Hab ID Regisztráció OpenID

VV5: Szexfilmjével várják Verát a párbajon

2012. 01. 27. 08:15
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha

VV Veronika meglepetéssel készül egykori villatársának...

...persze csak kiesése után. Már amennyiben kiesik.

Azt kell mondanunk, jogos. Alekosz exe, Veronika heteken át hallgatta Vera hegyibeszédét arról, milyen erkölcstelenül viselkedik a villában. Többször is "leribizligizizte" névrokonát, miközben a villán kívül éppen pornóvideójával került a bulvárújságok címlapjára. Az "érzékeny" lány nincs könnyű helyzetben most, vasárnap a lehengerlően érvelő Eszter mellett Veronikával is meg kell küzdenie, ha kiesik. Veronika ugyanis szembesíteni akarja őt - önmagával.

Vera testvére csak remélni tudja, hogy mint a bokszban, úgy a szócsatában is felül tud majd kerekedni a párbajon. "Én úgy gondolom, hogy Verának nagyobb esélye van, mert színesebb és őszintébb személyiség, mint az ellenfele" - mondta a Borsnak Zsuzsa.

"A párbaj szerintem olyan lesz, mint amilyen a bokszmeccsük volt. Eszternek nagy lesz a szája, vért akar látni, aztán jól kikap. Alig pár órája derült ki, hogy egymás ellen mennek, máris azzal jön, hogy a testvérem elárulta őt. Pont Eszter volt az, aki provokálta a testvéremet a boksz után, ezért inkább ő volt szánalmas, semmint a tesóm. Innen üzenem Eszternek, hogy viselje jobban a vereséget, mint a ringben, mert ezen a párbajon is - nem nagy különbséggel ugyan, de - el fog vérezni!"

 

 

 

 

 

 

Egy biztos: minél tovább marad bent Vera, annál később szembesül azzal, hogy mindenki az eltitkolt pornófilmjén csámcsog. Az érzékeny lelkű, de nagyszájú villalakónak bizony számtalan konfliktusa volt a játék alatt, az eddig kiesettek közül is sokan a tenyerüket dörzsölve várják idekint.

"Én szeretnék lenni az első, akinek autogramot ad, ezért ott leszek a párbajon, és megvárom, míg kiesik. Ha ez megtörtént, a szemébe akarok nézni, és az orra alá akarom dugni a pornó DVD-t, hogy írja alá nekem. Mint egy relikviát, úgy fogom őrizni ezt a kincset" - mondta jót nevetve Vera.

(Forrás: Bors)

KOMMENTEK:

Gábor 2012-02-07 17:54:29
Hál Istennek, kiesett az a mézesmázas vigyorú Eszter. Direkt castinggal került be, úgyhogy csak ne sajnálja senki. Már az is idegesített, hogy ő került be egy igazi klassz, belevaló anyuka helyett.
bak 2012-02-04 18:25:41
Kár volt megírni azt, hogy Verát ennyi, meg ennyi pénz várja kint pornósként, mert így respektálnak az RTL-szerkesztői, vezetői, hogy nem kell megnyernie a VV-5 versenyét, pedig egyedül a karakán megmondós Vera érdemli meg a győztes címet.
ÉLvezzétek 2012-02-02 20:07:11
A bal sarokban szürke csuklyában a fiúsarcú elhízott antinő, a savanyú arcú pornos ribanc VERA, vele szemben a jobb sarokban fehér sapiban az első magyar kacsacsőrű emlős, aki megtanult beszélni, bár artikulálni még nem tud.
Gratulálunk Verának 2012-02-02 18:15:28
Gratulálunk Verának a fakanál forgatásához, a jó vacsora elkészítéséhez, amihez a villalakók tényleg megnyalták mind a 10 ujjukat.
Nem úgy, mint most, Kinga és Fecó főz, a hagymaszagtól a hisztis Kinga nylon zacskót húzott a fejére. Rettenetes, már menjen haza, mert idegesít bennünket: már nem tudják kidobni onnan a szerencsétlent?
csak nem prűdek vagytok? 2012-01-31 20:25:07 Vera, még jó, hogy elfogadja a felajánlott összeget képei után. Csak nem prűdek vagytok? Irigylitek tán - azt el is hiszem! (zorro) 2012-02-02 16:34:19


