Eurovíziós Dalfesztivál: Csiszártól elvették a szót
Apukám nem csomagolja sztaniolba a véleményét...
Csiszár Jenő korábban is a szókimondásáról volt híres, és az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójának szombati adása után sem rejti véka alá a véleményét: néhányan hatalmas csalódást okoztak neki a versenyben.
A rádiós műsorvezető csak azért vállalta el a zsűrizést, mert idén végre nagy nyilvánosság előtt dől el, ki képviseli hazánkat az azerbajdzsáni versenyen. Csiszár már az előzsűrinek is tagja volt.
"Igent mondtam a felkérésre, hogy zsűrizzek, mert nap mint nap zenével dolgozom, és van véleményem is a műfajokról. De a fő vonzerő számomra az volt, hogy idén nem kijelöléses vagy a legendák szerinti, enyhén szólva is furcsaságok alapján, hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt, a nézők, hallgatók, tehát a fogyasztók bevonásával választjuk ki azt az egyet, aki képviselheti Magyarországot ezen a világeseményen. Tehát tiszta az ügy. Kétszáz dal közül választhattunk, szerintem jól döntöttünk, még ha voltak is számomra csalódások az élő elődöntőn."
Az elődöntőbe 20 dal került, ebből 10 produkciót láthattunk a szombati első körben, és 10 következik most szombaton, a második etapban. A rádiós azonban tőle szokatlan módon hallgatag volt az élő műsorban, ám mint mondja, nem azért, mert nem volt véleménye.
Csiszártól elvették a szót.
"Mivel négyünk közül én szólaltam meg utolsónak, előfordult, hogy a háttérből már mutatták, csak néhány másodpercem maradt. De azt hiszem, a pontokból mindenki leszűrhette a véleményemet" - magyarázta a Borsnak.

A kemény bírálatból azért még így is kijutott egy-két előadónak. "Krisz Rudi elvileg be sem került a legjobb húszba, egy kizárt dal helyére tették be. Attól, hogy egy dal a tévében is elhangzik, a véleményem még nem változik meg róla. Dancs Annamarit pedig értetlenül hallgattam, mert a beküldött hanganyagán egy jól éneklő előadó egy modern dance alappal szerepelt, amitől én személy szerint hideglelést kapok, de a világban nagyon sikeres, ezért szerintem is megérdemelte a tévé nyilvánosságát. Ám a műsorban a művésznő elkezdett operettet énekelni a dance alapra, ugrócsoporttal. Komolyan mondom, már azt vártam, hogy megjelenik a csúcspontnál Hajmási Péter egy nagybőgővel.
A legnagyobb csalódás azonban mégsem ez az előadás volt, hanem Gallusz Nikiéké. Remek dalt találtunk az előzsűrizésnél, akár befutó is lehetett volna, ha a szerző nem akar együtt énekelni Nikivel. Szerintem ez alaposan gyengítette a produkciót - függetlenül a kritikán aluli hangosítástól."
Ez utóbbit több versenyző is szóvá tette a műsor után, mint ahogy vicces volt a zsűri pontozása is táblagépre hangolva: mire eljött a pillanat, a pontok "eltűntek". Csiszár persze szívesebben emlékszik a jó produkciókra.
"Nagyon büszke vagyok arra, hogy bár sok jogos kritika érte a hangosítást, a továbbjutókról hozott döntésünket senki nem bírálta. Most is tartom, hogy a négy legjobb ment tovább, bár azt hozzáteszem, hogy Saunders világszínvonalú produkciót nyújtott. Pély Barnáékért is fájt a szívem, nagyon bejött, amit csináltak. Nekem azonban a legnagyobb meglepetést Heincz Gábor, művésznevén Biga okozta, akiben megtaláltuk a magyar Jason Mrazt. Bevallom, róla korábban nem is hallottam."
Csiszár izgalommal várja a második elődöntőt - az elsőből a Compact Disco, Heincz Gábor, Caramel és Tóth Gabi jutott tovább a döntőbe. Van azonban, aki elégedetlen volt a zsűri munkájával: Kökény Attila szerda reggel a Mokkában öntötte ki szívét és bánatát... Nézd meg a videót!
(Forrás: Bors, TV2)





KOMMENTEK:
A helyzet felemás, hiszen a megasztárosok a "saját" csatornájukba mentek panaszkodni. A helyszínen kellett volna a véleményüket elmondani, embereket nem minősítünk a háta mögött, ha a szemébe nem merjük. Ez a véleményem, ja és az, hogy a hozzászólásod téged minősít, mert ha egy idegen embert lehülyézel...gratula!
Két főt azonnal menesztenék onnan, aztán a másik kettőn is gondolkodnék erősen!
Botfülűekre nincs szükség, mert itt "nagy tétről van szó, MAGYARORSZÁGRÓL, s arról, hogy milyen színvonalon tudjuk képviselni e hazánkat más országban!
Ne égessük már magunkat emberek, inkább ne küldjünk ki senkit, mert a régi közmondás is úgy tartja: ne szólj szám, nem fáj fejem!!!!!!
Akinek hallása van és szeretné, hogy magyarok nyerjenek, azok nem írják le, hogy savanyú a szőlő, hanem azt, amit az előttem szólók írtak le, AMELYEKKEL TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK! - hoppá -
Hát nincs ott a zsűriben egy olyan ember, aki őszintén megmondaná, hogy "emberek, ezekkel a dalokkal a küszöbig nem jutunk el, nem Azerbajdzsánig." Főleg, nem is nyerünk vele, pedig állítólag azért akarnak kimenni.
Itthon vannak a befutott, jó énekesek és más senkikkel akarnak kint nyerni, rettenetes, gyalázatos, szégyenletes és legjobban: sajnálatos!
Ne égessük már le jobban magunkat távolban, elég, ha a hazai közönség előtt égnek a szerencsétlenek.
Tóth Verát oda, ő leénekeli a színpadról az összes énekes, itthon is és kint is, vagy Szekeres Adriennt. Nincs egy f...a ember ott, aki megmondaná a tutit, ja persze, a gázsi, a pénz, a pénz és nincs korrekt, jó vélemény! Sajnálatos!
A zsűri meg olyan semmilyen...
SZÓLJ HOZZÁ!