Hab ID Regisztráció OpenID

Vége: Feloszlik a Rolling Stones!

2010. 07. 25. 09:30
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

Zárul fél évszázad rocktörténet: búcsúturnéra indulnak az ikonok

Világkörüli turnéra indul jövőre a legendás angol rockegyüttes, a Rolling Stones. Az utolsóra. Az 1962-ben alakult banda grandiózus, egy éven át tartó koncertsorozattal búcsúzik a rajongóktól.

Eljárt az idő a "Gördülő Kövek" felett: a banda tagjai már érzik a korukat. Charlie Watts dobos a tervezett koncertsorozat idején ünnepli majd 70. születésnapját. Keith Richards és Sir Mick Jagger egyaránt 66 éves, és az együttes "ifjonca", Ronnie Wood is már 63. életévét tapossa.

A Rolling Stones esetében azonban több évtized után is igaz a mondás: a csúcson kell abbahagyni. Ennek megfelelően hatalmas búcsúturnéval köszönnek el rajongóiktól. Szombati londoni sajtóértesülések szerint a viharvert rockveteránok jövőre indulnak utolsó világkörüli koncertkörútjukra, amely a banda megalakulásának 50. évfordulóján, 2012-ben fejeződne be, és utána a nagypapakorú zenészek leteszik a hangszereket.

A legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun bennfentes értesülései szerint szinte bizonyos, hogy ez lesz az utolsó világturné. "A banda tagjai már érzik a korukat... a csúcson akarnak kiszállni a buliból" - mondta a The Sun egyik forrása.

 

 

 


Az elmúlt fél évszázadban 200 millió Rolling Stones album kelt el. A hírek szerint azonban már belső ellentétek feszítik a társaságot. Nemrég például olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Keith Richards gitáros most elkészült könyve enyhén szólva nem kíméli Jaggert, az együttes frontemberét. A Rolling Stonest övező legendák szerint ők ketten jó ideje ki nem állhatják egymást, és Richards "Life" (Élet) című, megjelenés előtt álló memoárkötetében állítólag igen vad részletek leleplezésével rúg egy jókorát bandatársán.

A legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, a News of the World e hónap elején, bennfenteseit idézve azt írta: a kézirat első változata láttán a szerkesztők és az együttes menedzserei is kérlelték Richardst, hogy fogja vissza magát, de a könyv még így is olyan durvára sikeredett, hogy az akár a Rolling Stones végleges szakadását is jelentheti. A lap forrásai elmondták: az írás bőségesen részletezi Jagger vad szerelmi kicsapongásait, drogos kalandjait és hűtlenkedéseit.

Ronnie Wood sem volt tétlen az elmúlt években: vénségére otthagyta feleségét egy huszonéves pincérnő kedvéért. Rövid ám viharos románcuknak a rendőrségen lett vége, miután Woodot elővették "családi csetepaté" miatt: a nyílt utcán cibálta meg fiatal szeretőjét.

Egy biztos: a Stones zenei értékéből mit sem vonnak le a botrányok, jövőre pedig egy utolsót még együtt bulizhat velük a világ.

(Forrás: MTI)

Jagger kapitány és a Satisfaction



KOMMENTEK:

mitzimacko 2010-07-25 20:33:35
Gördülő Kövek : ezt hívják tükörfordításnak!
rolling stone az angolban csavargót jelent (v.ö. Papa was a rolling stone, Like a rolling stone (Dylan), stb.)
ezt már legalább 40 éve illik tudni...

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!