Valószínűleg itt sok lány és anya irigyli a pornós életet. Csak arra vágynak, hogy idegen férfiakkal fetrengjenek mindenki szemeláttára. Igen, ez nagyon vonzó, szimpatikus dolog sajnos nem mindenkinek adódik meg, mert egyetemre járnak, családjuk van és ezer hasonló baromsággal foglalkoznak.
csak nem prűdek vagytok? 2012-01-31 20:25:07 Vera, még jó, hogy elfogadja a felajánlott összeget képei után. Csak nem prűdek vagytok? Irigylitek tán - azt el is hiszem! (zorro) 2012-02-02 16:33:25



Valószínűleg itt sok lány és anyag irigyli a pornós életet. Csak arra vágynak, hogy idegen férfiakkal fetrengjenek mindenki szemeláttára. Igen, ez nagyon vonzó, szimpatikus dolog sajnos nem mindenkinek adódik meg, mert egyetemre járnak, családjuk van és ezer hasonló baromsággal foglalkoznak.
a fakanál is jól pörög Vera kezében.... 2012-02-02 14:43:23
.........mert a villában Attilával együtt főztek és megnyalták a többiek a 10 ujjukat a vacsora után, úgy ízlett nekik.
Seri 10 pontot adott Verának, annyira ízlett neki - közben dicsérte Vera főztjét, hogy le a kalappal, amilyen finoman főz Vera. Ezzel nagyot nőtt a szememben Vera.
Reméljük, most vasárnap Kingát jelölik ki a lakók párbajra, gondolom Serit viszi ki, de azt is reméljük, hogy Seri megy majd vissza.
Most Serinek kellett volna a lila kendő jobban, mint Attilának.


koppant 2012-02-01 17:03:41
Koppant Veronikának, hogy nem tudta Verának megmutatni a fényképeit. Bagoly mondja verébnek, nagy fejű, mi, jó?
A kis 20 éves Veronika már túl van mindenen, árkon-bokron 20 éves létére, legalább Vera 29 éves.
Mit akar mást megleckéztetni a kis "taknyos", csak nézze bele a tükörbe és szemközt is törölheti magát, a kis 20 éveske, Veronikácska.
Igazmondó 2012-02-01 10:00:31
kicsinő: Ahogy dicsekszel a "diplomáiddal" látszik, hogy valószínűleg egy sincs. Ha lenne tudnád, hogy az iskolában csak az alapokat tanítják meg, a releváns szaktudást munka közben tanulással lehet megszerezni. Dilettáns és buta vagy.
Igazmondó 2012-02-01 09:58:09
Utolsó! Szerintem nem irigyek. Én magam kisportolt fickó vagyok, de ésszel keresek pénzt, nem keveset. Primitív dolognak tartom meztelenkedéssel pénzt keresni. Ha neked csak ennyi eszed van állj ki a sarokra, én inkább egy komoly irodában keresem a sok pénzt agyas munkával.
csak nem prűdek vagytok? 2012-01-31 20:25:07
Vera, még jó, hogy elfogadja a felajánlott összeget képei után. Csak nem prűdek vagytok?
Irigylitek tán - azt el is hiszem!
(zorro)
kicsinő 2012-01-31 07:07:32
xy 2012-01-30 08:20:48
Ki a faszok vagytok ti ,hogy véleményezitek az "ügyvédnőt"? Talán nektek is van ennyi idősen ennyi diplomátok .#######

...és, hogy Te mi vagy xy nem írom le, mert diplomáim miatt nem tehetem!

