerek van, adoptálni is lehet. Legyen az könnyebb. Hátha akkor nem lesz annyi kidobott/szülői hülyeség miatt elkobzott gyerek. Mert szülni még mindig olcsóbb, mint adoptálni. Nem túlzott önzés ez?
Lacc78 2010-09-15 11:45:42
Módfelett szórakoztató ilyen magas szellemi színvonalú hozzászólásokat olvasni...

"Tegyék olcsóbbá a gyereknevelést (ruhák, tanszerek, élelmiszerek, programok, játékok) és akkor majd több család mer több gyereket vállalni!"

Edit:

Szerinted mér' ilyen drága minden? Csak nem azért, mert a zemberek agyon vannak terhelve? Mér' vannak agyonterhelve? Mer' kevés dolgozó ember tart el sok nem dolgozót (nyugdíjas, cigány, naplopó, stb). Mér' van kevés fiatal dolgozó? Csak nem azért, mert nem született elég gyerek? Csak de... Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni! Meg nem összekeverni az okot a következménnyel.

mazsena:

"Lassan hétmilliárdan vagyunk, visszafogni magatokat, emberek!"

Szerintem "mi" meg lassan kilencmillióan... Vagy importálni akarsz pár millió niggert?

Jana:

"Remélem megérti, hogy számomra nem Ön az igazi, és fájlalom, de közel a 30-hoz még nem találtam meg A Férfit."

Megadjam a címem :)?

Lacó:

"Ja és tényleg élelmiszer,ruházat,tanszerek,tanulóbérlet,lakáshoz való jutás, stb stb...."

Ld. Edit, mellesleg a "felelősségteljes gyerekvállalás" fogalmát is meghatározhatná valaki.

vkriszta79:

"Én sajnos egy pár vetélésen túl vagyok,már évek óta orvoshoz járok ez ügyben ami nem olcsó mulatság,de még nem adtam fel a gyerekvállalást,aki ilyen nehézségekkel küszködik,annak minek még megnehezíteni,fájdalmasabbá tenni az életét.Gondolkozzon már el ezen is!!!!!!! "

Ott a pont, akinek nem lehet gyereke, az tényleg ne fizessen. Akinek viszont lehetne, és nincs, az mint a katonatiszt!

mivan:

"Ha megszavazzátok, disszidálok, szevasztok."

Nem fogsz hiányozni.

Cateyes:

"A legtöbb 30 és 40 közötti nem azért nem vállal gyereket, mert nem akar, hanem mert magát is alig tudja eltartani..."

Ld. előbb. Okok és következmények, tudod.

Anonymus:

"Ezt már ceausescu is megpróbálta 30 éve."

Meg Ratkó Anna is 60 éve. Közvetve neki köszönhetem, hogy a világon vagyok, a szüleim ugyanis Ratkó-gyerekek voltak.

Zamirah:

"Mellesleg 31 évesen még a szüleimnél lakom, mert albérletet sem tudok fizetni"

Majd a szüleid segítenek felnevelni a népes gyereksereget.

Anonymous-ok:

Szerintetek ebben az országban csak cigány gyerekek vannak?

csirke:

"a vonat alá ugrana,az állam máris megspórolná a nem kevés nyugdiját és talán a hozzá hasonlók követnék a példáját."

Kezdhetjük mondjuk Veled, így azt a nyugdíjat is megspóroljuk.

Márti:

"Ha én inkább utazni szeretnék és magamra költeni azt teszem senkinek semmi köze hozzá!! Különben is kérném tisztelettel, hova szüljek a 36 négyzetméterbe?? Magamra is alig jut, nyomorgassam a gyerekem vagy hogy tetszik gondolni???"

Sajnos adót is kötelező fizetned, pedig hát azt a pénzt is költhetnéd mondjuk utazásra vagy mellműtétre. Ugyanígy kötelező gondoskodnod valakiről, aki idős korodban majd eltart. Ja, és írd meg, hogy melyik hajléktalan-menzára jársz ebédelni...

Anonymous:

"Ha pedig annyira aggódtok a nyugdíjunk miatt, köszönjünk nem kell, mi az aktív éveinkben ledolgozzuk a magunk jogos jussát és nem szorolunk más gyerekének a későbbi segítségére.
Meg tetszett nyugodni??"

Sajnos nem, az aktívként megtermelt pénzből te egy büdös fillért nem fogsz látni, az ugyanis a mostani nyugdíjasok nyugdíjára megy el. Amióta világ a világ, mindig a fiatalok tartották el az időseket, és ez így is lesz.

