- egoni
- Közélet
- 2010. 10. 11. 16:45
- átlag: 0,01
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) a múlt hétfői vörösiszap-tragédia áldozataitól közel egy hetes késéssel kért hivatalos közleményben bocsánatot.
"A MAL Zrt őszinte részvétét nyilvánítja mindazon áldozatok hozzátartozóinak, akik a természeti katasztrófa következtében életüket vesztették. Ugyanakkor a legmélyebb és együtt érző sajnálatát fejei ki a valamilyen módon kárt szenvedettek iránt" - áll a cég honlapján, a nemzetközi visszhangra való tekintettel a magyar mellett angolul és németül is.
Bár vannak helyzetek, amikor "a jobb későn, mint soha" elv elfogadható, ez az eset nem tartozik közéjük. Morálisan fejlettebb helyeken az érintett vezetők a tragédiát követően azonnal kiállnak a nyilvánosság elé, őszinte részvétüket és bocsánatukat fejezik ki, hivatalosan benyújtják a lemondásukat, valamint személyes anyagi támogatásukról is biztosítják az érintetteket.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezetői, bár őket nem égette a lúgos vörösiszap, előbb mosakodtak, majd a tragédiát követően - 144 órával később a fentiek töredékét megvalósítva - a bocsánatkérésig eljutottak.
Vajon lesz, aki megbocsájt nekik?
(Forrás: Bors)
- balagekv
- 1433 bejegyzés
- átlag: 2,29
- egoni
- 374 bejegyzés
- átlag: 3,94
- heavy
- 250 bejegyzés
- átlag: 3,76
- Pityesz
- 130 bejegyzés
- átlag: 3,00
- BergR
- 25 bejegyzés
- átlag: 4,00





KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!