VAN!!!!!!!!! :xĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
XY 2012-01-30 17:23:56
XY2012-01-27 08:24:04
Kedves Zsuzsa jobb lenne ha.. Fel sem veheti a versenyt egy tanult egzisztenciálisan magas szinten élő nővel .Buta arogáns faszszópó nő a .." A nagyon intelligens egzisztenciális ügyvédnőcske nem szopta a f...t a swinger klubban?????
xy 2012-01-30 08:20:48
Ki a faszok vagytok ti ,hogy véleményezitek az "ügyvédnőt"? Talán nektek is van ennyi idősen ennyi diplomátok .Szászor külömb a faszszopó köcsög műverától.Azt nem értitek meg nem a birka nép dönt hanem a zsidó pénzéhes csatorna .És igen valóban lehetett tudni már délután ki nyerte meg a párbajt .De aha ez a senki kell nekik továbbra is bent akkor nézzék csak .
Anonymous 2012-01-30 06:38:54
Végre kiment a 2színű kis bukott ügyvédnő, most viheti magával a nyert hétvégére Petikét....úgyis ki van éhezve a nagy picsája.....jól lejáratta magát ügyvédként.....a mondatok csűrése csavarása sajnos nem mindig elég....hmmm így jártál tankaranka:-)))
XY 2012-01-29 22:54:04
Igazad van grande!! Láttad ki győzött a kis dagi majd megvigasztalódik az anyukája mellett aztán meg elmegy egyet -kettőt swingerezni.
grande! 2012-01-29 21:29:46
péter szavazói is gondolom, Eszterre szavaznak...nevü beirogato elmezavart csak nem retek klubbos vagy???? gratulálok ha neked ez a stilus a nyerö akis gyikarcu kövér maca aki dugatja magát minden idegennel a swinger klubban! franko a csaj gratulálok agyatlankám! százszor inkább a vera menjen vissza mert az legalább öszintén nyomja a vakert!
Story.hu írta 16.00 órakor, hogy Vera nyerte meg a párbajt, de honnan tudják? 2012-01-29 18:33:36
A Story.hu-ra 16.00 órakor rakták fel a híreket, hogy Vera győzött, megnyerte a párbajt, így múlt időben.
Honnan tudhatják. Egyrészt rossz vicc, mert megtéveszti a nézőket, másrészt pedig az RTL szerkesztőinek szavahihetőségét kérdőjelezi meg.
Honnan tudja a Story újságírója 16.00 órakor, amikor a párbaj ugyan 20.00 órakor kezdődik, de kb. 22.00 órakor kerül sor a végeredmény közlésére.
Elveszi az adás komolyságát és nagyban megtéveszti a most még szavazni készülő nézőket. Mindenesetre, rossz vicc!
XY 2012-01-29 18:09:47
léda2012-01-29 11:47:17
A hírekből én is hallottam, hogy Eszter swinger-klubokba járt párjával együtt, akivel 2 évig éltek együtt, hogy feldobják idegen párokkal a kapcsolatukat!

