Hab ID Regisztráció OpenID

Gyorsabb a vonat, mint a puskagolyó

2011. 12. 29. 10:40
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

A kínaiak ismét kitettek magukért...

...kifejlesztettek egy vonatot, ami négyszáznyolcvan kilométeres sebességgel képes süvíteni, százhatvannal többel, mint az eddigi csúcstartó.

Még a puskagolyónál is gyorsabban repeszt az a szénszálakkal erősített műanyagból készült jármű, amit Kínában raktak össze. A kardot formázó, hat kocsiból álló, villamos hajtású, csaknem harmincezer lóerős csodavonat könnyedén a második helyre utasította a Peking– Shanghaj vonalon száguldó szerelvényt, ami pedig szintén nem mondható lassúnak, ugyanis öt óra alatt teszi meg az ezerháromszáz kilométeres távolságot.

 

 

 

 

 

 

A most bemutatott tesztmodell egyelőre nem áll forgalomba, és később sem biztos, hogy mindennap kihasználják majd fantasztikus teljesítményét. "A legfontosabb célunk, hogy a vonatok biztonságosan közlekedjenek" – magyarázta a Kínai Vasúttársaság elnöke, Csao Hsziao-Kang.

Mivel a világ leghosszabb vasúthálózata Kínában van – mintegy tizenötezer kilométeres hosszúságú –, így szükség is van a csúcsszerelvényre. Főleg úgy, hogy három éven belül megduplázzák a vonalak számát.

A fejlődésnek árnyoldalai is akadnak: júliusban negyvenen haltak meg, amikor két vonat összeütközött, ráadásul – korrupció vádjával – a vasútügyi miniszternek is bíróság elé kellett állnia.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Anonymous 2012-01-01 22:43:32
mekkora egy fasz ez a firkász
baszkikám, egy átlagos lassú puskagolyó sebessége is közelíti a 800-1000 m/s-ot
az pedig cirka 3000-3600 km/h
ez a vonatsebesség ennek csk a töredéke te hígagyú
ha ez így menne, HANGROBBANÁS is lenne, tudod, amitől a puskagolyó is pukkan
ettől a hanghullámtól meg úgy elszállna a vonat, mint a te agycsökevényed a születésedkor

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!