Hab ID Regisztráció OpenID

Egy felvételen a Mars két holdja - végre!

2009. 12. 14. 11:01
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Első alkalommal sikerült egy képen lencsevégre kapni a Phoboszt és a Deimoszt
Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express szondája november 5-én egész képsorozatot készített a Mars két apró holdjáról, a Phoboszról és a Deimoszról - a felvételeket azonban csak nemrégiben tették közkinccsé.

A Mars mindkét holdjának kötött keringése van, vagyis mindig ugyanazon "arcukat" mutatják a bolygó felé.

A két hold közül a nagyobb, a Phobosz úgy néz ki, mint egy krumpli. Mindössze 27 kilométer széles, és majdnem kerek, egyenlítői pályán mozog 6000 kilométerre a Marstól, 7 óra 39 perc alatt kerüli meg a bolygót.

A Phobosz - amelyről tavaly derült ki, hogy inkább törmelék halom, mint szilárd objektum - gyorsabban kering a Mars körül, mint ahogyan a bolygó maga kering, az árapályerők lassan, de állandóan csökkentik a pályasugarát. Százévente 1,8 méterrel kerül közelebb a bolygóhoz - ez azt jelenti, hogy a tudósok számításai szerint körülbelül 50 millió éven belül becsapódik a Mars felszínébe.


A két hold, egyszerre

A Deimosz - amely szintén nem kerek - pályája egyre növekszik, mivel elég távol van. Átlagos átmérője 13 kilométer, durván 20 ezer kilométeres távolságban kering a Mars körül. Felszínén a nehézségi gyorsulás a földiének kevesebb mint 0,1%-a. De a Phoboszhoz hasonlóan a Deimosz is képes felszíni képződmények (pl. kráterek és peremek) előállítására, amelyek hasonlítanak a nagyobb objektumokra jellemzőekhez.


Közeli kép a Phoboszról

A Phobosz 11 ezer 800 kilométerre volt a Mars Expresstől a képek születésekor, a Deimosz pedig 26 ezer 200 kilométerre.

A kutatók egyelőre nem biztosak a holdak eredetében. Lehet, hogy befogott aszteroidák, vagy talán a Mars születésének visszamaradt darabjai, de az is lehet, hogy a bolygó töredékei, amelyeket hatalmas aszteroida vagy üstökös becsapódása vájt ki felszínéből.

Mindkét holdat Asaph Hall fedezte fel 1877-ben, és az ókori görög mitológia két figurájáról, Arész hadisten két fiáról nevezték el. Jelentésük: rémület és rettegés.

(Forrás: MTV, Space.com)

KOMMENTEK:

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!