ERRŐL VAN SZÓ!!! Ezek szerint ő sem különb!!!!!Luvnya!!
XY 2012-01-29 18:07:25
HAJRÁ VERA!!!!! TE NYERED!!! TE MÉSZ VISSZA!!!Eszter egy kis beképzelt sunyi árulkodós ,kétszínű ha hallott valamit már azonnal rohant visszamondani.Ez gyerekes viselkedés!!! Most azokhoz nyalta be magát akikkel ezelőtt nem volt jóban. Szóval az meg hogy Vera pornózott ? és akkor meg mi van?? ki nem pornózik van aki otthon a férjével van aki a főnökével csak arról nem mindig készül felvétel::)))
SD 2012-01-29 16:22:38
Egyetértek az előttem beíróval, ide valóban csak erős idegrendszerűek jelentkezhetnek és játszhatják a benti játékukat. Verának már ez nem sikerül, ahogy az ábra is mutatta több előadásban.
Kikészült a lány, folyton hisztizik /túltett már Kingán is/, és érzi, hogy nem bírja elviselni már egyik villalakót sem, pedig március vége még odébb van. /a játék vége/
Ezért jobb lesz, ha hazamegy és ápoltatja magát Vera.
Így természetesen Eszternek kell győznie, ő bírja a "hadviselést!" - bent.
Eszter menjen vissza!
ERŐS IDEGRENDSZERREL LEHET CSAK EZT A JÁTÉKOT JÁTSZANI! Verának nem megy már...húzzon haza! 2012-01-29 16:18:55
Szeretnék ott lenni akkor, amikor Veronika átadja neki a pornós-plakátot és a dedikálásra váró pornós-lemezt.
Tény, hogy egyik sem különb a deákné vásznánál, de a féltékeny Verától sokat hallotta lány, Veronika azért, mert "elszerette előle Pétert!"
Péter biztosan észre vette Verában a közömbösséget, a ridegséget, a hidegséget, a durvaságot, a kekeckedést, stb. amit egy férfi nyilván nem bír elviselni.
Ezért inkább Veronikára, a fiatal lányra hajtott rá, itt-ott sikerrel.
Most a fagyi visszanyalhat ma este, kb. 23.00 óra tájékán a folyosókon. Abban az esetben persze, ha Vera ma befejezné a játékot, ha hazahúzna: úgy legyen!
Hajrá Eszter, nyerj! /neked erős az idegrendszered/ - ennyi -
IQ-s csaj menjen vissza, vagyis Eszter! 2012-01-29 16:13:46
Egyetértek az előttem szólóval, szerintem is kikészült Vera a 4 hónapja után. Mi sem bizonyítja jobban, mint az egri kiruccanás...
A nézők már nem kíváncsiak ilyen beteg csajra, neki csak jobb lesz, ha hazamegy, ha ma este kiesik és Eszter folytathatja a munkáját, a játékát.
Győzz Eszter! 2012-01-29 16:11:02
Szerintem inkább Eszter menjen vissza, mert Vera idegrendszere már nem bírja elviselni a bezártságot, amit 4 hónap után be is bizonyított.
A lány teljesen kifordult önmagából, csak rosszat teszünk neki, ha bent tartjuk a játékban.
Eszter - Attilával együtt -, erős idegrendszerrel bír, azért bírják a benti létet, az egymáshoz való viszonyt, s mindent, ami ezzel jár.
Verának tudnia kellett volna, hova költözik be, és nem lesz leányálom a folyamatos 6 hónap, melyből 4 hónapot bent volt.
Azzal teszünk jót Verának, ha szépen a nézők hazaküldik és ápoltatja magát, mert kikészült idegileg. Amit az üldözési mániája is bizonyít, hiszen nagyon sokszor bolhából elefántot csinál a lány, mert kikészült!
Győzz Eszter, te bírod a megpróbáltatásokat, hajrá!
1793 VERA 2012-01-29 13:27:21
Szavazzunk inkább Verára, mert ha nem tesszük meg, Fecóék csapata meggyengül. Ha Eszter menne vissza, erősebb lesz Attila csapata, úgy hogy, hajrá, szavazzunk, kapjuk kézbe a telefonokat.
Vera telefonszáma: 06-91/33-44-55 Kód: 2
tényleg rövid az idő estig... 2012-01-29 11:48:03
.szavazzunk Eszterre, mert túlterheltek lesznek a vonalak.
Győzz Eszter!
léda 2012-01-29 11:47:17
A hírekből én is hallottam, hogy Eszter swinger-klubokba járt párjával együtt, akivel 2 évig éltek együtt, hogy feldobják idegen párokkal a kapcsolatukat! Vera pornós fényképeivel vált jobban ismertté a nézők előtt, úgy hogy egyik lány eb, a másik kutya, vagyis tök mindegy, ki megy vissza.
Győzzön a jobb, majd ma este meglátjuk!
Egyébként a vershez gratulálunk, aranyos!
/Bunkócska gyerek, Petőfi, Ady-idézeteket nem tehet senki oda, de átfogalmazva, átköltve igen, ha nem tetszik, ne olvasd el!/
Anonymous 2012-01-28 21:14:57
?!? 2012-01-28 19:21:56
Cuki a versed, gratulálunk, hasonlókat kérünk még..

