Gyereknek turnén a helye
Változó idők: nemrég még azért harcolt, hogy láthassa fiait, most már azt tervezi, hogy következő turnéjára magával viszi gyermekeit.
Nos, hogy ezt mennyire komolyan gondolja Britney Spears, arra példa egy korábbi híradás, amely szerint a popsztár kijelentette, lemondja turnéját, ha nem engedik el vele a gyerekeket. Egy most megjelent közlemény pedig máris megerősítette, hogy amikor az újra magára táláló énekesnő The Circus albumával New Orleansban koncertezik, fiai is vele tartanak.
„Mindketten, Sean Preston és Jayden James is csatlakozik Britneyhez a turné időtartama alatt” - áll a közleményben.

A sztár turnétervezője, Jamie King kijelentette, hogy a show teljesen egyedi lesz, tele meglepetésekkel. „Nagyon innovatív színpadképet alkottunk, és a show-ban lesznek gumiemberek, táncosok, fantasztikus világítás, és mindenféle speciális effektek.”
A turnétervezéssel egy időben azt is megírták a lapok, hogy az énekesnőnek sikerült távoltartó végzést kapnia ex-kedvesével, Adnan Ghalibbal, illetve korábbi menedzserével, Sam Luftival szemben.
Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS
Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!





KOMMENTEK:
You can do it again ))))
SZÓLJ HOZZÁ!