Sarah:

"Masreszt ez mar nem a mult szazad ahol a noknek legalabb 5 gyereket kellett szulniuk."

Tetszik látni, ez itt a rohadt nagy probléma...

Anonymous:

"Takarodjon a kormány a vaginámból, meg a méhemből!!!!"

Sajnos az állampógárok nem osztódással szaporodnak, úgyhogy leszel szíves széttenni a lábackáidat valakinek, és nem is egyszer...(Bocs, csak a "színvonaladhoz" igazodom).

Na ennyi, jobbulást...
Anonymous 2010-09-15 10:47:42
Hogy majd én fizessek azért, hogy a cigányoknak legyen miből felnevelnie a tizenöt purdéjukat! Takarodjon a kormány a vaginámból, meg a méhemből!!!!
Sarah 2010-09-15 09:44:10
Most komolyan, ezek csodalkoznak, hogy fogy a magyar? A fiatal diplomasok huznak el kulfoldre, ahol megfizetik a tudasukat es nem halnak ehen. Masreszt ez mar nem a mult szazad ahol a noknek legalabb 5 gyereket kellett szulniuk. Hadd dontesem mar el en, hogy mit kezdek a testemmel!
Anonymous 2010-09-15 09:30:09
Na neeeee, csak nem gondolják komolyan, hogy ez a pénz majd tényleg arra megy el amire szánják, ebben az országban még soha egyetlen fillér nem talált a jogos gazdájára. Ez is csak arra lenne jó, hogy egy szűk réteg gazdagodjon, mi pedig egy újabb sarcal leszünk "gazdagabbak".
Ha pedig annyira aggódtok a nyugdíjunk miatt, köszönjünk nem kell, mi az aktív éveinkben ledolgozzuk a magunk jogos jussát és nem szorolunk más gyerekének a későbbi segítségére.
Meg tetszett nyugodni??
Márti 2010-09-15 09:25:49
Vérlázító!!!!!! Már csak a felvetés is. Mi köze a nagypolitikának az én személyes magán döntésemhez, hogy akarok e gyereket vagy sem?? Nem, nem kívánom támogatni a nagycsaládokat, nem kívánok azért fizetni, hogy a sok debil meg cigány könnyebben nevelhesse a 8-9. gyerekét. Ha én inkább utazni szeretnék és magamra költeni azt teszem senkinek semmi köze hozzá!! Különben is kérném tisztelettel, hova szüljek a 36 négyzetméterbe?? Magamra is alig jut, nyomorgassam a gyerekem vagy hogy tetszik gondolni??? Talán tessék olyan légkört teremteni az országban, hogy öröm, ne örökös küszködés és anyagi csőd legyen gyereket nevelni és akkor majd visszatérünk a kérdésre. Javaslom: azonnali segély a szülés napján, járandóság, ingyenes bölcsöde, ovoda, iskola stb...
csirke 2010-09-15 02:40:48
veréb,nincs igazad,mert ha segiteni akarás lenne ebben a zombiban,a vonat alá ugrana,az állam máris megspórolná a nem kevés nyugdiját és talán a hozzá hasonlók követnék a példáját.
veréb 2010-09-15 02:31:44
Csúzlinak igaza van,a vén hülye,nyomorúlt bekattant,vagy szokásához hiven leitta magát,ilyenkor ugranak be eszméletlen barom ötletek.Tehát ez a vén rém,ahelyett,hogy nyugdijas klubokba sakkozna,töltené a hitvány életét,inkább baromságokat talál ki.
Csúzli 2010-09-14 23:59:19
Most hogy elfilóztam a dolgon rájöttem, hogy a kérdés valójában az, ez a vén f... hülyefej mit keres még egyáltalán a politikában?! Most komolyan ennyire unalmas nyugdíjasnak lenni?!
Anonymous 2010-09-14 21:44:17
bőven elég ha a sok retkes tolvaj nemdolgozó cigónak ne adnának segílyt
Miskulancia 2010-09-14 21:05:10
Mazsenának igaza van, én is azoktól szednék inkább adót, akik 3-nál több gyereket akarnak vállalni
Colos 2010-09-14 20:20:31
De jó,hogy ennyi időd van gondolkodni!Szedjél gyógyszert Petike,mert ez már nem normális állapot lehet nálad...Tudod értem én,csak leszarom...
Zamirah 2010-09-14 19:44:06
Komolyan mondom vicc ami ebben az országban folyik, nem, hogy fejlődne a társadalom hanem visszafejlődik.