-.-

Ez nem volt vers, ez semmi, és nem kérünk ilyet, éppen elég silányságot kap a magyar.
Talán inkább próbáljatok Petőfit, Adyt, József Attilát olvasni, ha hallottatok róluk egyáltalán.
?!? 2012-01-28 19:21:56
Cuki a versed, gratulálunk, hasonlókat kérünk még...
ITT AZ IDŐ, MOST, VAGY SOHA! 2012-01-28 19:20:49
ITT AZ IDŐ, MOST, VAGY SOHA!
SZAVAZZUNK MOST NE VERÁRA,
HANEM A MÁSIKRA!
NEM KELL GONDOLKODNI MÁR,
MERT RÖVID AZ IDŐ,
NINCS IDŐNK MÁR!
ESZTER MENJEN VISSZA
A VILLÁBA,
TALÁN ÍGY NEHEZEBB LESZ
ATTILA VITÁJA!
VERA PEDIG SZÉPEN
MENJEN HAZA,
JOBB LESZ NEKI OTTHON,
MINT BENT A VILLÁBA-n! (didergős)
(Szavazzunk tehát Eszterre.
sms-száma: 1793)
Anonymous 2012-01-28 16:20:17
És ez kit érdekel? A sok bamba embert?
?????? 2012-01-28 15:24:17
Valóban, fej-fej mellett haladt este a grafikon, én is láttam.
Ha Vera menne vissza, Kinga feje kéket-vöröset játszik és földhöz vagdossa magát, és Attila is lecsendesedne, biztosan.
Ha Eszter menne vissza, akkor Fecóéknak annyi.
Úgy hogy, mindenki szavazzon szíve szerint arra, akit vissza akar juttatni, mert nagyon szoros az állás!
Nekem már mindkét csajból elegem van, nem biztos, hogy szavazni fogok rájuk.
b.borg 2012-01-28 13:49:26
!!!!! Eszti swinger klubban jart ?Nem tod veletlen melyikbe ???:)Ott a helyem...:)))
!!!!!! 2012-01-28 10:26:15
Veronika orra alá meg dugják azt amikor az ország elött dugott alekosszal , és azzal az agyatlan kubaival, miközben mellette még kavart vagy 2vel?... melyik a nagyobb ribanc?:)) agyatlan kacsacsőrű emlős aki a nevét se tudja leírni...
rozi 2012-01-28 09:46:59
Remélem ez a eltitkolt pornós Vera kiesik, mert egy szarkeverő. Arogáns azt hiszi Attilával együtt, hogy csak nekik van igazuk. Hülye bunkó mind a kettő.
Eszter nagyon szép összefüggő mondatban foglalta össze a mondanivalóját. Vera elbujhat mellette.Már taszít a megjelenése, mindenkiben beleköt.
Hajrá Eszter győzd le ezt a buta libát!!!!
48:52 % volt az este 9 órakor a grafikonon 2012-01-28 06:32:17
Egyébként a 2 színészt nagyon sajnáltam én is, ilyen bandát kellett nekik igazgatniuk, azt hittem, a díszes társaságot otthagyják. Elég szoros volt a mezőny %-okban este, fej-fej mellett haladnak a párbajozók!
Veránál nem mindegy, hogy generálja a vitákat, vagy megvédi magát, már összekeveri a csaj őket. Először nekem is szimpatikus volt a csaj, de már nem az Eszterrel egyetemben.
Eszter egy sunyi, képmutató, álszent, szarkavaró, hazug nő. Gonoszkodó, irigy, amikor kezébe akarta venni a szavazás irányítását, beletörött a bicskája és a kiválasztáskor elvérzett, rákerült a zöld kendő.
Az arcára kiül az irigység másokkal szemben, tehát nekem egyik csaj sem szimpatikus.
Kimehetne velük még Kinga és Attila is, és mind a 4-en kint is maradhatnának!
Akiket a döntőbe várnék: 1. Fecó, 2. Seri. 3. Csaba??? - talán -
Knapp Attila és Kingácska meglepődne azonban, ha Vera menne vissza, mert egyszerre átrendeződne a villa élete!
lilla 2012-01-27 22:18:35
Az RTL főnöke nyugodtan kidobhatná az egész undorító bandát a villából! Az értelmi szintjük nem ér fel egy nyolc éves gyerekével! Hogy merik megengedni maguknak, hogy neves színészekkel úgy beszélnek mintha a haverjuk lenne! Megtagadni egy szerepet?? Ez undorító!! Vera pedig állandóan akadékoskodik, semmi sem jó neki, pedig ő csinál rosszul mindent! Szégyentelen társaság -sokszor látszott a színészeken, hogy legszívesebben felpofozná a díszes társaságot!
!!!!haver 2012-01-27 21:01:50
!!!!! Az egész VV-történetben hazugságok történtek, történnek, legjobban ebben a sorozatban, a VV-5-ben.
Akkor nem néztél sok VV-adást, mert nem ez lenne a véleményed, haver!
Szép jelenet lesz-lenne majd, ha Veronika elé dugja a pornóját.
No persze, az egyik kutya, a másik eb...
kígyó a Csaba... 2012-01-27 20:59:57
Csaba szavazótáborát nem hiszem, mert a hírek szerint - ha olvastad - átpártolt Attiláékhoz az utolsó pillanatban és Fecóra támadtak a háta mögött.
Kígyó a srác 21 éves létére, rátekeredett Fecóra akkor, amikor Fecó az elejétől fogva a szárnyai alá vette a gyengécske, senkicske Csabát. - ennyi -
