Feláldozták Falusi Mariannt Keresztes Ildikóért
A csatorna egyik bejáratott sztárját, a biztos befutónak hitt zsűritagot az utolsó pillanatban rakták ki a tehetségkutatóból
Biztosnak hitt zsűritagot szorított ki az utolsó pillanatban Keresztes
Ildikó az angol mintára készülô tehetségkutató show-ból.
A Bors elsőként mutatta be az RTL Klub új őszi szuperprodukciójának, az X-Faktornak a zsűritagjait. Geszti Péter és Nagy Feró már biztosan ítélkezhet az önjelölt sztárok sorsáról, és eddig Kovács Ákos és Falusi Mariann volt a két másik (egyelőre titokban lévő) név, akiket toronymagas esélyesként emlegettek a televízió berkeiben.
Most azoban úgy tűnik, újabb meglepetéssel rukkolnak elő az RTL Klub háza táján. Az újabb benfentes információk szerint ugyanis egyedüli nőként Keresztes Ildikó ülhet majd az ítészek asztalánál - Falusi Mariann helyett.

Ildikó Marosvásárhelyen született, majd a 80-as években a jobb élet reményében az édesanyjával Magyarországra költözött. 1985-ben szerzett előadói képesítést, majd elindult énekesi karrierje, 1988-ban pedig színésznőként is debütált.
Jelenleg a tavaly alapított Keresztes Ildikó Banddel koncertezik, tavaly duettet énekelt a Csillag születik döntőjében Tabáni Istvánnal. Munkásságát számos alkalommal díjazták, így nem érdemtelenül lett kiválasztott a nemes feladatra. Igaz, ennek Falusi Mariann látja kárát.
A harmadik férfi neve egyelőre talány, az RTL Klub ugyanis hivatalosan csak szerdán jelenti be az X-Faktor zsűrijének teljes névsorát.

(Forrás: Bors)





KOMMENTEK:
Seggfej vagy.
Például a seggfej szót így kell helyesen írni : két "g" betűvel. : DDD
Mindegy hogy ki hogy nez ki,meg -honnan jott... csak legyen tehetsege es rendes itelo kepessege - AKI IGENIS MEG MINDJA A ROSSZ VELEMENYT IS !!
Az a leg idegesitobb, mikor a zsuri DICSEGETI, holott latja mindenki,hogy NEM ER SEMMIT..! EZ A LENYEG!
Tegnap egész nap csak sírtam. Remélem ez kiegyensúlyozza a korábbi nevetést. :))
:)
: DDDDDD
Szerintem midkettő sz@rul nézki, de mindkettő qrva jó énekes. :)
Ica59, te meg maradhattál volna Indiában. Még a nevüket se tudod megjegyezni 3 percre...
Seggfej.
SZÓLJ HOZZÁ!