Csak 1 hónapig próbálna meg annyi fizetésből kijönni a kedves Boros Úr, mellesleg 31 évesen még a szüleimnél lakom, mert albérletet sem tudok fizetni. Akkor miről beszélünk még az fizessen gyermektelenségi adót akit húz az élet súlya.
Anonymous 2010-09-14 19:28:38
Jana, szerintem megtaláltál :)))
Anonymous 2010-09-14 19:26:53
ez 1 f@sz. ezt már ceausescu is megpróbálta 30 éve. ez a f@szfej akar a csau utódja lenni? ahhoz már öreg meg túl hülye is. simán meglágyult az agya.
javaslom hogy az ilyen hülyeségeket kitaláló expolitikusok meg fizessenek nyugdíjukból 90 százalék hülyeségi adót.
Cateyes 2010-09-14 18:47:34
A legtöbb 30 és 40 közötti nem azért nem vállal gyereket, mert nem akar, hanem mert magát is alig tudja eltartani...
mivan 2010-09-14 18:22:24
Rohadjon meg aki kitalálta és az is aki ezt megszavazza. Épp elég nehéz az élet, nem mindenkinek adatik meg, hogy legyen, még ha akarja is. Ha megszavazzátok, disszidálok, szevasztok.
vkriszta79 2010-09-14 18:04:10
Én sajnos egy pár vetélésen túl vagyok,már évek óta orvoshoz járok ez ügyben ami nem olcsó mulatság,de még nem adtam fel a gyerekvállalást,aki ilyen nehézségekkel küszködik,annak minek még megnehezíteni,fájdalmasabbá tenni az életét.Gondolkozzon már el ezen is!!!!!!!
Lacó 2010-09-14 14:26:11
Kedves Boross úr! Szívesen vállalnék gyermeket gyermekeket,de jelenleg munkahely kereséssel vagyok elfoglalva,mert ugye itt BAZ.megyében kicsit más a helyzet.Szívesen költöznék is,de jelenleg nem nagyon szeretnének itt házat venni.Szóval,munka lehetőség,család.Persze azért vannak akiket ez nem nagyon zavar,mert évek évtizedek óta az állam nyakán élősködnek.De ha ez jó önnek illetve az államnak....Ja és tényleg élelmiszer,ruházat,tanszerek,tanulóbérlet,lakáshoz való jutás, stb stb....
Jana 2010-09-14 13:48:40
Kedves Boross Péter ősaggastyán úr! Legyen szíves keresni nekem egy olyan férfit, akivel nyugodt szívvel családot alapíthatok és örömmel megteszem! Remélem megérti, hogy számomra nem Ön az igazi, és fájlalom, de közel a 30-hoz még nem találtam meg A Férfit. Talán azért, mert a nők vannak többségben? Lehet, hogy leszbikusnak kéne lennem? Vagy akkor is megadóztatna? Kérem, segítsen! Köszönettel.
Edit 2010-09-14 13:44:37
Tegyék olcsóbbá a gyereknevelést (ruhák, tanszerek, élelmiszerek, programok, játékok) és akkor majd több család mer több gyereket vállalni! Nem azokat kell megadóztatni, akik felelősségteljesen azért nem vállalnak gyereket, mert nem tudnák eltartani!!! Ez agyrém!!!
mazsena 2010-09-14 13:23:57
Én a harmadik gyerek után megadóztatnám a szülőket. Minél több gyereke van, annál több ADÓT FIZESSEN.
A már megszületettekre persze ez nem lenne érvényes, csak akik ezentúl vállalnak gyereket.
Valamint csak olyan szülő vállalhatna gyereket, akinek (nevelési, erkölcsi) igazolványa van, hogy alkalmas rá.
Lassan hétmilliárdan vagyunk, visszafogni magatokat, emberek!
Nem lesz mit enni, mivel fűteni, nem jut nekik munka, semmi...
Alibaba 2010-09-14 13:20:14
Kedves Minelnök úr!!! Lenne egy javaslatom ha ön ennyire aggodik kérem a havi nyugdijából amit ugy gondolom 2000000Ft Kérem juttasson vissza 1000000Ft-ét és akkor részben vissza jutna az állami adóba. Ön csak az egyedüli de örömmel vennénk ha többi parlementi képviselö is vissza utalna egy bizonyos összeget.Remélem tetszet az ötlet.Népről már többet nem lehet leszedni!!!!!!!!!!!!

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

TOP BEKÜLDŐK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!