!!!!! 2012-01-27 20:09:36
ha eszter mellett a hazug péter szavazói lesznek akkor sok szavazója nem lesz neki:) vera mögött csabi és fecó szavazói lesznek tutira na meg veráé ami szintén nem kevés. jöttök itt a pornőjával... és az mennyire erkölcsös egy ügyvédnőtől hogy swinger klubba dugatja magát a párjával és másokkan egyszerre? :)) kettőjök közül Vera egyenesebb jellem.
péter szavazói is gondolom, Eszterre szavaznak... 2012-01-27 19:55:03
Péter, Eszter barátja is gondolom Eszterre szavaznak most és egyben, Vera ellen.
Én is úgy gondolom, hogy 70:30 % lesz a végső eredmény vasárnap este.
Úgy legyen.
Szerintem is elég volt már Verából, csak a rossz oldalát tudja már mutatni, lefutott, buta viselkedése már terhes a nézőknek is.
Győzz Eszter!
1793 ESZTER
Telefon: 06-91-33-44-55 Kód: 1
sms-díja: 330,- Ft/db
Már most szavazhatunk, szavazzunk együtt Eszterre, hadd tudjon visszamenni a villába, hajrá!
érdekes találkozás lesz - mondhatom - 2012-01-27 19:51:19
No, a két ribizli-gizi-sziszi-fiszi találkozásán szeretnék ott lenni. A pornós-kazettáját dedikáltatja a bugyelláris szájú Veronika. A két lotyó találkozása, mondhatni szép, jó találkozás lesz/lenne.
70:30 %-ra Eszter győz, remélem 2012-01-27 19:49:26
70:30 %-ra remélem Eszter győz vasárnap este, a párbajon.
Elég volt már - tényleg - Verából, a hisztis, idegbajosból. /túltesz már Kingán/
Eszter kihívhatta volna Attilát, gyáva volt, vagy Kingát, hisz folyton veszekedett velük, és Attilára rá is tette a jelet, Vera nem, mégis kiviszi.
De dőljön el ezen a meccsen, ki jobb, győzzön a jobb.
Egyik sem szimpatikus, de valahogy mégis inkább az IQ-t, az okosabb, Esztire szavaznék, mint a buta liba, Verára.
Reméljük a fenti %-különbség bejön vasárnap este!
1793 ESZTER 2012-01-27 19:42:29
Tetszik a "menyasszonynak pöcse van" c. cikk, valóban Vera már úgy viselkedik bent, mint egy férfi. Sokszor Attika mondta is neki, hogy te férfi, úgy viselkedsz itt, mint akinek farka van, mondta Attila.
Az ideges, kötekedő magatartása már régen nem tetszik a nézőknek, és a lotyós-pornós magatartása sem. Veronikával egyenrangúak, úgy hogy egyik eb, a másik kutya...
Hajrá Eszter, te menj vissza a villába vasárnap este!
Netudd 2012-01-27 19:05:54
Ha Vera a rosszindulatú akkor milyenek vagytok Ti akik itt kívánkátok a vérét? Veronika büszke lehet az agyatlan 19éves VVsuttyóra és az eX kifordulósAlekoszra is!
édes a bosszú Veronikánál...??? 2012-01-27 18:16:34
Lehet, hogy meg fog lepődni Vera, hogy a nézők megtudták a titkát, a pornózást. Nem számított rá, így neki is meglepetés lesz a dolog.
Szerintem most is a kihívó fog győzni, Eszter.
Verából már tényleg elég volt...
/Eszter sem a szívem csücske, de azért inkább ő menjen vissza, mint Vera./
Hajrá Eszter!
yy. 2012-01-27 15:08:46
Ez a gusztustalan hurkaszáju Veronika akar pornót mutatni? Négy pasit szopott le egy házibulin,ez egy perverz zsebes lotyó.
ennyi 2012-01-27 14:33:37
Ronda, barátságtalan, nőietlen nő Vera. Semmi extra nőiesség, finomság, édeskés, ami egy nőben kell, hogy legyen nincs. Mondhatnám, a menyasszonynak "pöcse" van! Mit vagytok oda érte!? - ennyi -
GK 2012-01-27 14:32:19
Azt mondják, beépített emberke Esztike, Ördögh N. barátnője az ügyvédnő.
Egyiknek sem drukkolok, mert mindegyik egyforma, az egyik eb, a másik kutya.
A Vera pornózott, az Eszter pedig swinger-klubba járt szerelmével, hogy feldobják a kapcsolatukat több pasival..., ahogy a hírek szóltak erről sokáig!
De azért azt mondom, az idegösszeroppant Vera már tűnjön haza, sok volt belőle. Azért ilyen csete-patét Eszter nem rendez, mint a magából kivetkőző Vera. 3-szor nem ússza meg...
Inkább akkor nyerjen Eszter a párbajon!
Anonymous 2012-01-27 14:08:23
ANDRESZ- - - Verát megdug... Peti!! A továbbiakban azért nem történt meg ez, mert a többi fiú undorodott tőle! Ezért gyűlöli Vera Attilát is, mert nem kapta meg a f....t! Ezért nem volt szex a villában és ennek hiánya miatt már teljesen összeroppant idegileg!!
Mira 2012-01-27 13:13:41


