Aszteroida közelíti meg a Földet
2010. 01. 13. 10:00
Küldés ismerõsnek
130 ezer kilométeres magasságban halad el szerdán a Föld felett egy kisebb aszteroida
A Föld-Hold távolság harmada, azaz mindössze 130 ezer kilométeres magasságban halad el szerdán a Föld felett egy kisebb, 11-24 méter átmérőjű aszteroida. Az óránként 36 ezer kilométeres sebességgel száguldó, AL30 néven nyilvántartott kisbolygó közép-európai idő szerint 13:45-kor lesz a legközelebb a Földhöz.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA szerint az AL30 nem veszélyes, mert a 25 méter átmérőjűnél kisebb űrtörmelékek a légkörbe érve azonnal elégnek.

Naponta több száz tonnányi homokszem-méretű kozmikus részecske érkezik a légkörbe. Általában évente egyszer fordul elő, hogy egy személyautó-méretű szikla látványos tűzgolyóként semmisül meg az atmoszférában.
A NASA számításai szerint 100 méter átmérőjű aszteroidák átlagosan kétezer évente érik el a Földet, ezek a becsapódás közvetlen közelében okoznak jelentős károkat. A teljes földi civilizációt veszélyeztető aszteroidákra statisztikák szerint csak néhány millió évente lehet számítani, globális hatása pedig az 1 kilométeres átmérőt meghaladó aszteroidáknak lenne.
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!