VV5: Seherezádé elpityeregte magát a zöld kendőtől
A jótékonysági hét jó hatással volt a villalakókra, nem alakultak ki
nagyobb nézeteltérések köztük. (A hét folyamán a villalakók vacsoracsatát tartottak, és meglátogathattak két olyan családot, akik
sikeresen vettek részt a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány
programjában.) A kiválasztással és a párbajjal azonban biztosan vége lesz a
viszonylagos idillnek. Egyelőre az indulat helyét a taktika váltotta fel.
Attila és Kinga kapcsolata az elmúlt héten sem javult, sérelmeiket nem
tudták megbeszélni, de a kiválasztás előtt Csaba és Fecó megrendült barátsága is terítékre került, akárcsak Vera és Fecó nézeteltérése. Ők ketten eddig erős párost alkottak, most azon kaptak össze, hogy a dumagép a
színházi hét alatt nem beszélt meg egy félreértést az érzékeny lelkű lánnyal. Fecó Kingának azt
mondta, hogy vele szemben Attila álságos. Attila azt mondta, hogy Kinga
ahhoz húz, akit erősnek vél, ezen a cselszövő
királylány rettenetesen megsértődött.

A villalakók tehát megmutatták az elmúlt héten, hogy milyen békésen tudnak
egymás mellett élni, de mire a kiválasztás terítékre került, mindenki számolt, osztott, szorzott és összeveszett. A vasárnap esti kiválasztáson
Attilán kívül (aki az Arénában megszerezte a védettséget jelentő lila kendőt) minden villalakónak egyaránt volt félnivalója, de még Attila is feszült volt annak ellenére, hogy őt biztosan nem küldhették párbajra a többiek. Az összeférhetetlen fiú attól tartott,
hogy szavazategyenlőség esetén neki kell meghoznia a végső döntést.
Végül azonban nem ő, hanem ismét Csaba döntötte el a zöld kendő sorsát.
Attila bravúros csavart vitt monológjába és végül Fecóra tette a jelét, a többiek egyértelműen és
könyörtelenül fogalmaztak. A táblánál Sherezádé sérelmezte Gergő és Kinga kapcsolatát, ezért Kingára tette a jelet, amit a másik szöszi viszonzott is neki. Vera is Kingát választotta, míg Fecó Seherezádét. A kiválasztást pedig Csaba eldöntötte azzal, hogy ugyancsak Seherezádéra tette a jelét, így a lány első csatájába indulhat.
Hogy kit választ párbajellenfeléül a szenvedélyes nő, az
a szerdai kihíváson derül ki - Kinga mindenesetre úgy fogalmazott, hogy szívesen megméretné magát a lánnyal.
Nézd meg a videót!





KOMMENTEK:
Elfeledtetik a bentik búját,baját. -kp-
Ők azért jobbak voltak - anno -, tudtak hangulatot csinálni, és nem őrjöngve veszekedtek, mint itt a VV-5-ben a villalakók.
Győzz Seri!
Szégyen, hogy ennyi embert foglalkoztat, pénz áldoznak erre az ostobaságra.
Tényleg sikerült lebutítani a népet.
Különben a VV5 stábja, a hiper-super gárda, valami díjat is kapot! xĐĐĐĐĐĐ
Ördög Nórika és Liluka is ott bájologtak.
Na ez MAGYARORSZÁG színvonala. xĐĐĐĐ
Reméljük, minimum 75:25 %-ra megvered a hisztis Kingát.
/dóry/
Csak írja a hülyeségeit mintha bárkinek is szólna.
A valótlan ribancvilág pont nekik való mert nem kell gondolkodni csak nézni és elhinni amit lát, közben szívni a cigit és telefingani a lakást, de jó is a proli sors.Holnap lesz miről beszélgetni a többi prolival és holnap után mindent elfelejteni mert jön a VV 132
HAJRÁ SEHIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ha így döntene 95 - 5 %-kal menne vissza. Az idegbeteg retekre maximum az anyja szavaz.
Szavazzunk Serire szerda estétől.
SZÓLJ HOZZÁ!