Kedves XY

Nézz már tükörbe, és ott mondogasd
hangosan, amit itt leirtál. Akkor mindek nézed a VV-t, ha ilyen véleménnyel vagy Veráról. Sztem a másik hölgyike Eszterke sem az a ma született bárány, neki is van mit takargatni, ha nem is egy pornofilm. Ö másképp oldotta ezt meg. Különben, pedig megállapodás volt attika és közte, hogy ne attikát hivja ki. Ha visszamegy élőben is látni fogsz egy igazi pornofilmet, aminek két szereplője lesz ATTIKA és ESZTIKE. Jó szórakózást a tv előtt. Különben hajrá VERAAAAAAA!!!! Veronika pedig részemről szót sem érdemel, na látod ö egy igazi lotyó.
??? 2012-01-27 10:49:12
Honnan tudja a csatorna előkaparni ezt a sok rovott múltú embert?
ENDRESZ 2012-01-27 09:58:04
Pont Veronika beszél 19-20 évesen már úgy néz ki mint egy gyakorlott pornós,,,sőőt rá kell nézni...Szandika kettő!
Akárhogy nézzük Vera mégse fetrengett hol ezzel hol azzal egy ország előtt!!!
Több pasit elfogyasztott a csuzliszájú egy félév alatt mint .....már eleve aki egy egy alekoszfélével d*gatja magát meg sorolhatnánk...az ne dugogasson más orra alá pornóvideót.....Először nézzen ő tükörbe..a saját anyja szégyenli, beköltözött Gödről Pestre mikor ez a kis ribanc bement a vv-be....
Anonymous 2012-01-27 09:52:12
HAJRÁ VERAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!
XY 2012-01-27 08:24:04
Kedves Zsuzsa jobb lenne ha bemelegítenéd a tesód ágyát mert már hányingerem van a rosszindulatától a lakók folyamatos baszogatásaitól igazi idegbeteg lotyó.Fel sem veheti a versenyt egy tanult egzisztenciálisan magas szinten élő nővel .Buta arogáns faszszópó nő a tesód.Lehet ,hogy a nézők vitára ellenségeskedésre vágynak de nem olyanra amilyet a tesód produkál visszataszító.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
SZAVAZÁS

Eurovíziós Dalfesztivál: szerinted benne lesz a Compact Disco az első 10-ben?

Igen
Nem
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!